Forrás: sulysap.hu

Két gyerek árván maradt. Két kislány apa nélkül fog felnőni, mert ebben az országban fontosabb a medve, mint az ember élete. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy mi történt, hogy történt. Az a fontos most, hogy segítsünk nekik, hogy fogjunk össze értük.

A kőrispataki árván maradt fiatalok lakhatási körülményei messze elmaradnak az elvárásoktól. Egyszobás lakásukba befúj a szél, nincs benne fürdőszoba, nincsenek körülmények ahhoz, hogy nyugodtan tudjanak tanulni, játszani. Nekünk most segítenünk kell rajtuk. A kilenc- és tizenkét éves kislány egyelőre a nagymamával marad, hiszen ott van az otthonuk, onnan járnak iskolába, ott vannak a barátaik.

Szeretnénk, ha ezekből a támogatásokból segíteni tudnánk abban, hogy megfelelő lakhatási körülményeik legyenek, valamint abban, hogy eljussanak kirándulásokra, táborokba, lehetőségük legyen a tanulásra, fejlődésre.

Hargita Megye Tanácsa 5000 lejjel fogja támogatni őket, de próbál további segítséget nyújtani tervezőink, munkatársaink révén, akár munkával is.

Adományokat továbbra is várunk a már megnyitott számlára, a Hargita Megyéért Egyesület számlájára:

Hargita Megyéért Egyesület

RO 79 BRDE 210 SV 065 425 42100
RO 79 BRDE 210 SV 041 495 52100
BRD – Groupe Société Générale, csíkszeredai kirendeltség

Az alig pár napja indított gyűjtésre már eddig is sokan jelentkeztek, bel- és külföldről egyaránt többen utaltak támogatást a két gyerek számára. Az összeg felhasználásáról videóban fogunk beszámolni a gyűjtés befejezését követően. (Közlemény)