Két leszármazott, Szotyori-Nagy Áron és Nagy Réka leleplezi az emléktáblát. Albert Levente felvétele

Túlzás lenne történelmi igazságtételnek nevezni, de mindenképp szükséges cselekedet a kormányhivatalnak otthont adó Fogolyán-ház emléktáblával való megjelölése.

Hiszen a Fogolyán család, kiemelten annak két orvos tagja, dr. Fogolyán Kristóf és dr. Fogolyán Miklós nem csupán a gyógyításban, az életmentésben, hanem a sepsiszentgyörgyi közéletben is kiemelt szerepet vállalt.

A Fogolyán család három jeles képviselőjének, Fogolyán Kristóf kereskedőnek, dr. Fogolyán Kristóf orvosnak és szintén orvos fiá­nak, dr. Fogolyán Miklósnak állít emléket az a nagy méretű emléktábla, melyet tegnap délután avatott fel a két unoka, Nagy Réka színművész és Szotyori-Nagy Áron mérnök. Az ünnepségen beszédet mondó Sebastian Cucu prefektus mindenekelőtt az egy nappal korábbi holokauszt emléknapra utalva néma főhajtást kért az összegyűltektől a több millió áldozat emlékére.

Elmondta, mikor az épület résztulajdonosa, Szotyori-Nagy Áron megkereste az emlékállítás ötletével, azonnal pártolta, hiszen a Fogolyán család meghatározó szerepet töltött be Sepsiszentgyörgy életében, olyan emberek voltak, akik hozzájárultak a közösség fejlődéséhez, hűek voltak közösségükhöz és az államhoz, ezért kiérdemlik ezt a megtiszteltetést. A prefektus úgy vélte, a Fogolyán-ház építtetői büszkék lehetnének arra, hogy egykori lakóházukban ma egy olyan zászlóvivő intézmény működik, amely a közösséget szolgálja.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a rendezvény fővédnöke, nem lehetett jelen az ünnepségen, üzenetét Okos Márton tolmácsolta. Rövid levelében Kelemen Hunor felidézte, az RMDSZ mindig is fontosnak tartotta a többség–kisebbség viszonyát holtpontról kimozdító követendő példák felmutatását, az emléktáblával megjelölt személyiségek pedig épp az erdélyi értékek tudatosítására vállalkoztak 1920 után. Nem kívántak ők sem többet, mint mi ma: olyan Erdélyt, amelyben nem veszély-, hanem értékforrásként tekintenek ránk – írta Kelemen Hunor.

A zsidó közösség nevében Rosner Herman fejezte ki mélységes elismerését azért a humanitárius munkáért, melyet dr. Fogolyán Miklós végzett a második világháborúban, több munkaszolgálatos életét mentve meg, és emlékeztetett, ezért Izrael állam hivatalos elismerésben részesítette, a Yad Vashem Emlékmúzeum elismerő levélben köszönte meg erkölcsi, emberközpontú magatartását.

A Fogolyán család örmény származású, az örmény közösség nevében felszólaló Kalamár György kiemelte, a tegnap felavatott emléktábla várostörténeti igazságtétel, hiszen ezek az emberek tettek értünk, közösségünkért – mindhármójukra illik dr. Fogolyán Kristóf jelmondata: semper bonis artibus, azaz mindig jót cselekedni.

Az emléktáblát megáldó főtiszteletű Berszán Lajos atyát személyes kapcsolat is fűzi dr. Fogolyán Kristófhoz: édesanyja nagybeteg lévén, azt kérte a fehér angyalnak becézett főorvostól, szabadítsa meg kínjától. Dr. Fogolyán Kristóf ellenben azt mondta, ha bizonyos lenne abban, hogy hasában a gyerek halott, azonnal megszabadítaná fájdalmától, de hátha él a gyermek, kicsit tűrjön még, kérte az asszonyt – és így születhetett meg ő. Szent Lászlóra utalva ünnepi férfiúnak nevezte az esperes dr. Fogolyán Kristófot, azt kívánva, sok ilyen ünnepi férfiúja legyen népünknek, akik az életet szolgálják, és az életet szolgálva áldássá válnak.

Az emléktábla megkoszorúzását, illetve az épületben berendezett Fogolyán-emlékszoba meglátogatását megelőzően még Szotyori-Nagy Áron mondott köszönetet az őt segítőknek, hozzátéve, nemcsak elődei iránti tiszteletből érezte kötelességének az emlékállítást, hanem azért is, hogy az igazi történelmet mindenki megismerhesse.

Váry O. Péter / Háromszék