Fotó: WILLIAM WEST/AFP/Getty Images)

A finn Valtteri Bottas (Mercedes) nyerte az idénynyitó, 58 körös Ausztrál Nagydíjat Melbourne-ben, dobogóra állt a címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) és a holland Max Verstappen (Red Bull).

Vb-pontot nyert még a német Sebastian Vettel (Ferrari), a monacói Charles Leclerc (Ferrari), a dán Kevin Magnussen (Haas), a német Nico Hülkenberg (Renault), a finn Kimi Räikkönen (Alfa Romeo), a kanadai Lance Stroll (Racing Point) és az orosz Danyijil Kvjat (Toro Rosso).

A leggyorsabb körért járó plusz-pont Bottasnak jár. Tavaly Vettel, Hamilton, Bottas volt a dobogós sorrend, miután a brit indult az első rajtkockából.

Ezúttal is ő volt a leggyorsabb, s nem is akárhogy, hiszen mindhárom szabadedzést megnyerte, majd az időmérőt is, amelyen, az utolsó percben, szenzációs pályacsúcsot állított fel (1:20.486 perc). Hamilton zsinórban hat pole-pozíciónál tart Melbourne-ben (összeségében pedig már immár 84-nél), ami egymagában is tisztelet parancsoló.
Biztatóan szerepelt a Red Bull, illetve a Haas pilóta-párosa, no meg Kimi Räikkönen is, míg az újoncok közül a brit Lando Norrisnak sikerült beverekednie magát a Q3-ba, azaz a legjobb tíz közé.

A rajtot Bottas kapja el a legjobban, s már a célegyenes végén az élen halad. Ricciardo kiszorul az aszfaltkígyóról, a fűre, ráfut a pályaszegélyre és elveszti Renault-ja orrát. Kubica is bokszutcába kényszerül miután Williams-e hasonló károsodást szenved a tolakodásban.

Leclerc már az első kanyar után támadja Vettelt, de megelőzni nem tudja.

Bottas a leggyorsabb, előnye fokozatosan nő üldözőivel szemben.

A 11. körben elfüstöl a Renault-motor, ki is gyullad, a lehető legrosszabb helyen, a bokszbejáratnál – Sainz versenyének vége.

A 13. körben Räikkönen közepes keverékre vált, közben honfitársa, Bottas, 1:29 alá szorítja a leggyorsabb kört. Leclerc egyre jobban leszakad Verstappentől, aki előtt Vettel, még előbbre pedig a két Mercedes száguld.

A 15. körben Vettel vált közepes keverékre, a 16. körben pedig Hamilton is, a Haas-szerelők elszúrják Grosjean kerékcseréjét. Vettel körrekordját hamar megjavítja Bottas, aki nagyon magabiztosan versenyez.

A finn a 23. kör végén cserél kereket, de csak Verstappen tud meglógni előle, ő azonban még nem látogatott ki a bokszutcába.

Teszi a 26. körben és az ötödik helyre tér vissza, Bottas ismét az élen halad.

A középmezőnyben Lando Norris villogtatja tehetségét pár zseniális előzéssel. Giovinazzi szenved, miután állandóan támadják, rendszerint sikerrel.

A verseny felénél Leclerc és kereket cserél, mégpedig kemény gumira, ami némiképp meglepő.

A 31. körben Verstappen külső körön előzi Vettelt: mi történik a Ferrarikkal? Ricciardo és Grosjean is feladásra kényszerül: az ausztrál a sérült kocsi miatt, a francia pedig a hibás kerékrögzítés miatt.

A 34. körben Verstappen már ott lohol Hamilton nyomában és várja a kedvező pillanatot, hogy előzzön. A Ferrarik egyre jobban leszakadnak, míg a középmezőnyben nagy a harc a vb-pontokért.

A 43. körben Bottas 1:27 alá nyomja a körrekordot, Leclerc pedig fokozatosan közelít csapattársához – Vettel nem igazán érzi jól magát Melbourne-ben. Verstappen nem tágít Hamilton nyomában, de a 49. körben kisodródik a fűre és a brit megint meglóg.

Hét kör van még hátra és Leclerc hátránya Vettellel szemben alig 0,7 másdoperc. Az élen, 25 mp-es előnye birtokában, Bottas mintha takarékra váltana.

A hátralevő időben Leclerc érthetetlen módon lefékez, Verstappen körrekordot fut, de az utolsó szó a Bottasé, aki 1:25 alá viszi a leggyorsabb kört és 26 ponttal kezdi az idényt. Ez a finn pályafutásának negyedik GP-győzeleme.

Az első GP után a pilóták pontversenyében Bottas (25+1=26), Hamilton (18), Verstappen (15), Vettel (12), Leclerc (10), Magnussen (8), Hülkenberg (6), Räikkönen (4), Stroll (2), Kvjat (1) a sorrend, míg a konstruktrőröknél a Mercedes (44p) vezet a Ferrari (22), a Red Bull (15), a Haas (8), a Renault (6), az Alfa Romeo (4), a Racing Point (2) és a Toro Rosso (1) előtt.

Ez volt a sportág történetének 998. nagydíja, a jubileumra április 14-én kerül sor Sanghajban. Addig azonban Bahrein-ban száguldanak, március utolsó napján, Sakhirban.

Turós-Jakab László

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    Há legalább akkora a gazemberség itt is, mint a politikában!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük