Fotó: vajma.info

– Jó napot, egy felmérés dolgában zavarnám, ha nem zavarnám!
– Nekem olyan, nincs, amit fel lehetne mérni, menjen, a politikusokhoz ott van mérnivaló!
– Én véleményt mérek, a román nép véleményére vagyok kíváncsi!
– Attól félek, hogy ilyent sem talál, mert mindenki ismeri a közmondásokat: Ne szólj szám, nem fáj fejem! – illetve, – A száj vereti meg a feneket!
– Az csak a kommunizmusra volt érvényes, mostanra már nem!
– A népi közmondások örökérvényűek!
– Mondtam már, hogy nem! Arra vagyunk kíváncsiak, hogy az ön véleménye szerint lehet-e saját zászlójuk a székelyeknek, és kitűzhetik-e azt?
– Viktor Ponta úr szerint nem léteznek székelyek, ő a miniszterelnök, neki csak jobban kell tudnia. Akkor pedig nem létezőknek minek és főleg kiknek kell zászló?
– Székelyek sajnos léteznek és még sajnosabb, hogy Románia közepén. Zászlót követelnek maguknak és az a kérdés, hogy „lehet e zászlójuk a székelyeknek?”
– A lányom is azt mondja, hogy székelyek léteznek, ő maga igaz csak egyet látott, az egyetemen évfolyamtársa volt, azt állítja, hogy nem nőtt szarv a homlokán, nem volt gyilkos hajlamú! Nem fújta orrát a mosakodó kagylóba és kifejezetten úriembernek számított. Már nem tudom, mit higgyek. Ami a zászlót illeti nálunk még a kisgyerekek is zászlót lobogtatnak játék közben, akkor miért ne lehetne a székelyeknek is?
– Tehát ön szerint lehet a székelyeknek saját zászlójuk és kitűzhetik azt?
– Ezt nem mondtam ilyen egyértelműen, ha a zászló nem botránkoztatja meg a román többséget, színe és ábrái miatt, ha nem túlságosan nagy és provokatív, akkor lehet, és ki is tűzhetik!
– Tehát ön szerint, lehet a székelyeknek saját zászlójuk és ki is tehetik azt magára vagy a román lobogó mellé? Ön jól meggondolta ezt, mert akkor ugyebár elkel, ismerjük őket egy külön népnek az ország közepében, ami veszélyezteti hazánk egy nemzeti ország létét és integritását!
– Ki mondott ilyent? Ezt kikérem magamnak uram, azt akarja ön, hogy nemzetárulónak nyilvánítsanak, mert magyar párti vagyok? Hogy rám álljon SRI, államvédelmi titkos szolgálat? Inkább ne legyen a székelyeknek saját zászlójuk és ne lehessen kitenni azt!
– Tehát ön szerint ne legyen a székelyeknek saját zászlójuk és ne tehessék ki azt? Felhívom a szíves figyelmét, hogy saját zászlójuk van a moldovaiaknak, olteánoknak ami hivatalos, és az erdélyieknek, ami nem hivatalos. Akkor miért ne lehetne a székelyeknek is saját zászlójuk? Ugyanis az Unió szerint ezzel diszkrimináljuk őket!
– Ne, egyáltalán ne diszkrimináljuk őket, legyen saját zászlójuk a székelyeknek, ha már a többinek is van, de sokkal kisebb, mondjuk akkora, mint egy zsebkendő! És ne a román lobogó mellett lehessen kitűzni, hanem alatta, hogy ezzel is megmutatjuk felsőbbségünket!
– Felhívom a szíves figyelmét, hogy a hivatalos zászlók szabványméretűek, nem lehet egyik sem zsebkendő méretű, még akkor, sem ha székely zászlóról van szó! Újra felteszem a kérdést: Lehet-e saját zászlójuk a székelyeknek és kitehetik-e azt, erre várok pontos feleletet?
– Hát nem is tudom, talán lehessen saját zászlójuk, de ne tehessék ki, vagy ne lehessen saját zászlójuk és akkor kitehetik!
– Uram ennek nincs semmi értelme, mer minek a zászló, ha nem mutathassák, vagy mit mutassanak, ha nincs zászló? A kérdés eléggé világos és erre feleljen: Lehet-e ön szerint a székelyeknek saját zászlójuk és kitehetik-e azt?
– Nem lehetne nyilatkozni, mondjuk holnap, hogy addig megkérdezném a Pópa urat, vagy a PSD, és urakat?
– Nem mi az ön véleményére vagyunk kíváncsiak: Lehet-e saját zászlójuk a székelyeknek és kitehetik-e azt?
– Életemben nem láttam székely embert, de máris meggyűlöltem őket, mert értük ilyen kényelmetlen helyzetbe kerültem, hogy az egész napomat elrontották! Nagyon megerőltető és veszélyes manapság véleményt alkotni, mivel nem tudhatod, honnan kapod a pofont. Ezért azt mondom uram jól megvoltam eddig is saját vélemény nélkül, de ha valaki nagyon kíváncsi rá nekem mindig az a véleményem, ami a pópáé, ami a bojároké! A székelyek zászlójáért pedig engem többé soha ne háborgassanak!

Sebők Mihály