Az 5 és 11 év közötti gyermekek csak akkor kaphatnak oltást, ha fennáll a súlyos fertőzés kockázata számukra vagy a velük egy háztartásban élők számára – közölte a finn egészségügyi felügyeletre hivatkozva az RT.com. A fősodratú magyar nyelvű média szokásához híven ezt az információt is elhallgatta.

finn

A finn Egészségügyi és Jóléti Intézet (THL) közleménye szerint az 5 és 11 év közötti gyermekek oltása nem javasolható mindaddig, amíg nem áll rendelkezésre több információ az oltás biztonságosságáról ebben a korcsoportban, beleértve a ritka mellékhatásokat is. 


Egyelőre csak azok kaphatnak oltást, akiknél fennáll a súlyos akut fertőzés kockázata, vagy akikkel egy háztartásban „súlyos immunhiányos emberek” élnek – közölte a THL. Hozzátették: a jövő év elején elkezdődhet a gyermekek oltási kampánya, amennyiben elegendő bizonyíték van az oltások biztonságára.

Hanna Nohynek
Hanna Nohynek (Fotó: youtube)

A fő ok, amiért a THL most nem javasolja a védőoltásokat minden 5 és 11 év közötti gyermek számára, a betegség ritka előfordulása ebben a korcsoportban. Az ő esetükben a fertőzés általában enyhe, a súlyos tünetek pedig nagyon ritkák, más betegségekhez képest, amelyeket védőoltással sikerült megelőzni” – mondta Hanna Nohynek, a THL főorvosa.

Az egészségügyi felügyelet úgy véli, hogy a gyermekek beoltása jelenlegi formájában „nem lassítja jelentősen a járványt”. 

„Ha egy társadalom a járvány lefolyását a gyermekek beoltásával akarja befolyásolni, és az előnyök csekélyek, akkor a biztonsági információk fontosabbak” – magyarázta Nohynek.

Finnországban az 5 és 11 év közötti gyermekek mindössze 5%-ánál diagnosztizálták a Covid-19-et 2021 novemberének végéig. A járvány kezdete óta mindössze 33 gyermeket kezeltek kórházban – közölte a THL, hozzátéve, a kezelés akkor is átlagosan csak egy-két napig tartott. 

Ha gyerekekről van szó, minden védőoltás szabadon választható, beleértve a Covid-19 elleni vakcinákat is – tette hozzá. 

orbán

A magyar kormány a világon az elsők között hagyta jóvá a kisgyerekek oltását. Az uniós szervek november 25-én adtak engedélyt a vakcinára, Orbán Viktor másnap már be is jelentette, hogy 2 millió vakcinát rendelt Magyarország. 

Duró Dóra
Dúró Dóra (Fotó:MTI)

Erre reagálva Dúró Dóra, a Mi Hazánk parlamenti képviselője azt üzente Orbán Viktornak: „Hagyjánk békén a gyerekeinket!” Az országgyűlési képviselő azt állítja, hogy az oltás háromszor halálosabb a gyerekekre, mint maga a koronavírus.

Dúró Dóra felettébb érdekesnek tartja, hogy ha a gyerekek oltásáról van szó, az EU engedélye egyből megfelel Orbán kormányának. A Mi Hazánk elnökhelyettese azt is hozzáteszi, hogy egy éve még arról volt szó, hogy a vakcinák élethosszig tartó védelmet adnak, de most már rég másról szól a fáma.

Dúró arra is felszólítja a miniszterelnököt, hogy a kormány ne diszkriminálja tovább azokat, akik úgy döntenek, hogy nem veszik fel az oltást. A gyerekek kötelező oltását a politikus egészen addig felelőtlennek tartja, amíg az oltások hosszú távú hatásai és pontos kockázatai nem ismertek.

Mikovits

A védőoltásokkal kapcsolatban a napokban jelent meg korunk egyik legjelentősebb kutatójának a könyve. Judy Mikovits A korrupció pestise című kötetben mások mellett azokat a kérdéseket vizsgálja:

• Mi köze a védőoltásoknak az autizmushoz, a különböző daganatos betegségekhez, illetve az Alzheimer-kórhoz? 

• Milyen fenyegető veszélyt hallgatnak el ma is a védőoltásokkal kapcsolatban? 

• Milyen pénzek és érdekek állnak a mindenkori oltáslobbi mögött?