Fábián Tibor - Egy percben a világ - Balliberális belharc az Indexért

Résztvevők az Index-ügy miatt szervezett tüntetésen a Margit hídnál 2020. július 24-én. A demonstrációt az Index főszerkesztőjének elbocsátása után szervezték. MTI/Szigetváry Zsolt

A naiv olvasó napok óta telesírja közösségi oldalát, mert né, a hatalom a független újságírás utolsó mentsvárát is kilőtte. Ezért lelkesen tüntikézik a péntek esti kutyasétáltatás helyett. Momentum és Jobbik zászlók alatt. Mert, kérem a függetlenség…

Amúgy a történet minden szereplője balliberális. Mindenki. Kirúgottak, kirúgók és az újak mindannyian. Fideszes a kanyarban sincs.

Egy magántulajdonban lévő lap tulajdonosa úgy dönt, hogy főszerkesztőt vált. Tiszta sor: munkaügyi lépés. A tulajdonosi körben történt változások pedig azt jelzik, a Momentum-közeli lap Gyurcsány pártjának érdekszférájába került. Fideszes a kanyarban sincs.

Az érinthetetleneket a tények nem zavarják. Orbánoznak, diktatúráznak, stb, stb. Pilhál Tamás szavaival, úgy múlnak ki, ahogy éltek. „Hazug, uszító, hisztérikus, valóságot nyomokban is alig tartalmazó” módon.

103 hozzászólás

  1. TÓDUCZ

    Na, ez is 100-as lesz!

    Válasz
  2. Dobai

    Olyan, hogy szabad sajtó sehol nincs, mert azok szája
    íze szerint kell írjanak, tudósítsanak, ahonnan a
    támogatottságuk jön.
    Politikai pártokat, különböző irányzatokat, ideológiákat
    kell képviseljenek, ha a víz fölött akarnak maradni,
    mert különben alámerülnek.
    Most az EU csúcsról olvasgattam a magyar sajtót, egyesek
    szerint Mo. “logó orral” távozott. A német Der Spiegel
    szerint, pedig győztesnek jött ki.
    Ha valaki egy reális képet szeretne alkotni Magyarországról,
    akkor a magyar vagy a német sajtóból kell tájékozodnia?
    Itt a gyümölcskoktél úr és az ellenzék is megfogalmazza
    kritikáját, amihez természetesen joguk van, de csak azt
    tudjuk meg mindkét oldalról, hogy mi a rossz. Arról egy
    szó sem hangzik el, hogy lenne jobb v. hogy kéne csinálni.
    Na, la revedere(lábuk a vederbe)!

    Válasz
      • éBER

        Szabad sajtó tényleg nincs, vagyis én még nem találkoztam ilyennel. Biztos, hogy van olyan oldal/újság, amit még nem vettek meg, de attól még nem nevezhető szabadnak, mert az emberek(főszerkesztők) nem igazán képesek az objektivitásra. Mindig van véleményük a világról és ami ezzel a véleménnyel ellentétes, az nem jelenik meg.

        Válasz
        • Tókos Levente

          No ezt honnan veszi? Valaha írt nekünk s nem tettük ki? 🙂 T.L.

          Válasz
      • Dobai

        Nálamnál csak a vakbélgyulladás komolyabb.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Na végre, hogy bevallotta Dobai úr!

          Válasz
    • TÓDUCZ

      Dobai úr, rossz “bibliákból” dokumentálódik!

      Válasz
    • Nyilas

      Dobai úr. Kem kell ahhoz, sem a magyar, sem a német sajtót olvasni. Bele kell olvasni a különböző utazási facebuk oldalakba. Éhező honfitársaim tömegei Irják az élményeiket, rakják ki a nyaralásuk alatt készült képeiket szerte a viágágból, Kanbodzsától, Japántól, a Görög szigetektől kezdve a Niagara vizeséséig. Milliós, vagy többmilliós utazási ajánlatok teltházasak az irodáknál, még most a virushisztéria idején is. Az elmaradt bevételek nem a pénztelenség miatt következnek be, még csak nem is a virustól való félelem, hanem az adott célország fogadásképtelensége miatt. Miközben a vegyesgyünölcsök, meg a vargaT-k telesirják a netet, hogy itt éhen kell halni, miközben egyik háten a Bali szigeti nyaralásunról olvashatink, majd a párizsi hárvégéról, majd arról, hogy Cipruson fantasztikus a tenger, majd Egyiptomban a piramisoknál tevegel, és termászetesen Ausztriába megy sielni, Velencébe karneválozni.
      De azért naponta leirja, hogy a Zorbán tönkre teszi az országot, és hárommillió család éhezik, miközben nemeztgázszerelő.

