A párizsi rendőrség megkezdte a francia főváros legnagyobb illegális menekülttáborának felszámolását, körülbelül kétezer közel-keleti és észak-afrikai embert költöztetnek át ideiglenes szállásokra. A millennium nevű tábort a francia főváros észak-keleti részén, a Saint-Denis csatorna mellett állították fel a menekültek, de több hasonló van Párizs más területein, amit egyre nehezebben viselnek a helyiek. Az evakuálás idejére a készenléti rendőröket is a helyszínre vezényelték az eseteleges zavargásoktól tartva.

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere azt mondta, nem kellett volna négy hónapot várni arra, hogy ezeket az embereket biztonságos helyre költöztessék. Közben beadott egy javaslatot a kormánynak, hogy létrehozzanak egy központot a menekültek számára, amivel elkerülhető, hogy újabb és újabb táborokat állítsanak fel az utcákon.

Az elmúlt három évben 35 illegális menekülttábort számoltak már fel Párizsban. A millennium tábor mellett két másik felszámolása is megkezdődött.

Párizs főpolgármestere szerint az emberek körülbelül 80 százaléka olyan területről érkezett, hogy a menedékkérelmük jogos.

A 2015-ben kezdődött migránsválság óta Európában egyre nagyobb teret nyernek a szélsőjobboldali mozgalmak és pártok. Emmanuel Macron francia elnök azt mondta, hogy szigorú, de korrekt bevándorlási törvényeket akar. A szigorítást a parlament nemrég elfogadta.

Asbóth Beatrix / EuroNews