Most, hogy Románia királya örök nyugovóra tért, még a csapból is az utolsó román uralkodót dicsőítő szavak folynak, s ami a világ röheje, még az öreg baloldaliak részéről is. Kevesen vannak, akik a túlhevített hangok mérsékelésére intenek, mondván, nem olyan rózsaszín az elhunyt király ténykedése, mint amiként azt mostanában bemutatják.
Több történész ingatja a fejét, mert uralkodása alatt három, sőt van, aki szerint négy diktatúra zúgott az országon végig. Miután II. Károly bevezette a királyi diktatúrát (1938), 1940-ben, az akkor még tábornok Antonescu nyomására lemond fia, Mihály javára. Ekkor veszi kezdetét a Ion Antonescu és a Horia Sima vezette fasiszta legionáriusok önkényuralma. A tábornok azonban nem sokáig tűrte meg őket maga mellett, és 1941-ben katonai diktatúrát vezetett be. Amikor 1944-ben az oroszok már Románia területén szétverték a frontot, augusztus 23-án Mihály letartóztatja az akkor már marsall Antonescut, és megegyeznek az oroszokkal az átállásban. Nem telik el sok idő, s elkezdődik az újabb, a kommunista diktatúra, amely őt magát is száműzetésbe küldi.
Mi, erdélyi magyarok semmit nem köszönhetünk neki. A legnacionalistább törvényeket szignálta, elnézte, hogy a nemzetiségeket sokadrendű polgároknak tekintsék. Államfőként ellenjegyezte a deportálások elrendelését is.
Persze, a románok közül sem mindenki tapsol neki, többek között Alina Mungiu-Pippidi, az ismert politológus sem. Mihály ugyanis 1944. augusztus 23-án a hadseregnek kiadta a parancsot, és rádión be is mondta, hogy tegyék le a fegyvert. A katonák ezt meg is tették, ami után hosszú szerelvények vitték őket Szibériába. Szegény bakák, tisztek, mintegy 160 ezren, azt remélték, az átállás, illetve a király szava azt jelenti, nemsokára otthon lesznek. Hát nem így történt! Sem amikor Mihály aláírta az oroszokkal a békeszerződést, sem amikor Sztálintól átvette a Győzelem-érdemrendet, sem lemondása előtt, majd lemondása után nem szólt, hogy engedjék haza a román katonákat.
Nagyon sokan nem is élték ezt meg, mások 1952-ig ültek hadifogságban. A végén már nem is reménykedtek, hogy a király valaha is kimenti őket a nehéz helyzetükből. Inkább dühöngtek.
Hát ez is Mihály király volt
Román Győző / Székely Hírmondó