      Válasz
      • joe

        Kedves Nyilas ur,a maga feltetelezsei,mert hogy nem hitelesek az 100%. Persze meg a legszegenyebb orszagban is van gazdag reteg. Igen megismettem gy a Karib tengeri vakacion alkalmaval,mint a Vegas-i kiruccanasunk alkalmaval TEHETOS MAGYAROKAT!!! Sot olyan is volt akit meglatgattunk a psti vendeglojeben!! Erti? De ne probalja,szivarvanyszinbe oltozrtetni a Magyar nehezen dolgozo,az alig egyik naprol a masikar elo embereket,hogy az ATLAG!!!!!!!!! munkas evente tobbszor elmegy akar Ciprusra(vagy Ba),mert senki sem hulye,megha mindenkit annak gondol is. Persze hogy voltak atlag emberek,mint ahogy irta,hogy HAROM HAZAT epitet fel KOLCSON NELKUL,KESZPENZERT. IGEN VOLT a szomszedunkban egy atlagos ember,aki csak egyik naprol a masikra ,felhuzott egy EGYEMELETES hazat tudja ugy sajat erehjebol,hiszen a sajat laban allt!!!! Ismeros??? Azt tudtuk,hogy hogy??? De neki olyan tamaszai voltak,hogy meg kozelebe sem lehetett menni. Aztan jott a nagy valtozases kiseger lett,utanna patkany,es nem folytatom,mert nincs sok ertelme,hogy mi lett? Hat nagyszaju. Az ami mindig is volt.csak eppen ahogy a tekenoben a viz,erre arra. Tenyleg olyan nagy penct adnak akik a sancot takaritjak,hogy abbol Prizsban grassssszalnak a Csampos Elizan??? Na latja en annak idejen a Szabadeuropan azokat a hireket hallgattam,hogy egy atlag munkas mennyi fizetest katp es azzal mit tud megengedni? Mondhat akarmit,mert koztudott,hogy az APADHAZIAKTOL,A SZARHAZIAKIG, M.O.-On soha sem volt szabad joelet.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Jócka bá, megint tetszett durrantani egy nagyot!

          Válasz
        • Nyilas

          Kedves Józsi.
          Muszáj őnnek mindenhova odahányni a beszükült agyának értelmetlen zagyvaságait?
          Az ön világismerete megrekedt azon a szinten, ami akkor jellemezte ezt a térséget, amikor önt kikülték Kanadába. Azóta annyit tud a térségről, amennyit a Kanadai Magyar Hirlapban a Mohácsi Viktóriák, meg a Kormos Katalinok hazudnak róla. Ostobaságának éles bizonyitéka volt, az eldurrantott hir, a cicányasszonról, akinek az orvos eltávolitotta mindkét petefésdzkét, hogy ezek ne szaporodjanak. Maradjon meg maga, a300 m2-es papundekli diszletházánál, gyártsa a sámlikat, és álmodozzon tovább arról, hogy micsoda megbecsült, kiváló szakember volt, és tervezze a látomásait a Karib-tengeri, meg a Vegasi kiruccanásairól.
          És ne nekünk akarja elmondani, hogy mi itt hogyan élünk.

          Válasz
          • ez van

            Nyilas, apránként összeáll Napóleon életregénye, hisz, ha figyelemmel olvassuk példáit és példázatait, csak önmagáról ír akkor is, ha barátokat, ismerősöket említ. Egyik előbbi hozzászólásában arról írt, hogy mekkora vagyonát hagyta hátra az államnak, most meg arról, hogy akkor (amikor gyűjtötte), hogyan lehetett vagyonokat felhalmozni, aztán a váltás után miként lehet jobb esetbe egérré, de úgy általában patkánnyá válni. Érdekes, bár nem érdekfeszítő történet folytatásokban. Ez elég is a napi hallucinogén beszerzéséhez, amitől a saját életszféráját oly paradicsominak látja, a másét pedig pokolinak.

    • László Ferenc

      Dobai 2020. július 30.-n 16:51 közelében
      Uram! Önnel megint elszaladt a fantáziája!
      Maga azt írja, hogy a magyar kormányfő, az EU tárgyalásokról, “a Der Spiegel szerint, pedig győztesnek jött ki.”
      Én eddig úgy tudtam, hogy a német Der Spiegel lap, nem igazán arról híres, hogy a mai magyar kormánynak nagy barátja lenne!
      Éppen ezért – mivel ez egy 1.000.000 fős olvasottságú lap – nem engedheti meg magának, hogy egy nyilvánvaló tényt – Dobai úr kedvéért meghamisítson!
      Tehát egy józanul gondolkodó embernek, el kell fogadnia ennek a lapnak a meg állapításat – főleg mivel nincs egyedül ezzel a megfogalmazásával!
      Dobai úr! Kicsit nézze reálisabban a világot, ne csak a magának kedves elképzeléseit írja ide.
      Gondolatban természetesen azt gondol amit akar – de ne írjon le olyant tényként, ami csak a maga elképzeléseit taglalja!

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Há már ilyenek az ámerikai kontinensre “tévedt”, magyarul is tudó legények, mindent jobban tudnak másoknál, még a magyarországi szobákban történt hálószoba sztorikat is.

