A holland Max Verstappen (Red Bull) nyerte Sao Paulo-ban a 47. Brazil Nagydíjat, az idény 20. versenyét. Pályafutása során először lépett dobogóra a francia Pierre Gasly (Toro Rosso), míg a harmadik helyre az immár hatodszor világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) futott be.

Fotó: Red Bull Racing

A versenybírák azonban utólag 5 másodperces időbüntetéssel sújtották Hamiltont akinek erőszakos  – és szabálytalan – előzési manővere megfosztotta dobogós helyétől a thai-angol Alexander Albont (Red Bull). A brit így a hetedik helyre esett vissza, a spanyol Carlos Sainz jr. (McLaren), a finn Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), az olasz Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) és az ausztrál Daniel Ricciardo (Renault) mögé, de a honfitárs Lando Norris (McLaren), a mexikói Sergio Pérez (Racing Point) és az orosz Danyiil Kvjat (Toro Rosso) elé.

Valtteri Bottas (Mercedes) és a két Ferrari, Sebastian Vettel és Charles Leclerc mellett a kanadai Lance Stroll (Racing Point) sem fejezte be a 71 körös versenyt.

A leggyorsabb kört ugyan Bottas rótta, de mert az 52. körben feladásra kényszerült, végül senki sem kapott plusz-pontot.

Az első tengerentúli nagydíjat 1973-ban rendezték meg Interlagosban ahol a brazil Emerson Fittipaldi (Lotus Ford Cosworth) nyert a brit Sir John Young „Jackie” Stewart (Tyrrell Ford Cosworth) és az ausztrál Denis Clive „Denny” Hulme (McLaren Ford Cosworth) előtt.

A sao paoló-i Autódromo José Carlos Pace 1978 előtt és 1989 után volt a kávéországi száguldás házigazdája, 1978-ban és az 1981-1989 közötti időszakban Jacarepagua adott otthont a Brazil GP-nek, összesen tízszer.

Tavaly Hamilton (Mercedes) nyert Verstappen (Red Bull TAG Heuer) és Räikkönen (Ferrari) előtt. A rendkívül szoros befutást bizonyítandó az első két helyezettet 1,469 másodperc, a britet és a finnt pedig 4,764 mp választotta el egymástól.

Vasárnapig a francia Alain Prost hat győzelmet számlált, Michael Schumacher pedig 4-et, míg a még aktív pilóták közül Vettel 3, Hamilton 2, Räikkönen pedig egy alkalommal nyert Interlagosban.

Ami konstruktőröket illeti, az idei versenyt megelőzően a McLaren állt az élen 12 sikerrel, míg a Ferrari 11, a Williams 6, a Red Bull 4, a Mercedes 4, a Renault pedig 2 győzelemmel szerepelt az örökrangsorban.

A szakadó eső elverte az első szabadedzést, amelyen Albon volt a leggyorsabb, hogy aztán a vége fele kicsússzon és összetörje a Red Bullt. A vizes aszfalton Hamilton és Verstappen sem tett mért kört.

A második szabadezdésen a Ferrarik remekeltek, Vettel és Leclerc, a Mercedeseknél pedig Verstappen is gyorsabb volt.  Az utolsó szabadedzésen Hamilton összeszedte magát, s Verstappen, Leclerc, Vettel, Albon és Bottas is lassúbb volt nála.

Az időmérőn Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, a holland pályafutása második pole-pozícióját szerezte meg. Hamilton tavalyi, 1:07.281 perces pályacsúcsát azonban senki sem tudta túlszárnyalni.

A Q1-ben a Williams, a Q2 végén pedig a McLaren, Renault és a Racing Point pilótái estek ki, meglepetésre mindkét Haas indulhatott a Q3-ban. A spanyol Carlos Sainz jr. El sem tudott indulni, Leclerc pedig hiába érte el a negyedik legjobb iőderedményt, a 14. helyről indulhatott a motorcsere miatti tíz rajthelyes büntetés miatt. A radar három versenyzőt is 329 km/órás csúcs-sebességgel jegyzett, az olasz Antonio Giovinazzit (Alfa Romeo) és a két finnt, Valtteri Bottast (Mercedes) és Kimi Räikkönent (Alfa Romeo).

Amúgy szombati napon többen is ünnepeltek: Vettel 100. Forma-1-es nagydíjára készült a Ferrari színeiben, Christian Hornert, a Red Bull főnökét, tortával köszöntötték fel 46. születésnapja alkalmából, a Forma-1 legsikeresebb csapata, a Ferrari pedig fennállása 90. évfordulóját pipálta ki. Enzo Ferrari ugyanis pontosan 1929.november 16-án jegyezte be a legendás istállót, amely azóta 989 GP-n indult, 238 győzelmet aratott, 9 pilótája 15 világbajnoki címet gyűjtött, konstruktőrként pedig 16 vb-elsőséggel büszkélkedhet.

A rajtot Hamilton kapja el a legjobban és már 4309 méteres pálya első kanyarjában megelőzi Vettelt. Az első leggyorsabb kör a Verstappené.

