Mindenütt láthatók a nyomor jelei a telepen

Sepsiszentgyörgy önkormányzata felszámolná a romák által lakott Őrkő „zsáknegyed” jellegét, összekötve a Borvíz utcával, közölte Antal Árpád. Ugyanakkor ott szociális és szolgálati lakásokat építenének, de a tervek között szerepel az infra­struktúra korszerűsítése is.

Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy a városházának régi terve az Őrkő lakónegyed átalakítása. Erre a területre hamarosan elkészül a városrendezési terv is, és Antal bízik abban, hogy már a jövő évben tudnak majd lépni egyet előre ebben a kérdésben. „Elsősorban azt szeretnénk, hogy az önkormányzat és a hozzá tartozó cégek ott építkezzenek, tehát szociális és szolgálati lakásokat hozzunk létre”, mondta a városvezető, aki szerint nagyon sokan dolgoznak az ott lakók közül például a Tega Rt. köztisztasági vállalatnál.

Ugyanakkor mindenképpen fel akarják számolni az Őrkőnek a „zsáknegyed” jellegét. „Az elképzelés az, hogy a Tavasz utcát kössük össze a Borvíz utcával, a Sugásfürdői úttal. Gyakorlatilag egy átjárható negyed lenne, ahol mindannyian közlekedhetünk, nem csak azok, akik ott laknak”, magyarázta Antal Árpád. Kiemelte, ez egy „nagy lélegzetű gondolat”, de a város vezetősége fontosnak tartja ennek a megvalósítását. A terv részét képezi az egész negyed rendezése, utak és ingatlanok felújítása is. „Van egy stratégiánk, van egy víziónk, és pénz kell hozzá, hogy meg tudjuk valósítani”, mondta Antal Árpád.

Nyilván az önkormányzat önerőből ezt nem tudja megvalósítani, ezért pályázni fognak. Két minisztérium alatt futó programok keretében lehet uniós pénzeket lehívni, az egyik által az infrastruktúra, vagy­is házak, tanintézmények és utcák korszerűsítését lehet majd finanszírozni, a másikból pedig a felzárkóztatási programokat. Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete szeptemberben döntött a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület létrehozásáról, amelynek legfőbb célja, hogy elkészítse azt a fejlesztési stratégiát, amivel pályázni lehet a szociális, egészségügyi, oktatási és infrastrukturális fejlesztések megvalósítására.

A tervek szerint ugyanakkor lebontják a nyolcvanas években épült őrkői választófalat is, viszont, mint Antal Árpád több alkalommal is megfogalmazta, a legnagyobb feladat az, hogy ledöntsék a roma és a nem roma közösségek közötti „láthatatlan falakat”. Az Őrkő negyedben hozzávetőleg 1800 személy él, és egy négy évvel ezelőtt elkészült átfogó tanulmány kimutatta, hogy több mint 35 százaléka mélyszegénységben. Ugyanakkor a telepen nagy gondot jelent az iskolázottság aránya is, hiszen a roma gyerekek viszonylag későn kezdik meg tanulmányaikat, és 12–13 éves korukra a legtöbben már kimaradnak az iskolából.

Kiss Edit / Székely Hírmondó