        Válasz
      • Dobai

        Na ide figyeljen Loți Frici. Ön semmiképpen sem lehet magyar
        mert még ilyen buta magyarral még eddig nem találkoztam. Már nem
        tudom hányszor tör rám a primítívségeivel. Egy időben már nem
        bírtam olvasni a bunkóságát, aztán le is léceltem
        egy ideig, de sajnos ez a vírus ujra beszorított a házamba,
        aztán tovább kell olvassam a Frici ökörségeit.
        Akit érdekel a Spiegel cikk írja be az erma keresőbe:

        “EU-CSÚCS – SPIEGEL: NAGY ENGEDMÉNYEKET TETTEK A „TAKARÉKOS NÉGYEKNEK”
        ÉS ORBÁN VIKTORNAK AZ EURÓPAI TANÁCSBAN”
        2020. július 21. | unió | 10 | MTI

        Válasz
  3. Dr. András Vargaa

    Nyilas 2020. július 30.-n 13:31 közelében: “Angol tudósok kideritették, hogy fiatal korban is kialakulhat az Archeimer-kór” Gondolom, Alzheimer kórt akart írni?
    Alois Alzheimemer betege Auguste Deter csak 51 éves volt, amikor 1901-ben nagyon megromlott emlékező tehetsége. 1906-ban halt meg magatehetelen állapotban. Alois Alzheimer nemcsak kiváló pszichiáter volt, hanem mikroszkopikus vizsgálatokhoz is nagyon értett. Auguste Deter agymetszetének vizsgálatánál észrevette, a lerakódott plaque-kokat, amelyet hosszú fizilogális anyagcserefoyamotok következményeinek ítélt meg. Az 1906-s Tübingiai Pszichiáter kongersszuson felfedezését “referátumra nem alkalmas”-nak (für ein Referatum nicht geignet) jegyzőkönyvezték. Látja nem jó mikroszkoppal az igazság után kutatni, mert aki csak az egészet látja, elveszik a részletekben.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Dr.András Varga, Ön se szenved béta-amiloid hiányban!

      Válasz
      • Dr. András Varga

        Kedves Dr. Tóducz Endre, remélem, hogy Ön sem szenved Beta-Amyloide (Aβ40 und Aβ42) hiányban, mert az információk feldolgozásánál a β-Amyloidoknak nagyon fontos szerepe van. Söt egy bizonyos proteinhez kötödve erös antimikrobiologia hatása is van.
        Bizony képzödnek különösen idössebb korban neurotoxikus Plaque-kok. Alzheimer kóros egérkisérleteknél bebizonyították, hogy a Plaquekok feloldódnak Sideritis scardia (görög hegyi tea) koncenrált extractumára. Napi 4 liter görög hegyi tea koncetratuma hatásos embernél is. (www.pahnkelab.eu) A gyógyszer Renovare 500 néven van forgalomban több EU-országban. (Elég drága és a Biztosítók nem fizetik) Az elsö hatás a rövid idejü memoria visszanyerésére legalább 3 hónapi kezelés után észlelhetö.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Dr.András Varga, ha szabad érdeklődni, milyen az az “erős antimikrobiologia hatás”?

          Válasz
          • Dr. András Vargaa

            Kedves Dr. Tóducz Endre az “antimikrobiologia hatás” egy pontatlan forditás volt részemröl az angol ill. német nyelvü szakirodalomból.
            Az angol antimicrobial effect illetve német antimikrobielle Wirkung magyarul helyesen: antimikrobiális hatás. A β-Amyloidok rátapadnak a bakteriumok felületére és ezáltal megakadályozzák az osztódását.
            Forrás: Science Translational Medicine 2016; 8 340ra72

  4. László Ferenc

    varga T 2020. július 29.-n 01:46 közelében
    Varga T. rosszul emlékszik! Ha idéz valakitől – akkor csak hitelesen!
    Az ön által ROSSZUL, csak nyomokban hasonlóan idézett mondat Göbbelstől származik, ő mondta azt, hogy: “én mondom meg, hogy ki a zsidó!”
    Ezt azok után mondta, amikor egy párttársa megkérdezte, hogy alkalmazhat olyan személyt a minisztériumában, aki nem felel meg a faji törvényeknek!?

    Válasz
    • varga T

      Nyugtasson meg,hogy nem:”„-Hazug, uszító, hisztérikus, valóságot nyomokban is alig tartalmazó módon.”-szóltam hozzá?

      Válasz
      • László Ferenc

        varga T 2020. július 29.-n 11:26 közelében
        Nem uram, csak nem pontosan idézett!
        Azt már feltételezni sem merem, hogy direkt csúsztatott, direkt úgy fogalmazott, hogy félreérthető legyen! Ha ez utóbbi – vajon kiknek az érdekében…?! Indexes stílus!

