Június 13-16. között kerül sor a szorványmagyarság fesztiváljára, a Fehér Megyei Magyar Napokra!

Gasztronómia, kézműves vásár, gyermekfoglalkozások, hagyományos tornabemutató, kiállítások, hagyományos íjászat, könnyűzenei koncertek idén sem fognak hiányozni a programpalletáról, viszont új programokkal is készül a magyar napok csapata.

Az első két napon szervezett rendezvények idén is Nagyenyeden kapnak helyet, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A szombati napon Tompaházára, majd vasárnap Magyarlapádra költözik ki a rendezvénysorozat.

Csütörtökön a Bethlen Gábor Kollégium  hagyományos tornabemutatója után a gyergyószéki 4S Street zenekar, majd a magyar countryzene utazó nagykövetei a legendás Bojtorján együttes lép színpadra. Az erdélyi származású Keresztes Ildikó hazatér a Fehér Megyei Magyar Napok alatt és péntek este zenekarával lép fel a nagyenyedi színpadon, ahol elhangzanak mindenki által jól ismert slágerei.

A helyi zenészek idén is teret kapnak: a nagyenyedi Smici Blues Band pénteken lép színpadra, de néptáncoktatás és táncház is várja az érdeklődőket, a magyarlapádi Piros Pántlikás és a nagyenyedi Ficfa zenekar vezetésével.

Idén már második alkalommal vár minden érdeklődőt az Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület hagyományos íjászati programjaira, mint a honfoglaló magyarság korhű ruházatának és harci szokásainak bemutatására, az íj használatának vagy az íjjal való lövés kipróbálására és gyakorlására. Emellett, érdekes gyerekprogramok várják a kicsiket a kollégium udvarán, illetve a Máltai Segélyszolgálat játszóbusza is ellátogat a fesztiválra.

Kulturális programjainkból megemlítenénk, Fodor Attila Egy Isten, két napfelkelte, három emberöltő – Torockó viselete – című könyvbemutatóját, majd az ezt követő torockói fotó- és festménykiállítást, illetve a Történelem és divat a szalvéták világában – szalvétagyűjtemény kiállítást és a Két Fűzfa Egyesület szervezésében a Cashflow társasjáték oktatását és gyakorlását.

Szombaton egy új helyre költözik ki a rendezvény, ahol a halászat és a főzés lesz főszerepben. Június 15-én  Tompaházán találkozunk a halastavaknál, ahol reggel a halászok csaphatnak össze, majd utána minden amatőr vagy profi szakács a halászléfőző bajnokságon. A halászléfőző bajnokságra biztosítva lesz a hal, míg a főzni vágyóknak kell beszerezni a többi alapanyagot. Jelentkezőket a szervezők június 10-ig várják a feher@rmdsz.ro e-mail címre.

A vasárnapi záró nap, Magyarlapádon lesz, ahol a magyarlapádi együttes a HóHányok lép fel, majd őt követi a szászrégeni Titán együttes, aki már visszatérő fellépője a magyar napoknak.

Nagy megtiszteletés és öröm, hogy az április 25-én megalakult Erdélyi Magyar Fesztivál Szövetség alapító tagja lett a Fehér Megyei Magyar Napok is. A szövetség célja a kiemelkedő kulturális értékeket képviselő erdélyi fesztiválok tömörítése, szakmai együttműködésük kiépítése és erősítése, valamint a közös érdekérvényesítés megteremtése.

Részletes programmal hamarosan jelentkezünk! (közlemény)

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.