Fotó: parlament.hu

Hiába ígérte nagy garral Jakab Péter, hogy október 11-én „a nép ítéletet mond”, meg hogy „a Fidesz és a kétharmad megy a levesbe”, úgy látszik most az ő feje fő, hozta is hozzá a zsák krumplit a parlamentbe. Ez a szegény Zsákos Frodó, kitartóan valami miskolci csapszékkel téveszti össze az ország házát.

A Jobbik elnöke hónapok alatt sikeresen beletaposta pártját az 5 százalék alá. Bárhonnan is vizsgáljuk a személyét, a minden valószínűség szerint nem túl hosszú ideig tartó politikai életművét, valamint parlamenti felszólalásoknak álcázott performanszait, teljes hidegvérrel egyet kell értsünk azokkal a megállapításokkal, hogy a Jobbik elnöke valóban egy párját ritkító bunkó.

Arról nem is beszélve, hogy ennél undorítóbb politikai átváltozásra, mint a nemzeti radikálisból gyurcsányistává vedlett Jobbik, nem láttunk még a rendszerváltás óta eltelt három évtized során. Talán még a román politikában sem. Pedig ott aztán tényleg sűrűn akad kabátcsere a parlamenti fogasnál.

Horn Gábor ellenben megmosolyogtatott. Amikor a korábbi SZDSZ-es politikuson a Hír tv-ben számon kérték az antiszemita és rasszista Bíró Lászlót támogató ellenzéki összefogást, lazán annyit felelt: mindenki megváltozhat. Lám, a jó öreg kettős mérce. Mert ugye, mi lett volna az ellenzéki, na és a brüsszeli reakció, ha mondjuk a Fidesz indít egy Bíró Lászlót. Valószínűleg már az atomot is ledobták volna azóta Magyarországra.

Így viszont adva volt egy antiszemita és rasszista képviselőjelölt, aki mögött egyöntetűen, zokszó és szemöldök rándulás nélkül felsorakozott a teljes ellenzék. Személyesen kampányolt neki Borsodban Karácsony Gergő, Fekete-Győr András, Kunhalmi Ágnes, Márki-Zay Péter és persze a barnainges stílusban nyomuló Jakab Péter.

A kávét akkor kértem ki magamnak, amikor az időközi választási vereség után Hadházy Ákos, akire ha másról nem, az MTVA-ban véghezvitt magánforradalma alkalmából viselt, nem túl szimpatikus lyukas zoknijáról biztos emlékezhetünk, szóval amikor a derék anarchista állatorvos már dobta is elvbarátaira az első követ.

Aztán a másodikat.