        Válasz
    • Nyilas

      Azért izgalmas dolog ez a lommunistából demokratává, majd liberálissá válás, amiben egy dolog az örök. mindent elutasitani. leminősiteni, és minden ellen harcolni, ami a nemzeti önazonosság megnyilvánukása, és mindent isteniteni, ami idegen, ami ez ellen hat. De egy valamit el kell ismerni a varga T félélékről. Olyan sikeresen tudják átmosni az agyakat, szájába adba, az éppen nekik nem tetsző személyeknek közösségi tudatba beerőltetett elitélendő szavakat, hogy az sikeresen rögzősik az önmagát nemzeti érzelmünek hivők agyában is.
      László Ferenc úr.
      Az idészett mondat nem először jelenik meg Göbbelsnek tulajdonitva, itt az erman. És nem először irom le a cáfolatát.
      A mondathoz Göbbelsnek semmi köze. Ezt a varga T. félék oltották bele az ön agyába is.
      Az idézett mondat “Hogy ki zsidó azt én mondom meg” , Karl Lügertől származik, aki 1897-től 1910-ig, haláláig Bécs főpokgát,estere volt. Herman Gőring ekkor 17 lves ifju volt, és nem foglalkozott olyannak, hogy mit mondd egy másik ország fővárosának a főpolgármestere.
      Tudja, a kopmmunisták, demokraták, liberálisok antifasiszták, antirasszisták ( válassza ki mindenki a neki megfeleő titukust,) azért sikeresebbek önöknél, mert felkészültebbek a férevezetésben, a történelemhamisitásban , és önök észre sem veszik, hogy az ő kottáikból hegedülnek.

      Válasz
      • László Ferenc

        Nyilas 2020. július 29.-n 13:12 közelében
        Nyilas úr!
        Köszönöm, hogy helyreigazított. Én így tudtam, azért idéztem, hogy megcáfoljam Varga T. egyértelműen látható (olvasható) félremagyarázását, csúsztatását.
        Remélem, az én agyamat még nem sikerült átmosniuk – és azt a beírásaimból is olvashatja – azt pedig ha tévedek – elismerem!

        Válasz
        • Nyilas

          László ferenc úr.
          Az agymosás nem mosógépben történik, hanem úgy, hogy máslápp elmékezzünk dolgokra, mint ahogy azok történtek. A Göbbels eset semmit nem változtat a viég folyásán. Hogy beleitatták a köztudatba neki tulajdonitva a mondatot, mutatja, hogy még az apró részletekre is figyelnek.
          Eten keresztül juttatták el a társadalmat oda, hogy hihetővá véljanak az olyan hokokauszttúlélő történetek, hogy az ablakon keresztül kimászva menekült ki a gázkamrából. Meg hogy már betereltek bennünket a gázkamrába, amikor kiderplt, hogy elfogyott a zyklon B

          Válasz
  5. Gyôrfy Szonja

    Mindenki higgadjon le! Ahogy már a FIDESZ körökben elhangzott, mindjárt hazajön a Lőrinc a szabadságáról és rendbe teszi a dolgokat az Index háza táján.

    Válasz
    • wa1907

      A Fidesznek ehhez semmi köze. Ez olyan mint amikor a néger és a zsidó verekszik, és a skin head kávét kér.

      Válasz
    • László Ferenc

      Gyôrfy Szonja 2020. július 27.-n 21:40 közelében
      Győrfy Szonja. Magácska talán ott volt a “Fidesz köreiben” amikor elhangzott volna, amit idézni? méltóztatott?
      Akkor magácska vagy Fidesz tag, hogy benfentesként ezt hallhatta?, vagy kis egér, aki meghúzódott a sarokban és ott hallgatózott! Vagy csak simán Lőrinc fóbiája van – mint minden más DK-s nak – Degenerált Koaliciónak!

      Válasz
      • Nyilas

        Á, azoknak nincs Lőrincfóbiájuk, csak a Fidesznek van Sorosfóbiája. Nem ugyanaz ám, ha ezek nemzetgázszerelőznek, mert ők demokratikusan Lőrinceznek a Fidesz meg nacionalistán Sorosoz.

        Válasz
          • Dobai

            Há Loți Fricit mé nem engedik magyarkódni?

  6. e.

    Hiaba keszitett “jo riportokat” az index( hogy ne nevezzem oket zsindexnek vagy( indexxxnek mint politikai prostitualtak)) ha csak olyan olvasoi voltak mint Alma Körte, varga T …stb. akik ugyan hacosan kialnak ertuk az erdely.ma-n es tuntetnek Budapesten de zsebbe indexes koldulas ellenere nem nyultak a kedvencuk megmentese erdekebe. Na es ki az aki nyari dologidobe raer tuntetni???

    A tuntetoleg felmondo indezeseknek egy kozmondast ideznek “Learn to code” -tanulj meg programozni – de mezogepeszre is szukseg van. De persze ok nem azert lettek ujsagirok es tarsadalomkritikusok mert szeretnek dolgozni.

    Ok eltetik a szabadpiacot , a piacgazdasagot, ramutatnak a tarsadalom igazsagtalnsagaira egy legkondicionalt irodabol, vagy egy arnyas kavehaz teraszan jeges kavet szurcsolve megoldjak a letezo vilag osszes problemajat, de ezert kotelezo modon elvarjak , hogy a tarsadalom termelo retege a legmagasabb szinten tartsa el oket.
    O az az ahitott “szabadpiacgazdasag”.

    Válasz
    • varga T

      Na es ki az aki nyari dologidobe raer tuntetni??? Hát akit a Soros fizet.

