Fotó: REUTERS/Florian Goga

Erős, 6,4-es földrengés rázta meg hajnalban Albánia fővárosát és környékét.

Bár az országban gyakoriak a földmozgások, 30 éve nem volt ilyen erős földrengés. A 6,4-es erősségű rengés epicentruma 10 kilométer mélyen volt Sijak városától észak-nyugatra. A földrengést hajnali 4 órakor mérték, amit három órával később erős utórengés követett.

Legkevesebb hatan életüket vesztették, sokan az összedőlt házak alatt rekedtek, a mentésük folyamatban van.

A mentők elmondása szerint az egyik áldozat, egy idős nő a testével védte meg unokáját a leomló törmelékektől, aki így túlélte a földrengést.

A mentésben a tűzoltóság és a hadsereg is részt vesz.

A földrengés hatalmas károkat okozott Durres városában, a hatóságok mindenkit arra kértek , hogy ne üljenek autóba, hagyják üresen az utakat a mentésben résztvevőknek.

Az albán védelmi minisztérium jelentése szerint egy ember életét vesztette, amikor ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán. Többen a romok alatt rekedtek. Legkevesebb 150 ember megsérült. A mentési munkálatokat nehezíti, hogy több utórengés is volt hajnal óta.

Legutóbb szeptemberben volt földrengés Albániában, akkor 5,6-es erősségű, amelynek során 500 épület rongálódott meg, illetve dőlt össze. (Euronews)