Kreekes László / Fotó: romkat.ro

Ferenc pápa a kézdivásárhelyi Kerekes László plébánost nevezte ki a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspökévé – közölte Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek keddi körlevelében, amelyet a Romkat.ro erdélyi hírportál tett közzé.

A gyulafehérvári főegyházmegye korábbi érseke és püspökhelyettese, Jakubinyi György és Tamás József tavaly mondtak le életkorukra hivatkozva. Ferenc pápa elfogadta a lemondásukat, a katolikus egyházfő pedig tavaly decemberben nevezte ki Kovács Gergelyt püspökké, akit az idén februárban avattak püspökké és iktattak be érseknek.

Segédpüspöknek a pápa most Kerekes László szentszéki tanácsost, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia plébánosát nevezte ki. Kerekes László 1968-ban született Kézdivásárhelyen, és 1986-ban érettségizett a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában. 1987-ben kezdte meg filozófiai és teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, majd 1990-től a Budapesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként folytatta, s fejezte be 1992-ben. 1993-ban szentelték pappá Gelencén. 1994-ben kánonjogi licenciátust, majd 2004-ben egyházjogi doktorátust szerzett az ottawai Szent Pál Egyetemen.

A körlevél felidézi, hogy 26 évnyi papsága alatt Kerekes László sokféle pasztorális feladatkörben szolgált: 1994-2000 között a Gyulafehérvári Érseki Bíróság helynöke, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola fegyelmi prefektusa és kánonjog tanára. 1996-tól ugyanitt retorikát, homiletikát és pedagógiát tanít. A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola tudományos folyóiratának, a Studia Theologica Transsylvaniensianak társalapítója.

2000 decemberében szentszéki tanácsosi címet kap. Jelenleg a Gyulafehérvári Érseki Bíróság helyettes bírósági helynöke, és 2004 óta Kézdivásárhelyen, a Boldog Özséb plébánia plébánosa. Anyanyelvén kívül folyékonyan beszél románul és angolul.

A püspökszentelés helyszínét és időpontját a későbbiekben közlik – olvasható a körlevélben. (MTI)