      Válasz
      • László Ferenc

        varga T 2020. július 28.-n 00:16 közelében
        Varga T.
        Csak nem egy igazságszérumot kapott – attól szólt igazat?!

        Válasz
  7. Alma Körte

    Azért azok akik most nagyon örvendenek, belegondoltak, hogy a 80 milliárdból felhúzott közmédia sem készített olyan riportokat mint az index?
    A teljes magyar közélet lebutul a 444 – 888 -hvg – m1 színvonalra, mert az olyan sajtóorgánumok amikben alig páran dolgoznak majd csak ezektől tudják átvenni a híreket, vagy kitalációkat irkálnak majd. Siralmas világ elé nézünk.

    Válasz
    • varga T

      Az indexes szőke kócós srác folyamatosan ott kellemetlenkedett,és kérdezett,Felcsútról ,a nemzet gázszerelőjéről ,több éven keresztül ,ami kellemetlen téma a nemzetinek nevezett oldalnak.Viktor egyszer válaszolt :családi ügyekről nem beszélünk,de most majd lesz legalább hirdetés a nemzeti konzultációról.

      Válasz
      • Alma Körte

        Már megbocsáss de egy újságírónak az a dolga, hogy kérdezzen, ha nem tetszik a kérdés az a te bajod, de közsszereplőként kutya kötelességed elfogadni, hogy kérdeznek tőled a sajtósok, érted, már aki eljut oda, hogy kérdez, és nem átírja a cikket a saját szája ízére és lehozza a saját oldalán….

        Válasz
    • Pista

      Miután kisírtam magam, megvigasztalódtam: az index nem vész el, csak átalakul.

      Válasz
      • varga T

        Nem kell sírni ,Nemzeti lesz!!!

        Válasz
        • pista

          Sajnos, azt nem engedné meg a “filantróp”!

          Válasz
        • Alma Körte

          Bocsi, de mitől nemzeti valami és mitől nem az?

          Válasz
          • varga T

            Azt jelenleg Viktor határozza meg ,kérdezd Őt.A Kövér meg azt ,hogy ki tartozik a nemzethez.

        • László Ferenc

          varga T 2020. július 28.-n 00:17 közelében
          Vegye meg – és olyan (politikai) stílusra alakítja a szerkesztőséget, amilyenre akarja!
          Így a Degenerált Koalíciónak is lenne lapja!

          Válasz
    • Pista

      Miután kisírtam magam, megvigasztalódtam: az index nem vész el csak átalakul.

      Válasz
      • varga T

        Majd elfelejtettem,libsiből nemzetinek lenni, ezt az “átalakul”-ás,már ismerős.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          A nemzetiből libsinek, az a legveszélyesebb!

          Válasz
          • wa1907

            Olyan még nem volt a történelem folyamán hogy a libsiből “nemzeti lenne”

          • TÓDUCZ

            Há már hogyne lenne kedves wa 1907, ott van egy egész párt is, az Orban Lulu PNL-je! (Nemzeti Liberális Párt)

  8. wa1907

    Jelen pillanatban egy baloldal kontra baloldal média harc tanúi vagyunk. A klasszikus baloldalt próbálja megdönteni a szélső liberális baloldal.

    Válasz
    • László Ferenc

      wa1907 2020. július 26.-n 21:03 közelében
      Tökéletesen látja wa1907!

      Válasz
    • László Ferenc

      wa1907 2020. július 26.-n 21:03 közelében
      A liberálisok, a tanultabb bolsevikok!

      Válasz
  9. Pista

    Igaza volt Fico volt szlovák miniszterelnöknek: ezen a világon mindenért Orbánt okolják! Szerintem a Romániában is tapasztalható egészségügyi helyzetért is ő a hibás!! Bizony, valamilyen titkos megegyezést kötött a vírussal, hogy kikerülje Magyarországot és lecsapjon a szomszédokhoz! Ha már ilyen befolyása van a vírusra, akkor nincs is mit tovább gondolkodni: az Index kinyiffantása az már csak úgy, egy csenttintéssel ment….

    Válasz
    • Alma Körte

      Az már tényleg a legalja ha egy magyargyűlölő ember véleményével véded a magyar miniszterelnököt. Kb olyan mintha egy háborús bűnössel lenne egy plakáton, ja várj, hisz az megtörtént vajdaságban pár éve…

      Válasz
      • Pista

        A legalja az amit a magyar “ellenzék” (nem akartam kiírni ellenség) karöltve Soros NGO-ival tesz!!!

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Igaza van kedves Pistike, közösen mondjuk meg a vegyes gyümölcsnek, hogy a legnagyobb magyargyűlölő ember nem a tót, hanem a meghatározhatatlan nemzetiségű Fletó!

          Válasz
        • Alma Körte

          Hazaárulás az mikor 2 milliárd forintot adunk egy évre az ÖSSZES határon túli magyar szervezetnek és közben 80 milliárdot költünk egy a város túlvégéből élő közvetítést megoldani sem képes “közmédiára”.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Vegyes gyümölcs, hazaárulás az, ha a belpolitikai dolgaidat külföldön és külföldiek segítségével akarod megoldani!

