Sebastian Cucu / Fotó: weradio.ro

A román nemzeti jelképek és állampolgárok megsértését jelentené, ha a magyar választott vezetők nem vennének részt a nagy egyesülés centenáriuma alkalmából szervezendő december elsejei ünnepségeken. Ezt ugyanis az alkotmány nemzeti jelképnek minősíti – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu, Kovászna megye kormánymegbízottja.

Ez a kijelentés számomra óhatatlanul a romániai kommunizmus legsötétebb korszakát idézi fel, parancsuralmi jellegével és ebből következő jogtalanságaival, valamint visszaéléseivel együtt. Hiszen akkor is a nyakunkba ültetett elvtársak szabták meg, hogy mikor mit ünnepeljünk. És súlyos következményekkel számolhatott, aki ezt nem vette tudomásul, mert esetleges távolmaradását az ország és annak vezetője elleni támadásnak minősítették.

A diktátor azonban megbukott az őt kiszolgáló rendszerrel egyetemben. Éppen ezért felháborító, hogy 29 esztendővel ennek bekövetkezte után Bukarest mai helytartója ilyen hangnemet engedhet meg magának velünk szemben. Hogy utasíthat, kioktathat és fenyegethet. Hogy szemet hunyhat a magyargyűlöletet fröcsögő megnyilvánulások fölött, miközben minket alaptalanul tiszteletlenséggel vádol. Ha pedig mindezt következmények nélkül folyamatosan megteheti, akkor ebben az országban kettős mércével mérnek. Egyenlőkre és még egyenlőbbekre, első és másodrangú állampolgárokra, urakra és szolgákra oszlik a társadalom.

Visszatérve a prefektus kijelentésére, nincs tudomásom arról, hogy az immár négy és fél éves uralgása előtt, illetve alatt, a székely magyarok közül bárki megsértette volna a románok jelképeit vagy érzelmeit. Mi ugyanis tiszteletben tartjuk mások nemzeti méltóságát, ami viszont sajnos nem kölcsönös. Hiszen egyesek közülük minden adandó alkalommal a magyarok nyilvános megalázására törekednek.

Ezt ráadásul az illetékes szervek és hatóságok bűnös hallgatólagos egyetértésével, mondhatni bűnös cinkosságával cselekedhetik. Erre legjobb bizonyíték, hogy állítása szerint Sebastian Cucu sem észlelte még egyetlen egyszer sem a minket de­cember elsején következetesen gyalázó rigmusokat. Annak ellenére sem, hogy ezeket tőle csak néhány méter távolságra üvöltötte kórusban a magát Új Jobboldalnak nevező fasiszta gárda.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó