Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően a magyar kormányt Potápi Árpád János, a Magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára képviselte a madéfalvi veszedelemre való helyszíni megemlékezésen.
És ez így van rendjén, hiszen Bonyhádon látta meg a napvilágot ugyan, de bukovinai székely felmenői révén jómaga is e népcsoporthoz tartozónak vallja magát.
Nem véletlen tehát, hogy ősei viseletében jelent meg, tartott beszédet és koszorúzott kolozsvári származású főosztályvezetője, Brendus Réka kíséretében az ünnepélyes főhajtáson.
Mi a mai üzenete számunkra a Madéfalván 1764. január 7-én bekövetkezett, több száz ártatlan emberi életet követelő tragédiának? És az itt és most élő székelyek mit tehetnek önazonosságuk megtartása érdekében? – kérdeztük a magas beosztású budapesti tisztségviselőt a vele folytatott beszélgetésünk során.
Ő ezekre adott válaszában felidézte, hogy történelmük folyamán a székelyek mindig ragaszkodtak az elődeik vérével megváltott szabadságjogaikhoz. Éppen ezért nagy felháborodást váltott ki belőlük a székely határőrség felállítására vonatkozó uralkodói szándék. Ennek értelmében ugyanis kötelezővé vált az addig önkéntes katonai szolgálat, és az ily módon létrehozandó határrendészeti alakulatokat idegen tisztek parancsnoksága alá rendelték volna. Ráadásul bevezették az általános adókötelezettséget, és így nem csak a szabadságuktól fosztották meg őket, hanem a nyakukba is többletterhet sóztak.
Mária Terézia osztrák császárt és magyar királynőt mégis békés úton próbálták jobb belátásra bírni. A császári katonaság azonban tárgyalások helyett az alvó falura, valamint az ott Székelyföld szegleteiből tanácskozni összesereglett küldöttekre támadt, vérfürdőt rendezve közöttük. Ennek súlyos következményei pedig a halálos áldozatokon kívül több mint tízezer személy Moldvába menekülésén is tetten érhetők. Belőlük jött létre később a bukovinai székelyek népcsoportja, akik hányatott sorsuk ellenére sem adták fel hitüket, magyarságukat és a reményt, hogy egyszer visszatérhetnek a saját országukba. Ez végül éppen 81 esztendeje, 1940 nyarán vált valóra, amikor Baranya, valamint Tolna megyében otthonra leltek. De itt is megőrizték hagyományaikat, szokásaikat, és amint lehetett Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége néven Bonyhád központtal létrehozták a saját szervezetüket.
Madéfalva századokon átívelő, mának és jövőnek szóló üzenete az tehát, hogy a legkilátástalanabb helyzetben sem szabad feladni, mert hittel, meggyőződéssel és kitartással bármilyen akadály legyőzhető. Hogy erényeink birtokában, lám, túléltük a minket sújtó megpróbáltatásokat, itt vagyunk, és évről évre közösen emlékezhetünk hőseinkre.
Rámutatott továbbá, hogy a székelyként, magyarként való megmaradásunkért ma nincs szükség fegyveres küzdelemre, hanem családot kell alapítani, gyerekeket vállalni, és magyar óvodába, iskolába íratni őket. Átadni nekik a nagyszüleink és szüleink által ránk örökített tudást, tartást. Hozzájuk hasonló rendes és becsületes felnőtteket nevelni belőlük.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó