Megtalálták Ioan Andresel maradványait / Fotó: adevarul.ro

Bűnvádi eljárást indított a katonai ügyészség egy férfi halálával kapcsolatban, akit a vádhatóság gyanúja szerint az egykori kommunista titkosszolgálat, a Securitate emberei végeztek ki 1950-ben.

Az ügyről a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet számolt be azt követően, hogy kutatások, valamint a még életben maradt tanúk vallomása alapján sikerült megtalálniuk a kivégzett férfi földi maradványait.

Gheorghe Petrov, az intézet szakértője elmondta: a kivégzéskor 73 évesaz Érchegységben találták meg a Fehér megyei Bistra község egy elszigetelt, lakatlan részén. A holttestet alig hetven centiméter mélyen hantolták el. Andreselt azért üldözte a kommunista titkosszolgálat, mert nem értett egyet a kollektivizálással, valamint a hatalomra került román kommunistákkal. A Securitate feltételezése szerint támogatta az Érchegységben megbújt ellenállók egyik csoportját.

Az intézet szakértői megállapították, hogy a titkosszolgálat tordai emberei megfélemlítő szándékkal kiszálltak 1950 augusztusában a Fehér megyei településre, 35 embert vettek őrizetbe és hallgattak ki, többnyire a bujkáló ellenállók rokonait.

A Securitate a kialakult helyzetért három kulákot tett felelőssé, köztük Andreselt is. Mindhármukat kivégezték, előtte megkínozták őket. Példát akartak statuálni, ezért Andreselt az ellenállók rokonaival és más falubeliekkel temettették el. Megtiltották nekik, hogy megjelöljék a sírhelyet, ezért okoz most nehézséget a kivégzettek földi maradványainak megtalálása.

Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük