Augusztusi nyári egyetem során képezték ki a Színház- és Színművészeti Egyetem hallgatóit a közel egy hónappal későbbi egyetemfoglalásra és blokádra, állítja az Origo.

Fábián Tibor - Egy percben a világ - Előkészített akció az egyetemfoglalás

Fotó: eduline.hu

A négynapos tábor programjában két olyan illusztris figura is szerepelt, mint Gulyás Márton, szélsőbaloldali aktivista és Misetics Bálint, a Párbeszéd alapítója, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester fizetett tanácsadója.

Ami a kronológiai sorrendet illeti: augusztus elsején Gyurcsány Szemkilövető Ferenc nemes egyszerűséggel vagyonelkobzással fenyegeti meg Vidnyánszky Attilát, miután aznap nyilvánosságra kerül, hogy ő lesz az SZFE kuratóriumának elnöke.

Négy nappal később sietősen nyári egyetemet hirdet meg az egyetem, ahol augusztus 11. és 15. között a zágrábi egyetemfoglalás tanulságait elemzik a színművészetis hallgatóknak, ismert baloldali aktivistaképző trénerek jelenlétében. Szeptember 1-jén pedig a bezárul a kör: az egyetem hallgatói blokád alá vonják az intézményt és kezdődik a jelenben is zajló Free SZFE reality show.

Ennyit hát a szigorúan politikamentes és spontán akcióról.

Van még kérdés, Ildikó?