Fábián Tibor - Egy percben a világ - Rares Bogdan világa

Fotó: stiripesurse.ro

Jelzésértékű, kijózanító és provokatív, hogy a nemzeti liberálisok marosvásárhelyi kampánygyűlésén a kormánypárt magyarellenességéről hírhedt szélsőségese, Rares Bogdan volt a főszónok. Aki ennek megfelelően azt a nacionalista és magyarellenes üzenetet tárta hallgatói elé, amire mindig van vevő.

Ez azt jelzi, a PNL akkor veszi elő a magyarellenes diskurzust, amikor éppen kedve tartja és szavazatszerzés céljából hasznosnak látja azt. Ez a gyakran megtapasztalt kettős beszéd amúgy is felettébb jellemző a román politikai pártokra. Egyet mondani Bukarestben és mást a szavazótábornak.

Kérdés persze, hogy egy esetleges PNL-RMDSZ kormányzás esetén a liberálisok mit kezdenének saját szélsőségeseikkel, az elnöki pulpitusra emelt, és épp ezért felettébb méltatlan és visszataszító kisebbségellenes gyűlöletbeszéddel?

És hová, melyik sarokba dugnák el Rares Bogdant, aki ma megkerülhetetlen tényezőnek számít a nemzeti liberálisok táborában, ami pedig azt is jelzi: a magyarellenes nacionalista közbeszédre komoly igény van a kormánypártban.

Ez pedig nem fog eltűnni egyetlen csettintésre, december 6., a parlamenti választások után sem.

10 hozzászólás

  1. antal m.

    Rares Bogdan, korábban mint Tv. Realitatea Plus műsor vezetőként bemutatkozott! Ismerős maradt, kisebbségellenes kirohanásaival!

    Válasz
  2. Rácz Nándor

    Kedves Tóducz úr! Úgy látom ön egy nagyon ” okos” valasztópolgár. Mindent tud…. Vagy legalábbis mindenről megvan a véleménye. Amiről azt hiszi hogy igaza is van. Úgy gondolom a szekta megnevezés kicsit erős egy hitgyülis személyre.kicsit nézzen utána a hitvallásuknak. Akkor lesz hiteles. Megszolni bárkit könnyű…. Jöjjön a megoldással… És még valami… Valahol így írja “először vedd észre a saját szemedbe a gerendát, aztán vedd észre más szemében a szálkát.”. Egy szép napot önnek.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves Rácz Nándor úr, a gerendást nem én írtam, valaki mástól teleportálta rám. Nem hiszem magamat igazságosztónak. Nem voltam és nem vagyok politikus, hogy megoldásokkal futkorásszak le és fel. Az ATV-én néha meghallgatom a Vidám Vasárnap muzsikáját, az eksztatikus dobosa Barile Pasquale ( ex. R-GO) miatt, de a volt taxisofőrből lett főprédikátoruk minősíti a szekta értelmi szintjét. Önnek is egy szebb napot.

      Válasz
  3. tömrer

    Ön akkor Maiorra szavaz ugye? :)))

    Válasz
    • TÓDUCZ

      tömrer úr, sajnálom, hogy nem tudta lefordítani magyarra Énekes és Péter fia szavait.

      Válasz
  4. TÓDUCZ

    A levitézlett UDMR-s főmuftinak, Benedek Imrének, a kedves felesége, a Benedek Theodora (leánykori nevén Hintea) a marosvásárhelyi PNL-nek a polgármesterjelöltje. Az ö megtámogatása végett tisztelte meg városunkat jelenlétével a hírhedt romák, egykori hírtelevíziós, mélyen magyarellenes PNL-és Rareș Bogdán (jelenleg EP képviselő és PNL-és országos alelnök!), és ejtette meg magyarellenes náci diszkurzusát. Másnap a Theodora, szabadkozott a médiában, hogyhát a Bogdán nem magyarellenes és romák náci, me Kolozsvár egyik tekintélyes magyar polgára az apósa és ö se az, me három rom-magyar leánya van a Benedek úrral. Szóval Marosvásárhely fő pártjai csak három “komoly” polgármesterjelöltet tudtak kiizzadni magukból: egy hitgyülist, egy Theodorat és egy görgényhodáki származású, majdnem minden pártot megjárt, Claudiu Maior magyarfaló romák törvényesen elítéltet. Énekes és Péter fia szavaival élve mondom, a Tamási Rendes feltámadásából: “Aztán nekünk többet ne trombitáljanak!” Ez van, de nem muszáj szeretni.

    Válasz
    • Rácz Nandor

      És a hitgyülissel mi a gond? Mert a szövegből nem jövünk rá…

      Válasz
      • TÓDUCZ

        A szekta.

        Válasz
        • Szekely Attila

          Toducz , az Orban Viktor elvtars nem olyan finyas mint maga. Nemeth Sandor bacsi is halas lehet Orban Viktor elvtarsnak.

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Sz.A., Orbán Viktor politikus, én csak egy mezei marosvásárhelyi választópolgár vagyok.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük