Parapács Zenekar / Fotó: atempo.sk

A harmadik elődöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők Döntője a Duna Televízióban.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatójában az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat – tájékoztatta az MTVA Sajtó Osztálya az MTI-t.
A pénteki műsorban táncegyüttes kategóriában a Szentendre Táncegyüttes, a békéscsabai Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes és a Jászság Népi Együttes, az énekes szólisták és énekegyüttesek között a pátyi Tintér Gabriella, a felvidéki Kovács-Benko Fruzsina Borbála és a budapesti Csercsel Énekegyüttes méri össze tudását.

A szóló és párostánc kategóriában a miskolci Maródi testvérpárt, Esztert és Leventét; a tavalyi győztest, a gyenesdiási Fodor Mátyást és a miskolci Glonczi Rodrigót láthatja a közönség, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a budapesti Tarsoly Banda, a szentesi Debreczeni-Kis Helga és a felvidéki Parapács Zenekar versenyez.

Az idei évad újdonsága, hogy a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a középdöntőkbe, onnan pedig a december 21-i döntőbe. A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a 06-20 vagy 30, vagy 70 44-22-999-es telefonszámra. A szavazást a műsorvezetők indítják el az adásban és ők is zárják le. Emellett a MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni.

A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai a www.mediaklikk.hu/pava oldalon is megtalálhatók.

A nézők szavazataival négy produkció jut tovább, a zsűri pedig további két fellépőnek adhat szabadkártyát, így a tizenkét induló közül hat folytathatja a versenyzést a középdöntőben.
Újítás az is, hogy az idei Fölszállott a páva együttesei és szólistái felajánlhatják nyereményüket a saját régiójukban fontos szerepet betöltő civil szervezetnek.

Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását idén a Fölszállott a páva korábbi évadában feltűnt gyermekszereplők vendégprodukciói színesítik, de a zsűri tagjait is láthatja táncolni, énekelni és zenélni a közönség.

A harmadik elődöntőben is így lesz, közösen állnak színpadra marosmenti hagyományőrzők a második gyermekévad győztesével, Horváth Áronnal és példaképeivel, Unger Balázs és Balogh Kálmán cimbalomvirtuózokkal, valamint Kacsó Hanga Borbálával, 2014 legjobb énekesével, és a Kossuth-díjas koreográfus-táncművésszel, Zsuráfszky Zoltánnal és párjával, Vincze Zsuzsa táncdramaturggal, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőivel.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat.

A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

MTI