A nyár az, amikor kimozdulsz. Elindulsz. Úton vagy. A nyár az, amikor megérkezel. Amikor nyitott vagy az újra, nem sietsz, csak őgyelegsz. Hagyod, hogy teljen az idő. Birtokba vegyen. A nyár része ez a céltalan ráérősség. Ez a gondtalan veszteglés.
A nyár így jó. Ha hagyod, hogy birtokába vegyen a nap, a víz, a környék. És mindenezek toronymagas élményekké álljanak össze a lelkedben.
A nyár az, amikor kabócák ciripelnek a háttérben, német szesztestvérek, üveggel a kezükben, egymást győzködve ismétlik a bevonulást. Amikor nagyokat szippantasz a sós levegőből és engeded, hogy átjárja a tested, feloldja benned az év folyamán leülepedett salakot.
Közben a homlokod és a Karlovacko egyaránt gyöngyözik. Belekapaszkodsz a fémdoboz gyűrűjébe és egy határozott mozdulattal megrántod. Ez a mozdulat a nyár maga.
A nyár az, ami nehezen jön és könnyen megy. Élményt hagy benned és végtelen vágyakozást.