A 4. körben Leclerc már a 9., Sainz jr. pedig a 15. helyen száguld és folytatja a felzárkózást.

A 8. körben Ricciardo kilöki a pályáról Magnussent, s 5 másodperces időbüntetést kap ezért.

Leclerc Gaslyt is elhagyja, már a hatodik és következő célpontja Albon.

A 19. körben az éllovas Verstappen gumijaira panaszkodik miután visszapillantó tükrében egyre közelebb látja Hamiltont. Sainz jr. a 13.

Elsőként Hamilton vált lágy keverékre, a hatodik helyre tér vissza, Sainz jr. már a 11.

Meleg van, a levegőben 21, az aszfalt szintjén pedig 48 Celsius fok a hőmérséklet.

A 22. körben Verstappen is lágy keverékre vált, ő is a hatodik helyre tér vissza, s röviddel ezután Hamilton a külső körön előzi meg Leclerc-t. A monacóit Verstappen is lehagyja, s Hamilton sem tudja visszaverni támadását. Vettel vezet Bottas, Albon, Verstappen és Hamilton előtt.

Egy-egy kör különbséggel látogat ki a bokszutcába három versenyző is, Albon lágy, Vettel közepes, Bottas pedig kemény keverékre vált.

A hatos élbolyt most a McLarenek követik , Norris és Sainz jr.

A 29. körben Vettel elhagyja csapattársát és immár ő a leggyorsabb az aszfaltkígyón.

Leclerc a 30. körben vált kemény keverékre, a 43. körben pedig Bottas közepesre.

Fotó: Red Bull Racing

A 45. körben Hamilton másodszor áll ki kerékcserére, a harmadik helyre tér vissza, most csapattársa a leggyorsabb.

A következő körben Verstappenen a sor hogy másodszor is kereket cseréljen, a holland a második helyre jön vissza.

Üldözik a Ferrarikat, az éllovas Vettelt Verstappen, Leclerc-t pedig Bottas ijesztgeti.

Az 50. körben Vettel is megejti második kerékcseréjét, a negyedik helyre jön vissza, Verstappen, Hamilton és Albon mögé, viszont Leclerc és Bottas elé.

Albon is lágyra vált, az 52. körben elfüstöl Bottas Mercedese, a finn versenyének vége – s jöhet a biztonsági autó (SC).

Nyomában többen is kimennek kerékcserére, köztük Verstappen és Leclerc. Hamilton vezet, Sainz jr. a 8.

A verseny az 59. körben indul újra, s Verstappen rögtön meg is előzi Hamiltont. Albon is Vettel elé vág és üldözőbe veszi a világbajnokot.

Fotó: Mercedes

A 66. körben a két Ferraris kergeti őrületbe Mattia Binotto csapatvezetőt: Leclerc Vettel elé vág, a német visszaelőzne, de a kakaskodás eredményeképpen mindketten feladásra kényszerülnek – az ütkőzésben Vettel bal hátsó kereke megy tönkre, Leclercnek pedig a jobb elsője törik ki.

Ismét jelentkezik a SC, kerékcserék, Hamilton is köztük van. Kitörik Stroll járgányának jobb első kereke, Sainz jr. az ötödik.

A verseny a 69. körben indul újra, Hamilton a harmadik, a két Red Bull nyomában.

A következő körben a brit vakmerő manőverrel vágna Albon elé, de nincs hol elmennie, az ütközés elkerülhetetlen és a thai-angol húzza rövidebbet. A balesetből Gasly húz hasznot aki elmegy Hamilton mellett és kevesek által várt második helyen ér célba.

Fotó: Red Bull Racing

Miközben Verstappen pályafutása nyolcadik GP-előségét, Gasly pályafutása első dobogós helyezését ünnepli (a Honda pedig a duplát...), Hamilton megkapja jól megérdemelt időbüntetését ami a hetedik helyre küldi.

A világbajnok Hamiltonnak 387 (382+5) pontja van az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat megelőzően. A további sorrend: Bottas 314 (312+2), Verstappen 260 (257+3), Leclerc 249 (245+4), Vettel 230 (228+2), Sainz jr. (95), Gasly 95 (Red Bull: 61+2=63, Toro Rosso: 32), Albon 84 (Toro Rosso: 16, Red Bull: 68), Ricciardo (54), Pérez (46), Norris (45), Räikkönen (43), Hülkenberg (37), Kvjat (35), Stroll (21), Magnussen (20), Giovinazzi (14), Grosjean (8), Kubica (1).

Forrás: Twitter / F1

A konstruktőröknél a Mercedes (701p – már világbajnok) vezet a Ferrari (479), a Red Bull (391), a McLaren (140), a Renault (91), Toro Rosso (83), a Racing Point (67), az Alfa Romeo (57), a Haas (28) és a Williams (1) előtt.

A sportág történetének 1018. versenyét, az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat, december elsején rendezik meg a Yas Marina-n.

Turós-Jakab László