Az idén immár tizenegyedik alkalommal kerül sorra a nemzetközivé szélesedett felolvasómaraton, melynek tavaly több mint 30.000 résztvevője volt.  Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Szabó Magda és Petőfi Sándor művei után idén, február 19-én, kedden Radnóti Miklós (1909-1945) műveit szólaltatjuk meg.

– Célunk, ráirányítani a figyelmet magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő személyiségének műveire és ezáltal az olvasás fontosságára, szépségére, arra, hogy olvasni jó. Szeretnénk, ha a pedagógusok, diákok mellett minél többen csatlakoznának életkortól, foglalkozástól, nemzetiségtől függetlenül – áll a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Kájoni János Megyei Könyvtár felhívásában. Előző évekhez hasonlóan a helyszín lehet valamely iskola osztálya, díszterme, tornaterme, könyvtár stb. a lehetőségekhez, körülményekhez mérten.

A jelentkezés online módon történik, február 18-ig. A jelentkezési űrlap elérhető a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján. A jelentkezőket, intézmények, iskolák esetében a kapcsolattartó személyeket, pedagógusokat arra kérjük, hogy pontosan töltsék ki az online űrlapot.

Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programja révén a  felolvasómaratonba szívesen várjuk a szórvány megyék magyarságának aktív részvételét is, őket Bíró Barna Botond alelnök és Zonda Erika vezérigazgató, az Összetartozunk program felelőse levélben kérte fel, hogy kapcsolódjanak be idén is a kezdeményezésbe.

– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ismételten kifejezzük abbéli meggyőződésünket, hogy a szórványban élő testvéreink identitásának megőrzésében, gyarapodásában és fejlődésében az összefogás és a közös munka a siker kulcsa. Szeretnénk a különböző programok szervezése során a továbbiakban is együttműködni, hisz közös érdekünk, hogy minél több színvonalas kulturális és művészeti program szervezésével szolgáljuk szórványközösségeink megmaradását, közösségi, szellemi gyarapodását – áll a szórványmegyéknek küldött megkeresésben.

A tíz évvel ezelőtt útjára indított szórványprogram célja az őshonos kisebbség védelme a szórványvidékeken.

– Európa-szerte 1,3 millió ember kérte az Európai Uniótól az őshonos kisebbségek védelmét. A MSPI Erdélyből indult, mi vittük sikerre és nekünk kell folytatnunk a munkát. A cél, hogy megszülessen egy olyan európai törvény, amely védi a nemzeti kisebbségeket. Csak akkor járhatunk sikerrel, ha a következő ciklusban erős képviselettel rendelkezünk az Európai Parlamentben – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A Hargita Megye Tanácsának sajtóközleménye