          • László Ferenc

            Alma Körte 2020. július 28.-n 15:39 közelében
            Tisztelettel kérdezném, hogy amikor fletó barátod volt a miniszterelnök – ő mennyit adott a határontúli magyaroknak? Megmondom, semmit. Legfeljebb annyit, hogy a pártja plakátjait Udvarhelyen nyomtatta – annak a székely nyomdának a nagyobb dicsőségére!
            Az ilyen beírások után, egyből látni lehet, hogy a micsurin keresztezte almából körtét, nyilványvaló DK-tag!

          • Alma Körte

            RE Tóducz: ebben az esetben az össes politikus hazaáruló ma Magyaroszágon.
            RE László Ferenc: Fletó nem a barátom, és bármikor felközném egy fára, csakhogy vagyok annyira realista, ohgy bármikor mellé kötném a teljhatalmas álszent pedofilvédő Orbánt is.
            Fletó az rmdsznek adta a pénzeket erdélyben, nem sokat láttunk belőle, erre jön Orbán aki kinek adja a pénzkeet? Na ki a nagy barátja? IGEN! a koccintósak, a tulipántosok. Ennyit arról, hogy mi köztük a különbség. Amit az mszp elkezzdett azt a fidesz csak folytatta, csak most más a cégér, és “nemzeti”-nek van eladva még a levegő is, bár több nemzeti érzelem van egy átlag kovászos uborkában is, mint abbban aki azt hazudja, hogy nemzeti dolog egy hazaáruló maffiával összeállni és hátbaszúrni a barátját! Vagy mondjuk közönséges bűnözőkkel és háborús bűnösökkel kampányolni. Szóval ezek után védd csak a fideszt, mert ezzel minden szavaddal a DKt és fletót véded. Szánalmas, hogy még ennyi idő után sem jöttél rá.

          • TÓDUCZ

            Vegyes gyümölcs, látom kezd megjönni a fermentáció útján keletkezett alkohol hatása a realista agyában. Na sorolom a vezető hazaáruló politikusok névsorát a teljesség igénye nélkül: Téglaképű Klári, Botmixer Katka, Donáth Nusika, Újhülye Piftike, Széllelbélelt Bernike, Alkoholista Timike, Zsidólistázó Marcika, Lópipilő Ákoska, Kari Geri főpolgi, Lisztes Csabika, Jávorszarvas Benci, Rónai Tar Sunci és rengeteg körülöttük dongó szarlégy!

          • Alma Körte

            RE TÓDUCZ: azért azt csapja már hozzá, hogy a külhoni magyarságot eláruló szijjártó petikének is ott a helye a listán, no meg a teljes kétharmadnak aki a fenti listáját a teljhatalmuk mellett nem küldték börtönbe! Tudod Tóducka, gyilkosok közt cinkos aki néma. És ha még mindig nem érted akkor azt hiszem én itt ezt befelyeztem mert látom nehezen emészthető számodra, hogy a világ nem fekete-fehér.

  10. varga T

    A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét ,ez az újságíró is ha így folytatja megkapja.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      varga T, Ön pedig a Nagy Fletó Valagrendet!

      Válasz
      • varga T

        Tóducz Úr,s azt Ön adja?

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Nem varga T, személyesen az érdemrend névadója és kedves felesége.

          Válasz
          • varga T

            Szóljak ha megkaptam az Apró villában?

          • TÓDUCZ

            varga T, Ön előlegben megkapta a nagy varázslótól.

  11. Sztrogoff Mihály

    Az INDEX annyira független a liberális politikától, mint az alkoholista az alkoholtól! A liberális diktatúra lényegében semmivel nem különbözik a bolsevik diktatúrától, a Lenin-fiúk helyett Momentum, cenzúra helyett politikai korrektség szokásos rövidítése PC (píszí),osztályellenség helyett a keresztény család stb. Az Európai Tanácshoz intézett levelemre, amiben kértem,hogy küldjék el a jogállam, jogszabályokban meghatározott paragrafusait,amely szerint kell, hogy működjön az EU-ban egy jogállam,a következő választ kaptam: nincs ilyen jogszabály! Ezek után a következőkre jutottam: az Európai Unió és a Szovjetunió között semmi különbség, a brüsszeli bürokraták megállnák a helyüket a Joszif Visszarionovics Sztálin kormányában. A kommunistánál és a liberálisnál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem.

    Válasz
    • Alma Körte

      Az index annyira független mint az összes többi médiaorgánum: semennyire, aki objektív akar lenni az használjon rss olvasót és kész. Viszont vajon mit mond el az egy emberről/népről/pártról/szervezetről/akármiről ha még csak nem is hajlandó az ellenvéleményt kulturált formában meghallgatni. Tényleg a 444-888 szintjén akarjuk látni a magyar politikát, mert úgy néz ki valakik nagyon ezt szeretnék.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Kedves vegyes gyümölcs, há hogy szeretné látni, a Retek Klub szintjén, a 168 óra szintjén, a hvg szintjen, az ÉS szintjén, a Klub Rádió szintjén, a Népszava sintjén, vagy egyéb bolsi-libsi médiák szintjén?

