A Sepsi OSK megerősítette a napok óta keringő híreket, miszerint Gabriel Vașvari is csatlakozik a csapathoz, a 31 éves játékos két évre kötelezte el magát a piros-fehér mezesekkel. Továbbá sikerült megegyezni a Diósgyőri VTK vezetőségével, és Fülöp István a folytatásban is a sepsiszentgyörgyi klub színeiben játszik.

Gabriel Vașvari

Vașvari legutóbb a Temesvári Poli csapatát erősítette, ahol az elmúlt idényben öt gólt szerzett, az alapszakaszban négyszer, az alsóházi rájátszásban pedig egyszer volt eredményes. A középpályás korábban játszott még az FC Zilah és az FC Botoșani együttesében, 2013-ban mutatkozott be a román élvonalban, azóta 168 mérkőzésen lépett pályára és 30 találatot jegyzett, valamint 2015-ben négy Európa-liga meccsen is játszott.

Fülöp az előző idényben oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Sepsi OSK az élvonalban maradt. A középpályás házi gólkirályként zárt, emellett pedig az alsóházi rájátszásban is a legeredményesebb lett.

Fülöp István. Fotó: Henning János

A 28 éves játékos kilenc gólt szerzett a háromszéki klub színeiben, az alapszakaszban kétszer volt eredményes, a playoutban pedig hétszer ünnepelhetett. A labdarúgó szintén 2013-ban lépett először pályára az első osztályban, azóta 116 mérkőzésen 31 találatot jegyzett. Fülöp korábban játszott a Szászrégeni Lendület, az FC Botoșani és a Diósgyőri VTK csapatánál.

A szentgyörgyi klub az előző idényből Niczuly Roland, Fejér Béla, Ibrahima Tandia, Jure Obšivač, Daisuke Sato, Ionuț Ursu, Marko Simonovski, Hadnagy Attila, Yasin Hamed, Ousmane Viera, Veress Zsombor és Fülöp István játékára tart igényt, valamint megszerezték Stefan Velev, Igor Jovanović, Ivan Čović, Gabriel Rodrigues de Moura, Gabriel Vașvari, Florin Ștefan, Stephan Leonard Drăghici, Gabriel Dodoi játékjogát.

Miska Brigitta / Háromszék