Lewis Hamilton / Fotó: Josep Lago/AFP/Getty Images

A négyszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte vasárnap a 66 körös, 16 kanyaros  Spanyol Nagydíjat, dobogóra lépett még a finn Valtteri Bottas (Mercedes) és a holland Max Verstappen (Red Bull).

Világbajnoki pontot szerzett még a német Sebastian Vettel (Ferrari), az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull), a dán Kevin Magnussen (Haas), a spanyol Carlos Sainz jr. (Renault), a spanyol Fernando Alonso (McLaren), a mexikói Sergio Pérez (Force India) és a francia Charles Leclerc (Sauber).

Tavaly is Hamilton nyert Vettel és Ricciardo előtt, s a brit ezúttal is remekelt, pénteken még csak második volt az első szabadedzésen, a másodikon és a harmadikon már a leggyorsabb, s végül az időmérőt is megnyerte. A Mercedesek egyébként uralták a mezőnyt esélyt sem hagyva a Ferrariknak és a Red Bulloknak. Az első szabadedzésen a lengyel Robert Kubica ült Szergej Szirotkin Williams-ének kormányához, tette ezt 7 évvel szörnyű balesete után...

A pénteki harmadik szabadedzésen Brendon Hartley a védőfalhoz csapta és ripityára törte a Toro Rossót, szerencsére az új-zélandi pilótának nem esett bántódása – csak éppen az utolsó rajtkockát kapta.

A meteorológusok esőt jósolnak, a levegőben 15, az aszfalt szintjén 35 Celsius fok a hőmérséklet amikor elrajtolnak. Vettel már az első kanyar előtt befurakodik a két Mercedes mögé, a malőr azonban pár másodperccel később következik be a középmezőnyben. Kevin Magnussen (Haas) járgánya picit táncolni kezd a tapadáshiány miatt, a nyomában a csapattárs Romain Grosjean félrekapja a kormányt és természetesen megpördül. A pályára ér vissza, Nico Hülkenberg (Renault) és Pierre Gasly (Toro Rosso) pedig már semmit sem tehet az ütközés elkerüléséért. Mindhármójuk versenyének vége, s jöhet a Safety Car, amely a pálya teljes letakarításáig, a hatodik körig kínozza a versenyzőket.

Hamilton sorra gyártja a körrekordokat, a finn Kimi Räikkönen 2008-as 1:21.670-e már a múlté.

Vettel korai kerékcseréjét már a 17. körben megejtik, a német a hetedik helyre jön vissza. Bottas a 19. körben kap új gumikat, Vettelhez hasonlóan közepes keveréket.

Az eső szemerkélni kezd, de csak ráijeszt a versenyzőkre, hamar eláll. A 25. körben Verstappen elmegy Räikkönen mellet s miután a finn versenyzőt mások is megelőzik kiderül: nagy a baj, mindennek vége. Ugyanbban a körben Hamilton is küzepes keveréket kap és a két Red Bull közé jön vissza, Verstappen mögé.

Esteban Ocon (Force India) kerékcseréjét elszúrják, a francia az utolsó helyre esik vissza.

A Mercedes és a Ferrari istállójában aggodalom úti fel a fejét miután kiderül: a Red Bullok csak egyszer állnak ki kerékcserére: Ricciardo a 34., Verstappen pedig a következő körben kap új gumikat.

Ocon a 40. körben kényszerül feladásra, ő az ötödik kieső. Szirotkin megpördülése miatt Virtuális Safety Car bosszantja a mezőnyt, az újrainduláskor Verstappen belefut Marcus Ericsson Sauberébe és járgányának bal első feléről leválik egy szárnydarab.

A 42. körben Vettel megejti a második kerékcserét is és a két Red Bull közé jön vissza. A Mercedes menet közben változtat a kerékcsere-stratégián és többé nem hívja ki versenyzőit.

A 46. körben Bottas 1:20 alá viszi a körrekordot, amelyet csapattársa a 48. körben javít 1:19.766-ra. Ugyanabban a körben a belga Stoffel Vandoorne (McLaren) is feladja, műszaki hiba miatt.

Vettel képtelen utolérni a sérült kocsival is gyors Verstappent és zsinórban harmadik „dobogó-mentes” futamát pipálja ki.

Hamilton immár 74 pole-pozíciónál és 64 győzelemnél tart ...

Hat futam után Hamilton (95p) vezet Bottas (58p), Vettel (78 pont), Räikkönen (48p), Ricciardo (47p), Verstappen (33p.), Alonso (32p), Hülkenberg (22p), Sainz jr. (19p), Magnussen (19p), Pérez (17p), Gasly (12p), Leclerc (9p), Vandoorne (8p), Stroll (4p), Ericsson (2p), Ocon (1p) és Hartley (1p) előtt.

A konstruktőröknél Mercedes (153), Ferrari (126), Red Bull (80), Renault (41), McLaren (40), Haas (19p), Force India (18p), Toro Rosso (13p), Sauber (11p), Williams (4p) a sorrend.

Következik a második európai futam, a Monacói Nagydíj, május 27-én, Monte Carlo utcáin.

Turós-Jakab László