Fekete március

Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta a harminc éve Marosvásárhelyen történt – fekete márciusként elhíresült – magyarellenes események kapcsán Szili Katalin tegnapi közleményében.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnöki megbízott felhívta a figyelmet arra is, hogy azóta felnőtt egy újabb generáció, „akiknek ismerni és tudni kell, hogy az európai alapelvek betartása csak akkor lehet teljes, ha a szülőföldjükön kisebbségben élő közösségek számára az identitás kiteljesítése, megélése és az önigazgatás lehetősége biztosított”.

A nemzeti önazonosság megőrzésének alapja az anyanyelvi oktatás és az ehhez szükséges intézmények fenntartása, az autonómia különböző formáinak a nemzetközi szabályok és modellek szerinti megvalósítása – szögezte le a politikus.

Ugyancsak a fekete márciussal kapcsolatban adott ki tegnap nyilatkozatot Tőkés László is, melyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azzal a felhívással fordult Klaus Iohannis államelnökhöz, hogy szerezzen érvényt az igazság kiderítésére és a vétkesek megbüntetésére vonatkozó kijelentéseinek mind az egykori „terroristák” vérengzései, mind a marosvásárhelyi események, valamint a bukaresti bányászjárás garázdálkodásai tekintetében. (Háromszék)

8 hozzászólás

  1. Székely -Simon

    Sosem derül ki a valóság , a Vásárhelyiek , meg szerte a nagyvilágban szétszórva szenvednek a honvágytól , már aki még életben van , nagyon szomorú , hogy ezt kaptuk a vlán népségtől száz év után

    Válasz
  2. antal m.

    Egyenlő emberek azok lehetnek, akik emberi jogaikat is egyenlően élvezik!

    Válasz
  3. ez van

    Ne legyünk naivak. Figyeljük meg a bitorlók hozzáállását a koronavírus fertőzés világszintű terjedése kapcsán. Példaértékű az ego, bárhová nézünk. Nem számít sem Johannis, sem a legfelső törvényhozó szerv törvényre emelt javaslata, sem embertársak, sem rokonok, sem család, csak az ego, csak én. Akár a határátlépés, akár a karantén, akár az otthonmaradás, érdektelen mindenki a mással szemben. Ezektől mit lehet várni? Kövessük az amerikaiakat a túlélést biztosítandó?

    Válasz
  4. Kristof Alex.

    A gyerekoromat a Szekelyföldön töltöttem es hamar nagyonregen Hazamon kivül elek mindeg elönt a boszusag es a lelkifajdalm hogy a megtörtentekert ma napsagig semit vagyis keveset tettek a magyarsag jogaiert.
    Elnezest a helyesirasert.

    Válasz
  5. CSAVOK

    Tokes Laszlo ur tiszta igaza van, de ezt nem iohannistol kel kerni mert hiabavalo .Nem erti meg a kissebsegi problemat soha!!!

    Válasz
    • ez van

      De, Johannis mindent megért, csakhogy a mérlegen az amúgy elképesztően rossz színben feltüntetett erdélyi magyarság és a saját politikai karrierje egyensúlyoz. Az ő helyében önök mit tennének?

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Kedves ez van, Ioanisnak már nincs politikai karrieri lehetősége, második mandátumát nyüvi. Én helyette becsületes lennék. Azt hogy mások mit tennének helyében azt nem tudom.

        Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves CSAVOK, Tőkés úr ugyan ezt kérte a kancsi romák kalózkapitánytól (egykor romák államelnök) is egykor, de az fittyet hányt a Tőkés kérésére, de Tőkés ennek ellenére elfogadta a romák magyarellenes szélhámostól a Romákia csillaga kitüntetést!

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük