Székely szójárással, kicsinyítő képzővel, úgy tűnik, „messzibbecske” még Málnásfürdő fellendülése – derült ki a málnásfürdőiekkel történt beszélgetés során.

Mint mondták, a fürdőn egy egész emberöltő várja az egykor virágzó Málnásfürdő fellendülését. Azt tudják, hogy létezik egy megyei szintű elképzelés a település fejlesztésére, csak azt nem tudják, mennyire biztos ez. Jó lenne, ha gyermekeinknek, unokáinknak munkahely hiánya miatt nem kellene messzire elmenni, itthon ugyanis lassan minden megszűnt.

Nincs már borvíztöltöde, szénsavgyár, hol van már a valamikori likőrgyár, téglagyár, a fürdővállalat, a nyúlfarm? Tényleg: vajon mennyire messzi még a messzi, vajon feltámad-e Málnásfürdő?

Községháza és református templom Málnáson. Fotó: Albert Levente

Előtanulmány már van

Málnásfürdő egyfajta fejlesztéséről már készült egy előtanulmány – ismertette Gáj Nándor, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola igazgatója, aki az említett terv ismerője, és akitől második alkalommal érdeklődtünk az előkészületekről.

– Mindenképpen előbbre léptünk, az azóta elkészült előtanulmány szerint az egykori málnásfürdői Olt Szálló épületében egy szakmai tanulmányi központot szándékoznánk kialakítani, amely a helyi gyógyturizmust szolgálhatná az elkövetkező időszakban. Egy ilyen megyei szintű beruházásnak eléggé hosszú engedélyeztetési folyamata van, amit türelemmel ki kell várni. S mert a fejlesztésre közösen, fele-fele arányban vállalkozott a megyei és a Málnás községi önkormányzat, mindkét félnek a beleegyezését kértük. A megyei testület elfogadta, s ha megkapjuk a községi tanácsét is, megrendeljük a kivitelezési tervet.

Szotyori Angéla polgármester. A szerző felvételei

Az csak természetes, hogy a fürdő lakosságának zöme türelmetlen, ugyanis anyagi alapok hiánya miatt egy jó ideje megszüntette működését A borvíz útja program nyomán beindult ásványvizes kezelőközpont, eltelt az idei nyár és az oda érkező turista a borvízforrásokon kívül semmit sem kapott: nem működött rendszeresen a szabadtéri borvizes strand, sem a tavaly teljesen felújított mofetta. Szotyori Angéla polgármester elmondta, hogy számtalan akadály jelent meg a fejlesztési program beindulásakor. Sem a kezelőközpont, sem a mofetta alatti terület tulajdonjogi helyzete nem vol tiszta, így területcserét kellett eszközölni, ami bürokratikus formaságok miatt mindig késett. Ezért a hivatalos papírformaságokat igénylő programfelelős iskola sem tudott előre lépni.

Hármas település, hármas gondok

Az élet menete, a hétköznapi gondok, többek között az infrastruktúra felől érdeklődtünk Szotyori Angéla polgármestertől.

– A községközpont és Málnásfürdő megfelelő ivóvizet kap, ugyanis a felújított tisztítóberendezés jól működik – mondta. Tagja vagyunk mi is a megyei Aquacovnak, s ha lesz arra kapacitása, átveszi a mi rendszerünket is. Az ivóvíz minőségével nincsen gond, az Olt melletti régi málnásfürdői kútból nyerjük. Több a baj a szennyvíztisztító berendezéssel mind a községközpontban, mind Málnásfürdőn. Fel szeretnénk újíttatni, csakhogy ez meghaladja a mi lehetőségeinket. Az anyagiakkal nincsen baj, megvan rá a pénzünk, ám eddig nem sikerült átadni a Tricomserv cégnek, mert a helyi tanácsnak nincs joga működtetni. Megtettük a szükséges lépéseket, várjuk-sürgetjük, hogy szakmailag is a legmegfelelőbb kezekbe kerülhessen.

– Az infrastruktúra állapotát jelzi az utak-utcák minősége is.

– Célirányos pénzösszegből, amit kimondottan a leromlott minőségű községi útszakaszok aszfaltburkolatos részeinek felújítására kaptunk, Málnásfürdőn új réteget öntettünk a megyei útból való feltérőtől egészen a Zalánpatak felé vezető átkötőút kezdetéig. Nagyon jól fogott ez a pénzösszeg, mert különösen a tömbház előtti szakaszon, amelynek földszinti részén található a kultúrotthon is, nagyon megviselt volt már az aszfaltréteg. Folyik az utak-utcák telekkönyveztetése. Telekkönyvet kapott a községi legelő területe a falu keleti részén. Fontos lépésnek tartom, ugyanis a részben beerdősödött legelőről tűzifát tudunk kitermelni a közintézmények számára. Az utcák zömével készen is lennénk, most következne annak a makadám típusú hosszú szakasznak a telekkönyveztetése, amely Málnásfürdőt köti össze Zalánpatakkal, és Szárazajta felé halad tovább. Nagy gond ennek az útnak a karbantartása. A Málnásfürdő felőli lejtő ugyanis meredek, itt a lefolyó esővíz elvezetése okoz gondot, ahol vízlefolyókat készítettünk és a község területén levő kőbányáktól kapott tört kővel helyenként meggrédereztettük és felújíttattuk. A fejlesztési minisztérium programjából a Felszeg utcát leaszfaltoztuk, jelenleg folynak a munkálatok a családi házak előtti hidaknál és dolgoznak a vízlefolyókon is.

Vízlefolyók készülnek az aszfaltút mentén

Terepjárásunk alkalmával kifogásolták az ott lakók, hogy a sáncok csak földbe mélyítettek és nem betonozottak. Így könnyen meglehet, hogy a lejtős útszakaszon feltelnek majd hordalékkal, és eltorlaszolják a házak előtti hidakat. Az ott lakók szerint ez tervezési hiba.

– Folytatja majd a községvezetés a mellékutcák, Erdő utca, Malom utca, a Felszegi utcából leágazó rövid Patak és Sport utca korszerűsítését is – sorolta tovább a polgármester. – Gondot fordítottunk az utcákra Málnásfürdőn is, vittünk tört követ a temető felé tartó, az állomás melletti, valamint az Olt folyóval párhuzamosan húzódó részekbe is. De mivel a villamos energiával való ellátás is infrastrukturális elvárás, eléggé bosszantó, hogy ingadozó az áramszolgáltatás, a rendszeres áramszünetek gondot okoznak. Elkezdtük a közvilágítás korszerűsítését, energiatakarékos villanyégőkkel cseréljük ki a régi, klasszikus lámpatesteket mindhárom településen. Tervezzük továbbá videokamerák felszerelését mindhárom településen. Van már vészjelző szirénája is a községközpontnak a kultúrotthon tetején. Jó lesz, ha majd olvassa ezt a lapban a lakosság, mert ha megszólal, az nem vészt jelent, hanem minden hónap első szerdáján próbariasztásokat végeznek, tesztelik a működését.

– Az elmúlt években annyi vitát gerjesztő Málnás község és Mikóújfalu közötti községi határvonalat sikerült hivatalosítani, véglegesíttetni, így Málnás község területén maradtak az ott megnyitott és működő kőbányák is.

– Közmegegyezéssel, békésen és heves viták nélkül zártuk le ezt – folytatta Szotyori Angéla. – A határvonal ott maradt végül, ahol a régi volt. Jó az számunkra, hogy ezek a kitermelések hozzánk fizetik a területi adót, annak meg különösen örvendünk, hogy a Málnásfürdőhöz közeli Botos kőbánya vásárlás útján Kovászna Megye Tanácsának tulajdonába került.

Megújult a kultúrotthon és az óvoda Málnáson

– A tömbház földszinti részén működik a település kultúrotthona, amelyben három vendégszoba kapott helyet, megújultak a fürdők-mosdók, a konyhai részleg, elköltöztettük a kazánt, megoldottuk a tűzoltók által előírt módosításokat, a gyermekek örömére létrehoztunk benne egy kisebb méretű színpadot, mindezt önerőből, a jövőben folytatni akarjuk az épületrész külsejének szebbé tételével.

A gond nélkül cseperedők Baló Adéllal

Az év vége felé közeledve bizonyára be is fogják lakni a helyiek, ez ad helyet majd az adventi és karácsonyi évfordulós ünnepségeknek. A magyar államtól kapott anyagiakból, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség közbenjárásának köszönhetően újult meg a málnásfürdői iskola tetőtere. Itt kapott helyet a helybeli óvoda. Kicserélték a régi kis asztalokat, székecskéket, s interaktív táblát is kaptak a kicsinyek. A segítség részeként kapott összegből újabb elemekkel egészült ki az udvaron levő játszótér, és sikerült felújítani a kis intézmény udvarát hátul lezáró kerítést is. Holnap lesz az átadás, tiszteletét teszi Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkár.

Az iskolában Tomsa Enikő tanítónő és Baló Adél óvónő fogadtak és elmondták, hogy elégedettek a jelenlegi körülményekkel. Miként a málnási központi Tőkés József Általános Iskolában, úgy Málnásfürdőn is működik a „melegétel-program”, a zalánpataki tanulók – a jelentős távolság miatt – olyan szendvicset kapnak, amely két napig megőrzi minőségét és állagát.

Málnásfürdő volt a színhelye ebben az esztendőben a falunapnak, a község­ünnepnek. A rendezvényeket az Olt Szálloda mögötti sportpályán tartották tartalmas műsorral. Jánó Kinga és barátai népdalokat énekeltek, fellépett a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör, a Zöld Fenyő néptáncegyüttes, valamint a mikóújfalusi Nagy Kürt fúvószenekar.

Zalánpatakról sem feledkeztek meg

A málnásfürdői falunap egy időben zajlott a zalánpataki Kisboldogasszony-napi templombúcsúval, ami a falu igazi nagy ünnepe. Búcsú után szép számban átjöttek Málnásfürdőre és az ünnepségen részt vettek a búcsún szolgáló plébánosok is. Október 27-én 50 éves kortárstalálkozót szerveztek Zalánpatakon. Fontos momentuma volt ennek az eseménynek Ráduly József tanító és neje Ráduly Irénke nyugalmazott óvónő köszöntése, akik tizenhat éven keresztül tanítottak, oktattak és neveltek a falu egykori pedagógusaiként. Mint Zalánpatak díszpolgárai, országzászlóval ajándékozták meg a faluközösséget, amely méltó helyet kapott a római katolikus templomban. Az egész falut megmozgató esemény közös asztal mellett végződött a kultúrotthonban.

Összevont elemi osztály Tomsa Enikő tanító nénivel

– Zalánpataknak régebben volt egy magyarországi testvértelepülése. Nem működik ez a kapcsolat?

– Teljesen nem szakadt meg, az önkormányzat tartja a kapcsolatot Kaposgyarmattal – mondta Szotyori Angéla polgármester. – A gyarmatiak el is látogattak egyszer ide. A patakiak következtek volna, de valami miatt elmaradt a látogatás. Mi készek vagyunk fenntartani továbbra is ezt a kapcsolatot, kár volna, hogy megszűnjön. Említést érdemel, hogy megrendeltük Málnás község címerét, már több változatot kaptunk készítőjétől. Közszemlére kifüggesztettük, lehet választani. Mindenképpen szerepel benne a névadó málna mint gyümölcs és a forrás, ami Málnásfürdőre utal.

Kisgyörgy Zoltán / Háromszék