Székelyföld Kerékpáros Körversenyének 13. kiadására augusztus 7-10. között kerül sor. A tavalyi évhez hasonlóan, az egyéni időfutam Sepsiszentgyörgy utcáin, a verseny első szakasza pedig Háromszéken zajlik.

A térség legjelentősebb nyári sporteseményének, a Székelyföld Kerékpáros Körversenyének idei kiadásában Sepsiszentgyörgy is jelentős szerepet vállal.

A verseny hivatalos megnyitója, a csapatok bemutatkozása, valamint az 5,3 km-es prológ (előszakasz) Sepsiszentgyörgyön kerül megszervezésre 2019. augusztus 7-én, szerda délután 17:00 és 19:15 óra között. A megnyitó és a bemutatkozó helyszíne Sepsiszentgyörgy főtere.

Augusztus 8-án, csütörtökön szintén Sepsiszentgyörgyről rajtol a verseny első szakasza 10:50 -11:30 között, majd több háromszéki települést is érintve, a versenyzők 16:00-16:30 között érkeznek vissza városunkba.

A verseny akadálymentes és biztonságos lebonyolítása érdekében az alább látható térképeken pirossal jelzett útvonalon TELJES ÚTLEZÁSÁRÁSRA kerül sor az említett időszakban. Az útlezárás tiszteletben tartására a Helyi Rendőrség munkatársai ügyelnek.

A szervezők és a hivatásos kerékpározók egyaránt számítanak a lakosok érdeklődésére és támogatására, valamint megértésüket kérik a megfelelő lebonyolítás érdekében elkerülhetetlen útlezárás miatt.

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalanák közleménye