A kelet-európán végigsöprő rendszerváltások egyik kulcsmomentuma volt a Kelet és Nyugat széttagoltságát szimbolizáló berlini fal ledöntése.
Egy közelmúltban tartott ökumenikus eseményen Gáncs Péter evangélikus püspök arra emlékeztetett, hogy mindez nem csupán a politikusok érdeme volt. Gyertyák világítottak akkoriban a német lakások ablakainak tízezreiben, azt jelezve, hogy lakói a fal leomlásáért imádkoznak.
Miután fohászuk meghallgatásra talált, egy bizonyos Horst Sindermann, az NDK parlamentjének akkori elnöke, egy kommunista elkötelezettségű ember tett bizonyság értékű vallomást: „Mindenre felkészültünk, mindenre fel voltunk készülve, csak épp a gyertyákra és az imádságra nem.”
Hangsúlyozom: egy ateista ember mondta ezt, amikor látványosan, recsegve-ropogva összetörtek az általa is szolgált, hitt és felépített világrend eresztékei. Amikor már nem talált racionális magyarázatot a történtekre és mintegy elismerte, hogy van Akivel nem számoltak, azzal hogy Isten alakítja a történelmet. Még a kommunistákét is.
Ettől a negyedszázados történettől elrugaszkodva, a modern jelenbe érve, már nem az ideológiák diktálta hitetlenséggel találkozunk, hanem egy másik típusúval. Hiszen egy olyan modern és haladó világkorszakkal szembesülünk nap mint nap, amelyben a keresztyénség, különösen itt Európában, egyre inkább a háttérbe szorul. Sok esetben utat is téveszt, elveszíti hangját, irányát, másfelől egyre népszerűtlennebbé, vagy még inkább, érdektelennebbé válik a tömegek számára.
A hit, mint mindennapi életszükséglet már alig jelent valamit a 21. századi embernek. A lélek egy olyan mély kút számára, amit vagy lefed, elrejt maga elől is, vagy pedig teletömköd mindenféle haszontalan vagy éppen káros hiedelmekkel, okkult praktikákkal. Belső lelki kérdéseit, a lélek sajgásait, igyekszik szerzésvággyal, látvánnyal, megfogható, megehető dolgokkal megválaszolni, elodázni.
Merthogy a ma emberében is ott vannak a kérdések, bár ezekkel sokszor nem mer szembesülni, azokat felvállalni.
Egy nagyváros fiataljait kérdezték meg a közelmúltban arról, mitől félnek, mitől tartanak a leginkább? Sokak meglepetésére az ifjú generáció nagy része a haláltól, az elmúlástól fél a legjobban.
Miközben mindenki másnál jobban ismerik és kezelik a modern eszközöket, az elmúláshoz kötődő kérdéseik megválaszolatlan, félelmetes kérdőjelekként lebegnek felettük. Hiszen a napjaink cukivá degradált, nyuszikás, kölnis húsvétja sem képes a tartalmas válaszokra, mert Isten nélkül önmaga karikatúrájává, világi ünneppé silányul.
Húsvét közeledtével a hit és a mindennapok kontrasztjával küzdő ember idén is rádöbben, hogy a technológia korában, a modern őrületben kellene eljusson hozzá a Szó. Aminek ma is súlya és helye van az életében. Az Isten nekünk szánt beszéde. A reklámok és simogatós telefonok világában. A beszéd, amely hitre ébreszt és szembesít a mennyből érkező akadálymentesítéssel.
Azzal, hogy valaki felvállalta ezt a világot, úgy mindenestől. És benne engem és mindannyiunkat.