Fotó: cnbc.com

Május 20-áról 21-ére virradó éjjel, 70 éves korában, elhunyt Niki Lauda, a Forma-1-család emblematikus egyénisége. A háromszoros világbajnok ez év elején influenza-fertőzés miatt került egy svájci kórházba, ahol aztán álmában érte a halál miután állítólag vesefunkcióival is nagy baj volt az utóbbi hetekben.

Lauda egészségi állapota az 1976-os baleset után kezdett romlani, hiszen a súlyos égési sebek mellett a belélegzett mérges gázok is károsították tüdőfunkcióit. Ezzel együtt vesebántalmak is jelentkeztek és 1997-ben öccsétől, nyolc évvel később pedig második feleségétől kapott új vesét. Tavaly augusztusban tüdőátültetésen esett át, miután 2018-as, ibizai vakációjáról komoly megfázásos tünetekkel került orvosi felügyelet alá.

Andreas Nikolaus „Niki” Lauda 1949. február 22-én született Bécsben.
Első feleségétől, Marlene Knaustól 1991-ben vált el, 15 év házasság után. Marlene két gyermekkel, Lukas-szal (40 éves) és Mathias-szal (38) ajándékozta meg. A 37 esztendős, szerelemgyerek Christoph Lauda fiaként ismert, édesanyja kilétére eddig nem derült fény.

Birgit Wetzinger 2008-ban esküdött meg Nikivel és egy évvel később ikrekkel, Max-szal és Miával ajéndékozta meg a sportembert.

Niki Lauda 1971-ben, az Osztrák Nagydíjon jelentkezett a Forma-1 világában, utoljára 1985-ben, az Ausztrál Nagydíjon állt rajthoz. Első győzelmét 1974-ben, a Spanyol GP-n, az utolsót pedig 1985-ben, Hollandiában aratta. VB-rajtjai száma 171, 25-ször nyert és további 29 alkalommal lépett dobogóra. Huszonnégy alkalommal indult az első rajtkockából és ugyanannyiszor jegyezték leggyorsabb körrel.

1975-ben és 1977-ben a Ferrarival nyert világbajnokságot, miután 1974 és 1977 között volt a maranellóiak pilótája. 1978-ban és 1979-ben a Brabham versenyzője volt, majd egy időre visszavonult. A McLaren 1982-ben igazolta el és egy évvel 1985-ös visszavonulása előtt világbajnoki címet szerzett a brit istállónak.

1992-től 1997-ig a Ferrari tanácsadója volt, majd a 2000-es évek elején a Jaguar-nál tevékenykedett. Az osztrák sportember 2012 őszén lett a Mercedes igazgatótanácsának elnöke, egy évvel később pedig résztulajdonossá vált, Toto Wolff-fal együtt. Kettejük együttműködését öt egyéni és öt csapatbajnoki cím fémjelezi.

Turós-Jakab László