Fábián Tibor - Egy percben a világ - Caragiale világa

Megkoszorúzták a tordai szovjet katonai emlékhelyet / Fotó: digi24.ro

A százéves mioritikus honban naponta Caragiale világa jön velünk szembe. Ez a nagykabátban izzadó, önmagát halálos komolysággal előadó nacionalizmus, a trikolóros Miticák világa, nem más, mint Nagyrománia jelenének legfőbb társadalmi és politikai szatírája.

A hadsereg képviselői illő komolysággal megkoszorúzzák a tordai szovjet katonai emlékhelyet. Abban a hitben, hogy a román hősök előtt tisztelegnek. Sebaj, gyorsan áthordják a koszorúkat a megfelelő helyszínre. Hiába, a csekély száz éves helyismeret…

Közben az Úzvölgyében a tavalyi temetőfoglalás évfordulóját ünnepelik a hivatásos mellveregetők. Hogy a betonkeresztek alatt nem nyugszik senki, az nem téma. Fő a győzelem.

A parlament sem akar lemaradni a versenyfutásban, egymás után gyártja az emléknapokat. Trianon után most a jó Mihai Viteazul is ünnepnapot kapott. Folytatása következik, még akad pár szabad nap a naptárban.

És  ugye a Trianon-nap még hátra van, amikor még a szürke kerti veréb is három színben repked majd az ágon.

A Funar-dublőr Iohannis továbbra is rosszakat álmodik: mert mégis mozog a föld! És főleg Erdély. Az is nyugati irányba, és akkor ne legyen az ember tiszta ideg.

Mi meg száz év után végre rájövünk, hogy ezt az országot csak nevetve élhetjük túl. Komolyan venni esélytelen.

5 hozzászólás

  1. antal m.

    Nagyszámú Tv. csatornák és Rádió műsorok léteznek az országban, az az közösséget művelő, oktató, informáló hálózatok. Mindenik kereskedelmi ügyeskedésből él, és nem komoly- lényeges -hasznos programokat szórnak-KÖZVETÍTENEK! Pedig látom azt, hogy vannak-lenének akik népnevelő nagyon helyes, korrekt ismeretekkel rendelkeznek és JÓL tudnának szolgálni népünknek de,— a KOMOLY, TUDOMÁNYOS, HELYES, VALÓS, HASZNOS, NÉPET NEVELŐ-OKÍTÓ-ÉPÍTŐ HATÁSÚ TÉMÁKRA, NEM TESZNEK SEMMI HANGSÚLYT! ELMARADOTTAK-Á KÉNYSZERÍTENEK!

    Válasz
  2. TÓDUCZ

    Én már rég írom, hogy Romákiában lehet a legjobban szórakozni a világon, a közéleten, az államszervezésen, az ostobaságon, az országvezetésén, szokásokon, beidegződéseken, babonákon, a “lasă că merge și așa”-n (hagyd, ez így is elmegy), stb. Egy Svájc-szerű, Dánia-szerű, Norvégia-szerű, stb., országban nagyon unatkoznék.

    Válasz
    • Attils

      De hát nem is tévedés. Elvégre a ruszkik a végső felszabadítok a hortista hitlerista uralom alól. Virágot nekik…és babérokat. .

      Válasz
      • tömrer

        Így van!
        Elől jött a ruszki gőzhenger az oláhok a hátuk mögött lopakodva… Mondjuk a marosorbói és a tordai csatákban ez sem jött be nekik!

        Válasz
      • Szekely Attila

        Attils , a szovjetek nem felszabaditok csak buntarsak Eszak-Erdely 1945-os elrablasaban!!!

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük