Felvételit hirdet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán 2020. július 8-24. közötti időszakban kerül sor a beiratkozásra, mely az idén kizárólag az online térben fog történni egy platform segítségével, továbbá a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a jelentkezők mentesülnek a beiratkozási díj befizetésének terhe alól.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara az idei évben is a Tudomány íze jegyében népszerűsíti képzéskínálatát. A Tudomány íze szlogen és a mögötte húzódó koncepció ilyen formában 2019-ben vált nyilvánossá. A tanulmányi év elindulásával az érdeklődők különböző felületeken egész éven át találkozhattak az egyetem népszerűsítő anyagaival.

Az egy nappal ezelőtt megjelent kisfilm is szorosan kapcsolódik az online és offline anyagok stílusához, dinamikájához. Az egyetem hallgatói eszik/vágják/harapják az ehető tárgyakat, melyek a szakjukat szimbolizálják, ezzel is hangsúlyozva az elsajátítható, hozzáférhető tudás megszerzését. A szakok kreatív módon kerültek bemutatásra a plakátokon és a filmben is egyaránt. A kisfilm választ ad arra, hogy milyen a tudomány íze, milyen a Csíkszeredai Karon egyetemistának lenni. A narrációban visszaköszönnek az ízekhez kapcsolódó jelzők, mint az intenzív, izgalmas, kirobbanó, kreatív, pezsgő, változatos, és olykor még keserű is.

Az egyetem akkreditált, azaz államilag elismert oklevelet szerezhetnek majd az itt végzettek és az intézmény jogosult arra, hogy államvizsgát szervezhessen. Az ügyintézés, a tanulás magyar nyelven történik, ellenben idegen nyelv tanulására is van lehetőség. Hallgatóit minőségi oktatásban részesíti, ahol az elméleti tudás elsajátítása mellett fontos helyet kap a gyakorlati szinten történő kivitelezés is. Mindezek mellett tudományos szinten is jól szerepel az egyetem, a világrangsorokban tartja korábbi előkelő helyezéseit, illetve az elmúlt évben sikerült bővíteni a nemzetközi kapcsolatokat is.

A Csíkszeredai Kar 2020/2021-es tanévre összesen 571 helyet hirdet 13 alap- és 5 mesterképzési szakon. Alapképzésen 425 hely, míg mesterképzésen 146 hely várja az érdeklődőket. Humántudományi, gazdaságtudományi, társadalomtudományi és mérnöki tudományi ágazatok közül lehet majd választani. A négy tudományterületen induló szakok az Agrár- és élelmiszeripari gazdaság szak, Általános közgazdaság szak, Gazdasági informatika, Könyvelés és gazdálkodási informatika, Marketing, Román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom, Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szak, Élelmiszeripari mérnök szak, Génsebészet, Turisztikai mérnök-menedzser, Kommunikáció és PR szak, Szociológia, Humánerőforrás szak. A mesterképzésre jelentkezők az Alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy, Vezetés és szervezés, Kommunikáció és közkapcsolatok, Fenntartható biotechnológiák, valamint Fordító és tolmács szakok közül választhatnak érdeklődési területüknek megfelelően. Az idei évben a Csíkszeredai Kar képzéskínálata nem fog bővülni.

Képzésekre jelentkezhetnek azok, akik érettségi diplomával (vagy azzal egyenértékű oklevéllel) rendelkeznek, függetlenül az oklevél megszerzésének évétől; illetve azok is, akik érettségi diplomával és egyetemi (diplomă de licenţă/diplomă de inginer vagy azzal egyenértékű) oklevéllel rendelkeznek, és egy második szakot is szeretnének végezni.

Alapképzésen 232 tandíjmentes és 193 tandíjas hely, mesterképzésen 86 tandíjmentes és 60 költség-hozzájárulásos hely várja a hallgatókat. Azon diákok, akik tandíjas helyekre nyernek felvételt nincs okuk az aggodalomra, hiszen a tandíjas helyekre a Kar idén is megfizethető árakat biztosít. Az éves tandíj minden alapszak esetében 250 Euro, mesterképzések esetében is a tandíj maximuma 500 Euro.

A járványügyi intézkedések miatt néhány szak esetében módosultak a felvételi követelmények. Az élelmiszeripari mérnök, román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom, valamint a világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szakoknál is elmaradnak a felvételi vizsgák és 100 százalékban az érettségi vizsga átlaga fog számítani a bejutásnál. A fenntartható biotechnológiák mesterképzésen a korábbi írásbeli vizsgát felváltja a szóbeli vizsga, mely előre közölt tematika alapján fog történni.

Az egyetem bármely hallgatója jogosult tanulmányi, szociális, illetve érdemösztöndíjra, amennyiben teljesíti az ösztöndíj megítélésének feltételeit. Az érdem, illetve tanulmányi és a szociális ösztöndíj halmozható. Mindezek mellett a hallgatóknak lehetőségük van cserediák programokban részt venni az Erasmus+ és a Makovecz mobilitási programok segítségével. A Makovecz ösztöndíjprogramban résztvevő diákok Magyarország területén működő felsőoktatási intézményeknél tanulhatnak egy félévet. Az Erasmus+ mobilitás esetén a hallgatóknak lehetőségük adódik a Sapientia EMTE valamely partnerintézményénél tanulni egy félévet vagy akár egy teljes évet. A program belül a hallgatók tanulhatnak Magyarországon, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Dániában, Franciaországban, Lengyelországban, Litvániában, Törökországban, Szlovákiában, Németországban. Ezen kívül két hónapos szakmai gyakorlatot is tehetnek a program keretében.

A távolabbról érkező diákokat 290 férőhelyes bentlakás várja. Az átépítés következtében a félemeletről a földszintre költözik az egyetemi étkezde. Az építkezés befejeztével az új menza beüzemeltetésére is sor fog kerülni. Szeptemberben, ha a járványügyi helyzet is megengedi nyílnak az egyetem kapui és egy megújult, felfrissült, modern épület várja majd a hallgatókat. Korszerű, felújított tantermek, új étkezde, bővült laborrendszer, melyek teljes mértékben megfelelnek a felsőfokú oktatás infrastrukturális követelményeinek.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara 2020. június 5. – július 9. közötti időszakban nyílt napokat tart a facebook messenger alkalmazásán keresztül a XII. osztályos tanulók számára, akik pályaválasztás előtt állnak. A Csíkszeredai Kar a vírushelyzet miatt elmaradt egyetembemutató rendezvényét kívánja helyettesíteni az alternatív lehetőséggel, valamint a diákokkal való személyesebb találkozásra törekszik.

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara a járványügyi helyzet miatt arra kényszerült, hogy elnapolja a március 30. – április 3. közötti időszakban meghirdetett középiskolások számára szervezett nyílt napjait.

A Légy egy napra Sapientiás! nevet viselő rendezvény minden évben az egyik legfontosabb eseménye a Csíkszeredai Karnak, hiszen több mint 700 diák nyerhet betekintést az intézmény infrastruktúrájába, a képzéskínálatba, és ismerkedhet meg azzal a bizonyos egyetemista élettel.  A nagyszabású rendezvény a tapasztalatok alapján nagy segítséget nyújtott a középiskolás diákoknak a továbbtanulás lehetőségeinek megismerésében, érdeklődési körük felmérésében.

Az idei évben a kialakult járványügyi helyzet miatt a Csíkszeredai Kar az online lehetőségeket, csatornákat kihasználva szeretné felvenni a kapcsolatot a középiskolás diákokkal. Ennek következtében a végzős diákok a facebook messenger alkalmazást használva személyes tájékoztatást kaphatnak a Kar képzéskínálatáról, egyetemista életről.

Mindazon diákok, akik csatlakoznak az egyetem által felkínált lehetőséghez bekerülhetnek egy sorsolásba melynek főnyereménye egy laptop. A készülékkel a Kar olyan végzős diákot szeretne támogatni, aki sikeresen érettségizett, illetve tovább szeretne tanulni.

Az érdeklődők részleteket a Csíkszeredai Kar honlapján és facebook oldalán olvashatnak. (közlemény)

3 hozzászólás

  1. antal m.

    Az 1968-as megyésítéskor helyeztek Brassó megyéből Csíkszeredába, az az Hargita megyébe, az akkor megkezdett civil és ipari építkezések végett. Ilyen képen ismertem meg nagyon pontosan a városaink valamint a megye összes beruházásait-fejlesztését, a kezdetektől. Részem volt ,az akkori Hargita szálló és éttermek együttes építését közvetlen vezetni, a mai nevén, csíkszeredai Sapientia Tudomány Egyetem központját! Örvendetes az, hogy Csíkszereda / Hargita megye/ központjában van egy magyar nyelven működő Tudományok Egyeteme. Figyelem NAP MINT NAP , hogy ezt az egyetemi központot, nagyon sok gondoskodással, szakszerűséggel és óriási befektetéssel teljesen át alakították-alakítják-építik, a célnak megfelelően! Sok ügyességgel dolgoznak, nagy erők bedobással, több idő óta. Egy modernül berendezett-felszerelt egyetemi központnak, fognak örvendeni benne tudományt szerezni diákjaink, a jövői ifjúsága!
    diákjaink! HATALMAS NAGY SIKERE, MEGYÉNKNEK!

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Mérnök űr, a Tricotaj-t (kötöttárugyárat) ki tetszett felejteni a dicsekvésből!

      Válasz
      • antal m.

        Tóducz ür! Nem kell untatni senkit ismétlésekkel! A volt Kötöttárugyár, még kifogja bírni, az újgazda, minden átalakítását! / feltételezem, közelebbről/
        A nőknek megyénkben, még mindig hiányzó gyáregyüttes!/

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük