Fotó: impact.ro

A román politikum nagy mestere a felelősséghárításnak. A kormány a helyi hatóságokra, az ellenzék a hatalmon lévőkre, a Victoria-palota lakói elődeikre kenik mindazt, ami nem működik és mindenki mástól várja a megoldást, még azok is, kiknek kezében van a döntés.

Nem kivétel Klaus Iohannis államelnök sem, aki nem győzi simogatni kedvenc pártja buksiját, kitartóan ismételgeti, mily kiválóan helyt állnak ezekben a nehéz időkben.

De rádörög a szociáldemokratákra – szerinte ma is ők okolhatóak minden rosszért –, és meginti a népet, hogy hordjon maszkot, tartson távolságot, mert lám, megint emelkedik a fertőzöttek száma, és bár szegény kormány esik át a fején, mit sem tehet, ha az emberek felelőtlenek. Nem csoda hát, hogy a káosz lassan minden területen eluralkodik.

Itt van például a tanévkezdés. Forgatókönyvek garmadája született, melyek jelentős részéről egy-két nap alatt kiderült, hogy nem életszerűek, alkalmazhatatlanok. Fél év sem volt elegendő a szükséges eszközök beszerzésére, és hiába mutogat Bukarest a polgármesterekre, hogy oldják meg a helyzetet, ahol van pénz, minden diák új táblagéppel dicsekedhet, ahol nincs – márpedig a legrászorultabbak többnyire ilyen településen élnek –, ott senki nem kapott a távoktatáshoz elengedhetetlen eszközt. S ha mégis kigazdálkodták valahogy néhány felszerelés árát, a villany és internet beköttetéséről már nem volt, ahogyan gondoskodniuk.

Márpedig a betegség sorra üti fel a fejét mindenütt, osztályok, teljes intézmények kényszerülnek otthonmaradásra alig néhány nappal az új iskolai év megkezdése után még úgy is, hogy nem tesztelnek mindenkit, csak azokat, akiknél tünetek is jelentkeznek. Rossz nyelvek szerint az önkormányzati választásokig tart csak a nagy iskolanyitás – azt mindenképpen meg kell tartani, főleg, hogy most éppen a liberálisoknak áll a zászló –, aztán szépen pirosra vált az összes még zöld és sárga tanintézmény, és otthon tanul majd, akinek erre kedve és módja lesz.

De nemcsak az oktatásban teljes a zűrzavar, fél esztendő nem volt elegendő, hogy egyértelműen szabályozzák a tünetmentes fertőzöttek otthoni ellátását, betegszabadságát. Riasztó esetekről számolnak be az érintettek, újra és újra kiderül, a román hatóságok nem urai a helyzetnek, a nyilvántartások pontatlanok, az orvosok pedig tehetetlenek, köti kezüket a kaotikus rendelkezések sokasága. Senki sem felelős, mindenki másra mutogat ezekben az esetekben is.

Pedig már tudható, az igazi vészhelyzet csak ezután jön, amikor a hideg idő beköszöntével érkezik majd a már „megszokott” influenzavírus is, melynek tünetei hasonlóak a koronavírus okozta megbetegedéshez. Az államelnök finoman már jelezte szerdai sajtótájékoztatóján: „Semmiképpen nem engedhetjük meg, hogy az egészségügyi rendszernek két járványt, az influenzát és a koronavírust kelljen kezelnie egyszerre”. Márpedig tudja ő is, hogy ez óhatatlanul bekövetkezik, de mossa saját és kormánya kezeit. Idejében szólt, a felelősek mi leszünk, polgárok.

Farkas Réka / Háromszék