Két évet kellett várni az újabb fogolycserére az ukrán erők és az ország keleti részét uraló szakadárok között. Kijev 127 katonát adott át vasárnap, a Donyec-medencét ellenőrző erők pedig 76 embert engedtek szabadon.

A fogolycserét a frontvonal mentén fekvő Horlivka közelében lévő ellenőrzőpontnál bonyolították le. Az elfogottak közül sokan azt állították, hogy nem is vettek részt katonai tevékenységben.

A 38 éves Edvard is egyike a szakadárok fogságából szabadultaknak. Azt mondta, örül, hogy ismét szabad. Mint fogalmazott, már nem kell félnie, hogy a kezét hátracsavarva hurcolják el.

A 27 éves Viktoria arról beszélt, hogy csak hazalátogatott a máshol élő szüleihez, de amikor visszatért, akkor utazását a luhanszki katonai bíróság hazaárulásnak ítélte, és 12 év börtönt szabtak ki rá. Most azonban kiengedték, várja a gyermeke és a családja.

Az orosz és az ukrán fél többször adott már át a másiknak hadifoglyokat, és 2017 decemberében a szakadárokkal is sor került már erre. A most kiengedett katonákat és civileket azonnal biztonságos területre vitték.

Egy volt ukrajnai fogoly arra panaszkodott, hogy elfogói megkínozták, és nagyon rossz fizikai állapotban került a börtönbe. Nem is akarták először befogadni, mert attól féltek, hogy nem éli túl a rabságot, tette hozzá.

Az ukrán központi hatalom 2014 óta harcol az orosz határ mentén fontos ipari zónákat ellenőrzése alatt tartó, elszakadáspárti erőkkel. A konfliktusnak már több mint tizenháromezer áldozata volt. A vasárnapi fogolycseréről a normandiai négyek december eleji csúcstalálkozóján állapodott meg Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország.

Vovesz Tibor / Euronews