Csaknem nyolc év után először látogatott amerikai külügyminiszter Magyarországra. Mike Pompeo tárgyalt többek között Orbán Viktor miniszterelnökkel és Szijjártó Péterrel.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a jelenlegi amerikai republikánus kormányzat ugyanazokat az értékeket vallja, mint az Orbán-kormány. Utóbbi kapcsán egyebek mellett kiemelte a globális migrációs csomag elleni küzdelmet.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Szijjártó Péter úgy vélte, mindkét kormányzat hazafias és őszinte politikát folytat, így tudnak olyan kérdésekről is beszélni, mint a kárpátaljai magyarok helyzete, vagy a Kínához és Oroszországhoz fűződő viszony.

— Nyugat-Európában elképesztő képmutatás zajlik az Oroszországgal kapcsolatos együttműködés vonatkozásában. A felszín felett megy a szóbeli kritika, a felszín alatt meg üzletek köttetnek Nyugat-Európa és orosz cégek között eurómilliárdokért. Azt is elmondtam a miniszter úrnak, hogy az Egyesült Államok számíthat Magyarországra, mint egy megbízható védelmi és katonai szövetségesre – fogalmazott Szijjártó Péter.

Kínával kapcsolatban a magyar politikus megjegyezte, Magyarország az EU-Kína kereskedelmi forgalom 1,2 százalékáért felel, a többit más uniós országok bonyolítják.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

"Putyin éket akar verni"

Az amerikai külügyminiszter úgy véli, Kína és Oroszország nem elkötelezett a demokrácia iránt. Mike Pompeo szerint fontos támogatni Ukrajna szuverenitását és területi egységét.

— Nem engedhetjük meg, hogy Putyin éket verjen a barátaink és közénk, a NATO közé. A magyarok nagyon jól tudják a történelemből, hogy Oroszország soha nem lesz a kis népek szabadságának és szuverenitásának támogatója – mondta az amerikai külügyminiszter.

Középpontban a védelmi együttműködés

A két ország a múlt héten lezárta a védelmi együttműködésről szóló tárgyalásokat, és hamarosan a magyar Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága elé terjesztik a végeredményt. Emellett szintén a Honvédelmi Bizottsághoz fordulnak, mivel a közepes-hatótávolságú légvédelmi rendszer beszerzése témájában előrehaladott tárgyalásokat folytattak.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Gáz – de honnan?

A másik legfontosabb kérdés a gáz volt. Szijjártó arra kérte Pompeót, segítsen abban, hogy az ExxonMobil amerikai energiaipari cég minél hamarabb hozzon végső beruházási döntést a román gázbeszerzés ügyében. Magyarország óriásit léphet előre, ha ez megvalósul – tette hozzá.

Korrupció elleni harc

Pompeo beszélt az amerikai elkötelezettségről a civil szervezetek irányában, de az amerikai magyar iskolákról, a tréningekről, a mentorálásról, a diákcserékről is, és egy magyar középiskolásoknak szóló ösztöndíjprogramot is bejelentett, de a korrupció elleni harc támogatásáról is szólt.

— A két külügyminiszter sajtótájékoztatója rendkívül barátságos hangulatban zajlott, nyoma sem volt feszültségnek. Előzetesen sokan arra számítottak, hogy Mike Pompeo nyíltan kritizálni fogja a magyar kormány egyes intézkedéseit, erre végül nem került sor.

Magyar Attila / Euronews