Miután a környezetvédelmi miniszter, Costel Alexe alaposabban belenézett hivatalbéli fiókjába, rejtegetett adatokra bukkant. Felfedezte, hogy Romániában évente jóval több fát vágnak ki, mint amennyiről eddig beszéltek.

Tegnapi sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hogy a Kárpátok bérceiről egy esztendő folyamán 38,6 millió köbméternyi fát döntöttek le, s hogy e milliók még súlyosabbak legyenek, azt is hozzáfűzte, ez a mennyiség húszmillió köbméterrel több, mint amennyiről eddig beszéltek! Azt is megjegyezte, hogy a szociáldemokrata kormányzás alatt több mint 60 millió köbméternyi fát törvénytelenül vágtak ki.

Mind e nagyságrend, mind a kivágott fa mennyisége döbbenetes. 60 millió köbméternyi fát loptak el a legutóbbi dicstelen kormányzati ciklusban. S bár a szociáldemokraták lépten-nyomon szajkózták a bér- és nyugdíjemeléseket – mintha egy működőképes ország esszenciája a vég nélküli bér- és nyugdíjemelés lenne! –, ennyi kártékony intézkedést bizony rég látott ez a jobb sorsra érdemes ország. Egy valamirevaló államban az elnökválasztási kampány finisében egy, a lopás ilyen mértékére utaló adat örökre megpecsételné azok sorsát, akiknek mandátuma alatt ez megtörtént. Hiszen tolvajoknak nincs keresnivalójuk a közszférában.

El kellene végre jutni odáig, hogy 1989. december 22-től kezdődően pontos és hiteles kimutatást láthassunk a nagy romániai famaffiáról. Hol és mennyi erdőt irtottak ki harminc év alatt jogtalanul, még csak nem is mímelve az erdőgazdálkodást. Kik voltak az elkövetők, milyen segédlettel, milyen politikai támogatással cselekedhettek. Most a nyilatkozatoknál tartunk – kíváncsian várjuk, a liberálisok mennyire lesznek következetesek és elszántak a famaffia felszámolásában –, ám a környezetvédő szervezetek már régóta kongatják a vészharangot, a sajtóban pedig számtalan cikk jelent meg néhány politikus és a fakitermelők, fafeldolgozók összefonódásáról. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy az erdészek kiszolgáltatottaknak érzik magukat a fatolvajokkal szemben, s tarthatatlannak érzik azt, hogy a fatolvajok bármikor leszámolhatnak velük, s fegyverviselési engedélyt, lehetőséget kérnek.

Beszédes tájkép, vadnyugati jelenetekkel a büszke Kárpátok bércein, harminc évvel a rendszerváltás után. A számoknál maradva, a már említett, három év alatt 60 millió köbméternyi jogtalanul kitermelt erdő tekintélyes részét képezi a hivatalos kimutatások szerint jelenleg létező 2200 millió köbméternyi erdőnek. Az eddigi ritmusban a leleményes fatolvajok kevesebb mint egy évszázad alatt kitermelnék, illetve ellopnák az ország összes erdejét!

Nagy fába vágja a fejszéjét a liberális Orban-kormány, amennyiben komolyan gondolja, hogy felszámolja a famaffiát. Mégis az a szomorú, hogy ítéljék bár súlyos börtönévekre a felelősöket, eme irdatlan tolvajlás elkövetőit, évtizedeknek kell eltelniük, míg a kopár, letarolt hegyoldalakat újra benövik a fák.

Mózes László / Háromszék