Forrás: lokal.hu

Nemzetközi szinten egyre nagyobb figyelmet kap az országok és népcsoportok mentális jóllétének összehasonlítása. Az olyan mutatók, mint a Happy Planet Index, vagy Social Progress Index kidolgozása arra utal, hogy az egyes országok pénzügyi teljesítményére vagy politikai változására vonatkozó híreken túl az emberek lelkiállapotának felmérése is a polgári jóllét egyik fontos mutatója.

Magyarországon az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Pozitív Pszichológia kutatócsoportja 2016-ban és 2018-ban elkészítette az ország boldogságtérképét internetes vizsgálat eredményei alapján. A legutóbbi eredményeket 2018-ban tették közzé, az ENSZ közgyűlése által a boldogság nemzetközi napjává nyilvánított március 20-án.

Mennyire hasonlíthatók össze az eredmények a határon túli magyar közösségekével? Hogyan nézne ki Erdély, és ezen belül Székelyföld boldogságtérképe? A válaszadás érdekében a Sapientia EMTE, a budapesti ELTE – Pozitív Pszichológia Tanszékkel együttműködve, a Magyar Tudományos Akadémia Támogatásával, elkészíti a Székelyföld boldogságtérképét.

A felmérésbe egy on-line kérdőív kitöltésével lehet bekapcsolódni, ide kattintva: http://boldogsag.siculorum.ro/

A kérdőívet kitöltők között egy kétszemélyes wellness hétvégére szóló utalványt sorsolunk ki, amelyet a Bálványos Resortban (Grand Hotel Bálványos) lehet beváltani április hónap folyamán. (közlemény)