        Válasz
        • Alma Körte

          Pont hogy nem azt szeretném, de látom te már ott vagy, mert még a szövegértelmezés sem megy, tipikus 444-888 kommentelő szint.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Vegyes gyümölcs nem egy zöldséges üzletben árulnak bennünket, úgyhogy jó lenne nem pertuskodni!

          • Alma Körte

            RE TÓDUCZ: azt ki kell érdemelni, hogy ne pertuskodjunk 😉

          • TÓDUCZ

            Na ne hülyéskedjen vegyes gyümölcs, me úgy marad, s szégyellni fogja az édesanyja!

          • Nyilas

            Cigány, meg lumpen környezetben igen. Náűlunk a magyarságnál a tegeződést kell kiérdemelni

          • Alma Körte

            RE Tóducz: A vitaszínvonal újabb mélypontja…. Ere vagy olyan büszke? Ezért kéred ki magadnak? Hát barátocskám, kérheted, de úgy maradsz. Erre a kulturálatlan színvonalra még büszkének is lenni, Te is csak gyarapaítod azon társaságot akik jelképezik, hogy miért tartunk mi Erdélyben ott ahol.

          • Alma Körte

            RE NYILAS: És a helyesírásért is így kardoskodsz majd? Csak mert akkor magadat kövezd meg elsőként, már ha lehet…
            De mindenesetre örülök, hogy szerinted ez a legnagyobb problémánk, mert szerintem kisebb gondunk is nagyobb ennél.

        • László Ferenc

          Tisztelt Tóducz úr!
          Ki tetszett felejteni a felsoroltak leg ocsmányabbikát, a nepszava.us lapot.
          Ez az internetes lap a csúcs, Magyarország és a magyar nemzet gyalázásában! Tulajdonos-főszerkesztő: Bartus Attila, valamikor a HIT gyülekezetben főszerepet játszó, majd a vezető lelkésszel összeveszett és amerikába távozott.
          Ott meg alapította a lentebb megnevezett újságot, ami kb: 8 évvel ezelőtt még papír alapon jelent meg, (Amerikai Magyar Népszava néven) de ma már, a gyalázkodó, penetráns, magyar ellenes cikkek miatt csődbe ment, az olvasók nagy része felmondta az előfizetést így már csak interneten jelenik meg – gyurcsány támogatásával!

          Válasz
          • Alma Körte

            RE LÁSZLÓ FERENC: És ki szavazta meg most egy hete sincs a Hit Gyülekezete pénzelését a következő évtizedre az állam által? NA KI? IGEN! A FIDESZ….
            Nincs különbség, Gyurcsány kezdte, Orbán folytatja és még ki tudja hol a vége….

      • Nyilas

        A kultóra sokféleképen ártelezhető. Némelyenknél a kultúrához hozzátartozik, hogy idegen, ismeretlen embereket megszólitva, még ha nem egyezik is a véleményünk, megadjuk azt a formát, ami abban a kulturkörben divik. Cigányoknál, és egyéb primitiv elbereknél, akik a családból nem hozták magukkal a társadalmi kommunikáció finomabb folrmáját, ahol legkülönböztetik az emberi kapcsolatok milyenségét a tegeződés a mindennapi gyakorlat.
        Még primitivebb egyéneknél a tegeződés, a megalázás egy fotrmája, kisérlet arra, hogy a legyőzni kivánt vitapartnert alacsonyabb helyzetbe kényszeritse.
        Fel sem fogva azt, hogy ezáltal éppen a saját primitivségéről állit ki bizonyitványt.

        Válasz
  12. antal m.

    Szabad nép díszelgés a főváros egyik utca szarkán! A látványosság érdekében.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Csak nem bírja a farka mérnek űr!

      Válasz
  13. Alma Körte

    A fideszes pont, hogy kanyarban van: 50%-os tulajdonjogot szerzett az index anyavállalata fölött a tv2 tulajdonosa, amiről tudjuk, hogy nem kicsit a ner propagandagyára.
    Azért legalább fake newst ne hozzatok már le, mert elég ciki…

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Alma Körte, libsi társaság kezében van az Index!

      Válasz
      • Alma Körte

        50%-ban. A másik 50%-ben meg nem.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Kedves vegyes gyümölcs, mind a 3 fő vezetője az indexnek kemény liberális kötődésű manusz, nem lehet őket megvádolni fidesz szimpátiával!

          Válasz
          • Alma Körte

            ebben az esetben a tv2-t sem lehetne, de ugye azt már te sem hinnéd el, szóval azt hiszem erről ennyit….

    • varga T

      Ballib túlsúly van a magyar médiában-Viktor szerint-legalább most a tulajváltásnak köszönhetően- eddig ugye nem nyilatkoztak a megválasztott kormánypárti képviselők az Indexnek-,most Nemzeti lesz…..,és Viktornak nem kell olyan kellemetlen kérdésekre (nem) válaszolnia,mint a gázszerelő vagyonosodása,stb…hanem a Nagy Katalin féle péntek reggeli szokásos rádió interjú lesz a “mérce”.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        varga T , Ön a Lenin-fiúk csapatából maradt a magyar utókora, csak annyi különbséggel, hogy elvették a munkásmozgalmi gépfegyverét. Fletó pribékjei ide küldték az ermára trollkodni!

