Fejlesztések előtt Nagyborosnyó

Nagyborosnyó önkormányzata több pályázatott is letett a PNDL (Országos Helyi Fejlesztési Program) második kiírásában, s hogy a folyamatot sürgesse, Ilie Nicolae ALDE-s polgármester egy nemrég megtartott besztercei ALDE-gyűlésen Călin Popescu Tăriceanu elnöknek is beszámolt a fejlesztések fontosságáról.

A polgármester elmondása szerint pályázatot tettek le a víz- és szennyvízhálózat, valamit a vele járó tisztítóállomás létesítésére a községben. Emellett támogatást igényeltek a községben levő utak feljavítására, a nagyborosnyói orvosi rendelő korszerűsítésére, a kisborosnyói, cófalvi és lécfalvi művelődési házak modernizálására.

A PNDL-pályázat által szeretnének egy új óvoda- és iskolaépületet építeni Nagyborosnyó központjában, lévén hogy a jelenlegi épület részben az egyház tulajdona, és az önkormányzat így nem tud befektetni az épületbe.

Kérdésünkre a polgármester elmondta: bizakodó a pályázatok sikeressége kapcsán, mert a besztercei ALDE értekezleten személyesen tájékoztatta Tăriceanu elnököt, hogy mint Kovászna egyik ALDE-polgármestere (a másik Bodzafordulón van), olyan községben kapott bizalmat, ahol többségében magyarok vannak, ezért fontosnak tartja, hogy megvalósításokat mutasson fel a településen. Elmondása szerint Tăriceanu ígéretet tett rá, hogy előtérbe helyezik az igényt az elbírálás során.

Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó