Öt falu: Altíz, Feltíz, Impér, Jakabfalva és Újfalu alkotja a Hargita megye délkeleti sarkába, a Csíki-havasok közé ékelt Kászont, ahová most ellátogatnak a vizuális értékmentők 2018. május 4-11. között.
Sorban a 37-ik Orbán Balázs nevét viselő fotótábor résztvevő fényképészei: Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Kaunitz Miklós (Budapest-Magyarország), Kerekes István (Kazincbarcika-Magyarország), Sándor-Tóth Zsuzsanna (Hatvan-Magyarország), Toldi Zoran (Érsekújvár-Felvidék, Szlovákia), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vass Lehel (Székelyudvarhely) kiválasztják a megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeik segítségével rögzítik, ugyanakkor nem kerüli el a figyelmüket a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait tükröző pillanatképek sem.
Kászon község területe nem több, mint 30-40 km², átlagos tengerszínt fölötti magassága 700-750 méter, a környező hegyek sem emelkednek 1100-1200 méter fölé. A medence csak déli irányban nyitott a Kászon-patak mentén Kézdivásárhely felé. Kászonból nyugat felé a Nyergestetőn keresztül a Csíki-medencébe, illetve Csíkszeredába lehet jutni, északi irányban az Aklos-hágón át az Uz völgyével és a Tatros völgyével közlekedik.
E vidék talaja terméketlenebb, mint a szomszédos Csíké vagy Háromszéké. Ezzel szemben nagy kiterjedésű kaszálókkal, legelőkkel rendelkezik. A kászoni falvak földrajzi körülhatároltságuk, elszigeteltségük miatt sok tekintetben különböznek a szomszédos vidékektől. A kászonszéki székelység népművészete, az udvarok tágassága (különféle rendeltetésű önálló épületekkel) még az egykori állattartással volt kapcsolatos. Periferikus fekvése és elzárt helyzetéből kifolyólag ez a térség őrizte meg legtovább a székely népművészet (népviselet, népszokások, népi mesterségek) hagyományos formáit.
Kászonban sokáig a vörös, a zöldessárga és a kék színű festékeseket szőtték. Az ősi népviselet szalagos fejdísze a "kászoni csepesz", mely az idősebbek ruházatában még fellelhető. Jelentős volt a pásztorfaragás, guzsaly- és a szuszékkészítés, a kapufaragás, temetői fejfák és keresztfák készítése.
Külön érdekesség Nagykászonban a farsangtemetéssel kapcsolatos kászoni bikaütés hagyománya. A XIX. század második és harmadik negyedében. a kászoni ácsok és kőművesek az ország számos nagy építőtelepén megbecsültté, keresetté válnak. Különböző építővállalatok hivatalnokai jönnek munkaerőt toborozni a kászoni falvakba. A famegmunkálás — mint népi kismesterség, háziipar — már a múlt századokban fontos szerepet játszott a kászoniak életében. A népi kerámiának, fazekasságnak, valamint a cserép- és téglagyártásnak is múltja van e vidéken, igaz, sohasem vált elterjedt megélhetési forrássá. A Kászoni-medence borvízforrásai és gyógyfürdői már régmúltban is ismertek és közkedveltek voltak nemcsak a helyi lakosság körében. A források mellé épített fürdőtelepekre messze földről ellátogattak a gyógyulni vágyók.
A kászoni borvizeket ivókúrában és fürdőként is hasznosították a különféle betegségek kezelésében. A töltőállomásokon palackozott borvizet Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, Marosvásárhelyre, Brassóba szállították, de távolabbi vidékekre is vagonírozták Budapestre, Bécsbe és Berlinbe. (sajtóközlemény; fotók: Balázs Ödön)