A nemzetet az különbözteti meg a népességtől, hogy össze tud fogni és együtt cselekedni egy jó ügy, nemes cél elérése és saját érdekében. Önazonosságukat megtartani csak a nemzetek képesek. Ez a megállapítás hatványozottan igaz a 100 esztendeje kisebbségi sorsba taszított erdélyi magyarságra, hiszen elnyomóink politikai színezettől és rendszertől függetlenül, nemzeti közösségünk felszámolásán munkálkodnak.

Ezért kobozták el a királyi Romániában földbirtokosaink és egyházaink vagyonának tetemes részét. Ez a szándék vezette őket, amikor a kommunizmusban államosították ennek maradékát, valamint intézményeinket és iskoláinkat. És ugyancsak ebből a meggondolásból tagadják meg a jelenlegi áldemokráciában is az elorzott javaink visszaszolgáltatását, vagy próbálják jogi csűrés-csavarással újra megkaparintani, amit kényszerből vissza kellett szolgáltassanak. Közösségi jelképeink üldözése és az ellenünk indított rágalomhadjárat szintén része ennek a folyamatnak, mint ahogy a nemzeti jogainkért kiálló honfitársaink megfélemlítésére tett próbálkozások is. Mára pedig már bebizonyosodott, ha ez nem jár sikerrel, akkor képesek mondva csinált okokkal is meghurcolni azokat, akik ellenszegülnek további jogfosztásunknak és másokat is erre ösztönöznek.

A terhelő bizonyítékok hiányában elítélt és jelenleg fegyházban sínylődő kézdivásárhelyi székely ifjak, Beke István és Szőcs Zoltán is ennek a gyalázatos, magyarellenes eljárásnak az áldozatai. A nyakukba varrt börtönévekért pedig mindannyian hibásak vagyunk, mert képtelenek voltunk kiállni az érdekükben és a hatalmat visszakozásra kényszeríteni. Megméretettünk tehát és könnyűnek találtattunk, ezzel hozzájárulván elnyomásunk fokozásához.

Éppen ezért óriási jelentősége van a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban vasárnap (február 24.) 18 órára, politikai foglyainkért meghirdetett ökumenikus imaesten való tömeges részvételnek. Ily módon ugyanis végre megmutathatjuk, nem hagy közömbösen a sorsuk. Hogy akarunk, tudunk egyszerre mozdulni és közösen cselekedni, a lelki nyugalmuk megőrzése, valamint szabadulásuk, illetve szabaddá válásunk érdekében. Hogy képesek vagyunk népességből újra nemzetté válni.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

2 hozzászólás

  1. Pál

    Ellenállás nélkül semmi sem lesz.

    Válasz
  2. Szekely Attila

    Bedo ur akarhonnan nezzuk a rendszervaltasnak hazudott modszervaltasnal kotunk ki. A csonka-hazaban is nem hasonlo folyik Budahazyval es tarsaival annak ellenere , hogy nemzetinek reklamozott FIDESZ babkormany van? Vagy ott van a Temerini fiuk esete. Vegyuk mar eszre , hogy a Karpatmedenceben mi magyarok vagyunk a palesztinok. Lehet imatkozni de segits magadon es a JoIsten is megsegit! A nyakunkba ultetett idegen vagy idegen erdekeket kepviselo vezetoket kell elzavarni eloszor ha megakarunk maradni. Gyava nepnek nincs es nem is lesz hazaja!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.