A Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia tartalmas évet zárt 2019-ben. A felvidéki munkatársak a képzések, a rendezvények és a dokumentáció területén sikerrel folytatták a három éve elkezdett munkát.

A Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia három fő szakterületéből a képzéseket tekinti legfontosabb feladatának. Az oktatás színes palettáján tanfolyamok és akkreditált képzések szerepelnek.

„Igazi újdonságnak számított, és átütő sikert aratott a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem hallgatói számára tartott képzés – emeli ki Farkas József, a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia koordinátora. – Féléves előkészítés előzte meg a Néphagyomány az oktatásban elnevezésű kurzust. Sikerrel zárult az első szemeszter, a tizenhárom előadáson 26 pedagógus-hallgató vett részt.”

A szakemberek a rendszeres képzések területén is folytatták a korábbi években elkezdett munkát; ide tartozik a Felvidék hat városában megtartott hangszeres népzene oktatás. Ugyancsak folytatódott a 2018-ban indított Népzenei Műhely elnevezésű programsorozat, melynek keretében három alkalommal rendezték meg a magyar népi ének tanfolyamot.

A rendezvények közül kiemelkedik a Gombaszögi Nyári Tábor Folkszöglet programja; a Hagyományok Háza immáron harmadik alkalommal vett részt a gombaszögi völgy eseménysorozatán. Az elmúlt évi találkozó igazi szenzációja volt a Szádalmásról áttelepített egykori pajta, amely 228 négyzetméteres terével, megújulva, FolkPajta néven segítette – állandó tánc-és koncerthelyszínként – a tábor munkáját.

A Hálózat – a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet szakmai partnereként – aktívan vett részt a X. Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny válogatóinak és a kétnapos országos döntőnek a lebonyolításában. A rendezvénysorozat sikerére jellemző, hogy a nyolc területi elődöntőn 436 fiatal mutathatta be tudását.

Az intézmény jelen volt a zselizi Országos Népművészeti Fesztiválon, s ugyancsak aktív részese volt a nyolcadik „évfolyamába” lépő, Felvidék legrangosabb zenei folklór-seregszemléjének, a Fonográf Fesztiválnak.

A harmadik munkaterületet az adatbázis és a gyűjtemények kezelése jelentette.

A szlovákiai magyar folklórmozgalom kezdeteinek és kibontakozásának átfogó dokumentálása céljából tovább folytatódott az oral history elnevezésű program, melynek során többkamerás, professzionális technikával készültek mélyinterjúk a szlovákiai magyar folklór- és folklórélet kiemelkedő személyiségeivel. A felvett anyagok egy 2020-ra tervezett dokumentumfilm alapjául is szolgálnak.

dr. Csermák Zoltán