A szexről beszélgetett francia fiatalok egy csoportjával a pápa – írja a Crux. A katolikus híroldal szerint az egyházfő arról beszélt, hogy a szex nem tabu, hanem isten egyik ajándéka, ezért ennek megfelelően kell kezelni. Ferenc pápát természetesen más témában is lehetett kérdezni, de a beszélgetés egy jelentős része erről szólt.

A pápa hangsúlyozta, hogy a szex – ha a két ember közötti szerelem beteljesedését szolgálja – elvezeti a résztvevőket az örök életbe, ilyenkor ugyanis többféleképpen is képesek vagyunk átadni a másik iránt érzett szeretetünket.

Isten a saját képmására teremtette a férfit és a nőt is, akik a házasságban egy test és egy lélek lesznek. Ez is a szexualitáson keresztül következhet be – mondta a pápa.

Az egyházfő szerint két ember együttlétének két célja lehet: a szerelem beteljesítése és egy új élet létrehozása, mindkét cél szent. Szerinte ugyanakkor az együttlét csak akkor istennek tetsző, ha szívből történik: a szex és az emberi test tárgyiasítása, kiárusítása már súlyos bűn. A pápa elítéli emiatt a pornóipart, amely szerinte közönséges „hazugsággyár”, ami téves képet sugároz a szexualitásról. (HVG)

Székely Hírmondó