Fotó: Zoom.hu / Csóti Rebeka

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy férfit, aki a vasárnapi Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért a férfit, aki ittas állapotban rátámadt a rendőrökre.

Az ügyről azt írták, a férfit még december 16-án, kora este akarták "intézkedés alá vonni", de ő megpróbálta megütni és lerántani a két intézkedő rendőrt.

A bíróság előtt a férfi beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a törvényszék nem vizsgálta a bűncselekményt és annak körülményeit, csak a büntetésről döntött.

Az ügyész súlyosító körülményként jelölte meg, hogy a férfi többszörösen büntetett előéletű, ittas volt és kirívóan agresszíven viselkedett.

A védelem enyhítő körülményként említette, hogy a férfi felfokozott hangulatú demonstráción vett részt, így igen izgatott volt; szerette volna elhagyni a helyszínt és eleinte nem tudta felmérni, hogy rendőri intézkedés alatt áll.

Letartóztatását követően mindig együttműködő volt és megbánást tanúsított, így a védő – perbeszéde végén – a legenyhébb büntetés kiszabását kérte.

"Az enyhe ítéletet a vádlott elsősorban annak köszönheti, hogy beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, valamint őszinte megbánást tanúsított" – írta a bíróság, jelezve, hogy a hivatalos személy elleni erőszak büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.

A végzést az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az jogerős – áll a közleményben.

MTI