Fábián Tibor - Egy percben a világ - Uborkaszezon

Fotó: stirilazi.ro

„Nyár van, alig fürdőruhában / Égetem magam a napon”, szól a Neoton-sláger, mi pedig irigykedve hallgatjuk, mert az idei nyár jórészt azzal telik, hogy azt számolgatjuk, hány koronavírusos megbetegetést prezentál a napi 12-13 ezres tesztelés.  

Megszoktuk azt is, hogy az uborkaszezont a román média és a bukaresti politikum egy-egy magyarellenes téma bevezetésével próbálja meg túlélni. Egyelőre a COVID mindent visz, de Dacian Ciolos, az USR kormányfőjelöltje máris előre futott és megadta a jelt a magyarozásra.

A Vatra Romaneasca egykori üdvöskéje, Funar egykori munkatársa a Polgári Magyarország Alapítvány „Európa cenzúrázatlanul” című webkonferenciáján felszólaló magyar kormányfőt, valamint szlovén, szerb és francia előadótársait szélsőjobbosozta le, hátha ez is hoz pár százalékot a választási végelszámolásnál.

Szegény román szavazópolgár azt sem tudja már, merre kapja a fejét és melyiktől féljen jobban: Orbán Viktortól, vagy a vírustól. Aztán félelmében majd határozottan leszavaz valamelyik, önmagát nemzetmentőnek mondó pártra.

Hogy újabb négy évre rettegjen tovább.

7 hozzászólás

  1. Mikulás

    Nekem úgy tűnik, a románokra nagyobb politikai karrier vár a modern Európai Unióban, ugyanúgy mint az első világháborúban. Hiszen az Antant és az első világháború sem a tisztességről és a becsületről szólt, hanem arról, hogy ki tud nagyobbat hazudni szemlesütés nélkül, és ki tud lelkiismeretfurdalás nélkül rablógyilkosságot elkövetni. Ebben a műfajban a hatalmas területeket gyarmatosító, népeket irtó britek, franciák, olaszok akkoriban bajnokok voltak, de azért a románok, szerbek, csehek szlovákok is bebizonyították, hogy van bennük tehetség, hogy ők is képesek lelkiismeretfurdalás nélkül gyilkolni és rabolni.

    A modern Európai Unióban pedig ugyancsak fontos, hogy egy vezető személyiség tudjon szemtől szembe hazudni, valamint lelkiismeretfurdalás nélkül gyilkolni.

    A “Germanwings repülőgép katasztrófa” és az “Ebola járvány” 5 évvel ezelőtt jó példák voltak. Kiszórtak néhány ócskavasat meg használt rongyot egy franciaországi hegyoldalra, s aztán azt hazudták, lezuhant a Spanyolországból Németországba tartó repülőgép. Helikopterrel oda röpítették a hegyoldalba Francois Hollande francia elnököt, Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt, valamint Angela Merkel német kancellárt, s ott a három jópipa a röhögéssel küszködve komoly arcot erőltetett magára, s előadta, hogy jaj de micsoda súlyos katasztrófa történt itt. Na szóval ilyen szemmel próbáljuk felmérni, hogy közéjük illik-e Dacian Ciolos, hogy alkalomadtán képes-e ugyanúgy szemrebbenés nélkül hazudni, és nem fogja-e a közös spanyol-francia-német színházi produkciót elrontani azzal, hogy a legalkalmatlanabb pillanatban elröhögi magát.

    Aztán ott volt az Ebola színjáték is, 5 évvel ezelőtt. Azon estéről estére nagyokat nevettünk egy haverommal együtt, annyira kilógott a lóláb, hogy hazugság az egész, de hát az egy főpróba volt, amikor azt hazudták, hogy Ebola fertőzött emberek kerültek Nyugat Afrikából Spanyolországba, meg az amerikai Dallas városba. Ott volt olyan TV híradás, hogy egy spanyolországi repülőtéren holdraszálló űrruhába öltözött orvosok tolják a pácienst, aki ugyancsak holdraszálló űrruhába burkolt hordágyon fekszik, szóval hatalmas védelmi készültség, nehogy megfertőzzön valakit az ebolás beteg, de közben ott baktat a hordágy mellett egy pasas, aki semmiféle védőruhát nem visel, és egy csésze kávé van a kezében. Gondolom ő lehetett az Ebola nevű színházi produkció rendezője, és valahogy belecsúszott a képbe, a videó szerkesztői pedig elfelejtették kivágni a röhejes jelenetet, amiből kiderült, hogy szó sincs itt valódi ebolás betegről Spanyolországban, csak azt gyakorolják, hogy hogyan kellene eljárni Ebola járvány esetén.

