Hagyományosan a márciusi Ausztrál Nagydíjjal rajtol a Forma-1 71. idénye, s február 11-én megkezdődött a bemutatkozások sora. A Ferrari, a Red Bull Racing és a Renault után a McLaren volt a negyedik csapat, amely bemutatta 2020-as versenyautóját.

A wokingi székhelyű angol istálló célja megőrizni a tavalyi dobogóközeli, azaz negyedik helyét a konstruktőröknél.

A gphirek.hu tudni véli, hogy „nagyon sokat dolgoztak az aerodinamikán, különösen az autó körüli légáramlatokat alaposan befolyásoló első szárny, valamint az oldalszekrények előtti bargeboardok körül.”

A szakhonlap szerint „a karosszérián számos apró részlet árulkodik arról, hogy az orrkúp alatt légterelő jelent meg, de extrémebb formában, a hátsó szárny a Ferrariét idézően extrém, a tükör láthatóan itt is túlmutat az eredeti rendeltetésén és rengeteg, alaposan kidolgozott elemből áll az oldalsó légterelő-rengeteg is. (...) a közvetítésben kompaktnak tűnt az autó hátulja is, ami azt is sugallja, hogy a Renault-motort hatékonyan sikerült beépíteni az MCL35-ösbe.”

A McLaren idén is a spanyol Carlos Sainz jr-ra és Lando Norrisra számít, ők vezetik az idén még Renault-erőforrással fungaló járgányokat: jövőre ugyanis a csapat visszatér a Mercedes ügyfelei közé.

A középmezőny élére ugrott wokingiak konstruktőri világbajnoki 4. helyét Sainz jr. az egyéni pontversenybeli hatodik pozíciójával toldotta meg és ezeket szeretnék 2020-ban is megőrizni.

A McLaren a második legidősebb tagja a Forma-1-nek, az 54 idény sora 1966-ban indult. A nyolc csapatvilágbajnoki cím ugyanannyi egyéni győzelemmel párosul: a brazil Emerson Fittipaldi 1974-ben, az osztrák Niki Lauda 1984-ben, a brazil Alain Prost 1985-ben és 1989-ben, a brazil Ayrton Senna 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben, a finn Mika Häkkinen pedig 1998-ban lett világbajnok.

A McLaren 863 GP-rajtnál tart, 182 győzelme és további 304 dobogós helyezése van, pilótái 155 alkalommal indultak az első rajtkockából. A McLaren 5353,5 vb-pontot szerzett az évek során.

Carlos Saínz Vázquez de Castro 1994. szeptember elsején született Madridban és 2015-ben, az Ausztrál Nagydíjon mutatkozott be (a 15. helyen zárt). 102 GP-n indult, eddig nincs győzeleme, van viszont egy harmadik helye, a tavalyi Brazil Nagydíjon, Interlagosban. Vb-pontjainak száma 267.

A tavaly bemutatkozott brit Lando Norris 1999. november 13-án született az új-walesi Bristolban. A 21 versenyen 49 vb-pontot gyűjtött, két hatodik helyezése volt 2019-ben, Bahreinben és Ausztriában.

Egy kis statisztika

Az évek során gyűjtött vb-pontokat illetően itt Hamilton (3431) vezet Vettel (2985) és a spanyol Fernando Alonso (1899) előtt. A még aktív pilóták sorrendje: Räikkönen 1859p, Bottas 1289p, Ricciardo 1040p, Max Verstappen 948p, Sérgio Pérez 581p, Grosjean 389p, Leclerc 303p, Sainz jr. 267p, Danyiil Kvjat 170p, Kevin Magnussen 157p, Ocon 136p, Gasly 124p, Albon 92p, Stroll 67p, Giovinazzi 14p. A névsorban 342-en szerepelnek, az utolsó az olasz Maria Grazia Lombardi aki fél vb-ponttal zárja a hosszú sort.

Turós-Jakab László