Kovács Jenő / Fotó: Facebook

Nem vétett a diszkriminációellenes szabályok ellen Kovács Jenő, Nagykároly RMDSZ-es polgármestere, amikor "tipikus déli ügyeskedőnek" nevezte Mihai Tudose volt román miniszterelnököt, de megbírságolták, amiért állítólag nyilvánosságra hozta a kijelentése ellen panaszt emelő feljelentő nevét és fényképét.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Kovács Jenő ügyében hozott júniusi határozatáról a Romania Libera című országos napilap – a feljelentéseiről elhíresült Dan Tanasa blogger aznapi bejegyzése alapján – tudósított hétfő este internetes oldalán.

A lap felidézte: Nagykároly polgármestere a szatmári Informatia TV egyik januári műsorában a kormányfői posztról frissen lemondatott Tudose elhíresült, az autonómiát követelő magyarokat áttételesen akasztással fenyegető kijelentését kommentálta.

A lap beszámolójában meg nem nevezett feljelentő Tudose sommás jellemzése miatt februárban fordult a CNCD-hez. Szerinte a polgármester azáltal diszkriminált, hogy egy földrajzi régióhoz tartozás alapján tett ellenséges, megvető megjegyzést Tudoséra.

A hatóság azonban úgy értékelte, hogy maga a tévéműsorban tett megjegyzés még nem lépi túl az emberi jogok európai egyezménye által garantált véleménynyilvánítási szabadság kereteit, azért viszont, hogy a polgármester nem figyelmeztette beosztottját: ne hozza nyilvánosságra a feljelentő nevét és fényképét, Kovács Jenőt kétezer lejes (140 ezer forint) bírsággal sújtották.

A CNCD szerint ugyanis egy elöljárónak nem szabad személyes adatai nyilvánosságra hozatalával "bosszút állnia" egy petíciót előterjesztő állampolgáron, azzal a céllal, hogy megbélyegezze, a közmegvetés tárgyává tegye az illetőt. A hatóság arra kötelezte a polgármestert, hogy az elmarasztaló határozat kivonatát románul és magyarul is közzétegye a helyi sajtóban.

Dan Tanasa blogger, az általa létrehozott Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) vezetője azáltal vált ismertté, hogy több mint 150 pert indított székelyföldi és partiumi önkormányzatok, intézmények ellen a székely zászló és más magyar szimbólumok használata, valamint a magyar nyelvű feliratok miatt. A perek többségét megnyerte.

Dan Tanasát márciusban a CNCD megbírságolta magyarellenes gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt.

Baranyi László / MTI