    Aztán Amerikában is egyik röhejes jelenet a másikat követte, eljátszották, hogy egy jóképű huszonéves vietnámi ápolónő hölgyike elkapta az Ebolát Dallas-ban, a hölgy is cuki volt, meg a fehér kiskutyusa is, mindkettő nagyon fotogén, mindkettő karanténba került, aztán két hét múlva már meg is gyógyultak valami kísérleti kezeléstől, majd a hölgyike egyenesen Washingtonba repült meglátogatni Obama elnököt, ahol az elnök fogadta őt, átölelte, sőt talán még két cuppanós puszit is adott a halálos Ebolából frissen felgyógyult hölgyikének, ezzel demonstrálva, hogy mennyire biztonságos és veszélytelen immáron a felgyógyult hölgyikét ölelgetni. Nem véletlenül választhatták korábban a filmszínész Ronald Reagan-t amerikai elnöknek, de Obama elnök is bebizonyította, hogy ő is jól tud színészkedni, tehát méltó utódja Ronald Reagan-nek.

    Ezt a Dacian Ciolos nevű román pasast is próbáljuk hasonló szemszögből megítélni: képes-e arra, hogy olyan nagy színészek nyomába lépjen, mint az amerikai Ronald Reagan, vagy Barack Obama elnökök?

    Válasz
    • várközi

      Czolos barátunk kétszínűnégből már túltett Obamáékon, a fasisztoid Vatrából átállt a “liberális” – nemzeti pártba, és felhasználva a nemzetközi magyarellenes légkört és a magyar árulókat
      liberál EU-s “elnök” lett. Így nyugodtan folytathatja a magyarság elleni tevékenységeit.

      Ezzel nem nagyon foglalkoznak de franciák azért is adtak nagy területeket Romániának, mert Romániából francia gyarmatot akartak csinálni.

      Válasz
    • TÓDUCZ

      Édes, kedves, aranyos Mikulás bácsi, azért nem kell ilyen luxuriózus hollywoodi forgatókönyvet fabrikálni az ügyből. Dacian Julien Ciolos, egy szilágysági kisvárosban született romák gyerek, aki beszabadult Kolozsvárra és egyetemi évei alatt vad romák ifjú náci (vátrás) lett. Aztán a “mezőgazdasági” tanulmányait Franciaországban gyarapította, miközben elvett 2000-ben egy francia nőt, majd elkerültek Brüsszelbe eligazításra és a francia agrárérdekek képviseletére érvényesítésére. Aztán onnan beejtőernyőzték romák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszternek Bukarestbe, majd miután kibukott onnan, visszamenekítették Brüsszelbe mezőgazdasági és vidékfejlesztési EU biztosnak , hogy rendezze a francia és a romák parasztok agrártámogatásait mások rovására. Ezután kipróbálták romák miniszterelnöknek, de a romák-orosz lobbi rohamosan és sikeresen kibuktatta rövid időn belül a miniszterelnöki székéből. Újból kellet menekítse Brüsszel Bukarestből és megtették a véres szájú és az állandóan EP-ben ordibáló magyarellenes Verhofstad helyett, az Újítsuk meg Európát liberális frakció vezetőjének. Botmixeres Cseh Katka és a Donáth Nusika főnöke jelenleg. Itt a vége fuss el véle.

      Válasz
  2. antal m.

    Mint már mutatkozik is, sokan a nagyobb politikusok, rajtunkon keresztül jutnak további hatalomhoz és a jobb megélhetéseikhez!
    Az elmúlt 3o év politizálása, ezt jól bebizonyította!
    Gondunk az, hogy ezért mi se megyünk többre.

    Válasz
  3. TÓDUCZ

    Kedves Fábián úr, ez az “európéner” szélhámos romák, volt már európai komisszár, romák miniszterelnök, botmixeres Cseh Katka és Donáth Nusi főnöke és lesz még sok minden ebben a gazember júnióban!

    Válasz
    • Pista

      A legfontosabbat feleljtette ki: a nagy filantróp “fia”.

      Válasz
    • Fábián Tibor

      Bizony, az ilyeneknek áll a zászló a mai liberális Unióban.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük