A Hármashalom-oltárnál táncolnak. Iochom Zsolt felvétele

A csíksomlyói Nyeregben tartott Ezer Székely Leány Napján 2131 leányt és 1156 legényt számoltak meg. Szombat délelőtt Csíkszereda főterén gyülekeztek a különböző települések csoportjai, Hargita megye falvain kívül szép számban képviseltették magukat a Kovászna és a Maros megyeiek is.

A díszvendégek idén a Fehér megyei Felvincről érkeztek, akik Aranyosszéket képviselték, de több magyarországi település tánccsoportjai is megjelentek.

A Szabadság téren közösen táncoltak a székely leányok és legények, akiket a szokásokhoz híven a huszárok vigyázták fel. Az alaphangulat megteremtése után voltak, akik lóra ültek, mások szekérre, de sokan gyalog mentek ki Csíksomlyón a kegytemplomba, ahol Urbán Erik ferences szerzetes mutatta be a szent­áldozatot. A szentmise után a Nyeregben folytatódott az ünnep, ahol a tavaly a legtöbb résztvevővel büszkélkedő idei házigazda, Tusnádfürdő által előkészített helyszín várta a hagyományőrzőket.

Albert Tibor, a fürdőváros polgármestere a székely kapukra hagyományosan felfaragott köszöntőszövegre utalva – Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha – azt mondta, hogy azok, akik jelen vannak itt népviseletben, ezt az üzenetet követték.

Mint mondta, ezt a földet megőrzésre kaptuk hagyatékul, és tovább kell adnunk a következő nemzedéknek. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere fecskefészekhez hasonlította a Székelyföldet, amelyet megzavartak a közelbe befészkelő szarkák. Hozzátette, a székelyeknek meg kell óvniuk a fészküket azzal, hogy egymásra támaszkodnak, ide térnek haza. A székely ruha közös viselése éppen ezt az összetartozás-érzést erősíti bennük.

Több százan léptek fel a színpadként használt Hármashalom-oltárnál. Mindeközben különböző hagyományos mesterségekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők, és zajlott a népviseletmustra, valamint a számbavétel is.

A lakosság számához viszonyítva idén a legtöbben Csíkpálfalváról érkeztek a Nyeregbe, így 2018-ban ők rendezhetik meg az eseményt. (A Maszol.ro nyomán)

Háromszék