        Válasz
        • varga T

          Nem abból a korból származom ,én akkor voltam még ifjú,mikor a közmédiába behívtak ellenzéki és kormánypárti képviselőt-a” gengszterváltás” után-és beszélgettek,olyan riporterek kérdezhettek pl,mint H.H.Kérem ne foglalkozzon a “diagnózisommal”,inkább mesélje az életét tovább ,szerintem az jobban érdekli az er.ma olvasóit.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            varga T., a H:H.-ja nagyon kergette a nőstényeket, még meg az a TV-ből is kirúgták az erkölcsös viselkedése miatt a Civil a pályámból. Ma má Fiala hülyíti helyette az ATV bambáit.

          • Nyilas

            Nem baj varga T.
            Angol tudósok kideritették, hogy fiatal korban is kialakulhat az Archeimer-kór
            Tóducz úr. azt tudom, hogy sokkhatásra kialakulhat az amnéziának az a formája, amikor az illető, nem emlékszik az eset előtt történtekre. És hát a varga T-k.-nek sorozatás sokkhatás, hogy már harmadik ciklusban hiába várják Gyurcsány Ferenc visszatértét.
            Olvasmányaimból ugy emlékszem, ezt a feledékenységet Retrográd amnéziának nevezik.
            De hogy hivják ugyanezt a betegséget, amit ugyanez a sokkhatás vált ki, de tünete az, hogy nem nem emlékszik az előtte levő eseményekre, hanem az, hogy egészen másként emlékszik rá.
            Varga T. barátunknál ugyanis ez az eset áll fenn.
            Ő ugyanis, arra a tényre, hogy Antal József, az első szabadon választott kormány miniszterelnökeként, a “demokratikus közTVben” nem tarthatta meg a tájékoztatóját az ország valós helyzetéről, úgy elmékezik, hogy akkpor behivtak kormánypárti és ellenzéki képviselőket.
            Kedves varga T.
            Szerintem az ország lakosságát, de kiterjesztve, az egész magyar népességet Tóducz úr élettörténeténél sokkal jobban érdekli az, hogy milyen elmekortani eset vezettett odáig, hogy levetkőzve, a Szovjetónió gyámságát, az ön generációja mindjárt keresett magának egy másik urat, egy ugyanolyan unióból, akinek tovább árulhatja a magyar érdekeket.
            Sokkal többünk életére van kihatással, mint Tóducz úr élete.

          • TÓDUCZ

            Kedves Nyilas úr, nehezen fog tudni válaszolni beírására Komjáth Imre vörös polós derék legénye varga T.

    • László Ferenc

      Alma Körte 2020. július 26.-n 11:12 közelében
      Sajnos ha valami nem tisztán alma, vagy nem tisztán körte, ha nem a nagy szovjet kertész (az idősebbek még emlékezhetnek rá a tanulmányaikból) Micsurin et. keresztezte a kettőt – abból csak ilyen vegyes-felvágott – se nem apa, se nem víz – kerül beírásra, amit maga itt elkövetett!
      ” 50%-os tulajdonjogot szerzett az index anyavállalata fölött a tv2 tulajdonosa, amiről tudjuk, hogy nem kicsit a ner propagandagyára.”
      Maga netalán látta és olvasta a szerződést?
      Vagy egy fake news gyár kiadásában: Index, 444, 24, hvg, olvasta?
      Vagy talán maga gyártotta? Ejnye-bejnye uram! Remélem, meggyónja majd, hogy át akarta vágni az olvasókat!

      Válasz
      • Alma Körte

        HA nem így lenne perelnének, megnyernék és lehetne lobogtatni, mint ahogy Vona és a Mi Hazánk is végigperelte a fél magyar sajtót az álhírek miatt, és nyert is. Persze, ugye azóta már a bíróságokon is más szelek fújnak, de hagyjuk.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Vegyes gyümölcs, nagyon erjed a cefréje, s a végén még megrohad az egész!

          Válasz
          • Alma Körte

            Micsoda érvek… Hogy meg ne szakadjak.

  14. László Ferenc

    Ez esetben két dolog lehetséges.
    A tüntetők vagy mindannyian idióták – vagy az igazságot is felülírja, az elvakult politikai (párt)hovatartozás!
    Ez is már előjáték volt, a 2022-es választásokra!

    Válasz
  15. TÓDUCZ

    Na, de tegnap ilyenkor, a kolozsvári kis testvérük, a teransindex, szerkesztőségi közleményt írt vidám sirató egy bolyongó porszemért stílusban. Biztosították a felmondottakat, hogy ott lesznek a temetésükön.

    Válasz
  16. Tanu

    A Napnál is világosabb ! A tegnapi tüntetést Soros György pénzelte

    Válasz

Hagy egy Válaszot wa1907-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük