Kép: mek.oszk.hu

Ej, az Jóska gyerek, az aztán igazán furcsa egy ember hírében állt a faluban. Mondtak róla ezt, mondtak róla azt, de még néhanap amazt is, ami elég durva, de ha egyszer igaz…! Irigyei épp úgy akadtak, mint lesajnálói.

Előbbiek azt tudták a szemére hányni, hogy dédapja vöröskatona volt, régi bolsevik, keményvonalas komcsi. Az előbbiek pedig azt hánytorgatták fel neki, hogy micsoda jólétben leledzik, s ráadásul milyen áron?

A Jóska gyerek ugyanis a falu despotájának, István gazdának az intézője volt, akiről mindenki tudta, hogy ingyen dolgoztatni szeret, ellenben bért fizetni nem igazán.

No, történt, hogy egy szép verőfényes nyári napon a Jóska gyerek egy óvatlan pillanatban valahogyan maga alatt találta István gazda szívszerelmét. S hát mármost mi legyen? A kapós fehérnép immáron közös, a cinkosság is közös, hogyan lehet ebből szabadulni? Hát csak egyféleképpen. Hogy a munkát bizony felmondja. Meg is történt a dolog. István gazda szépen elfogadta a felmondást, majd ahogyan kell, jobbról-balról megkente méretes tenyerével egykori szerelmének nyakfeletti arcképét, aztán sok boldogságot kívánt neki. Mert hát tudta ő igen régóta, hogy honnan fúj a szél.

Ki tudja, miért, de tény, hogy amit István az asszonykánál hosszú évek alatt sem vitt véghez, azt a Jóska gyerek megtette. Annak rendje és módja szerint megkérte Julcsa kezét. Az esküvőt pont a felmondási idő utolsó napjára tűzték ki, így a vőlegény – lévén, hogy munkanapra esett – az egykori szerető birtokán készült az örök igen kimondására. Már, ahogy egy ganéval teli fúrikkal a kézben, térdig szaros gumicsizmában ez a felkészülés egyáltalában lehetséges. Gondolta ám a Jóska, hogy elmegy gyónni is, de arra jutott, hogy nem bünteti a tisztelendő atyát a penetráns szarszaggal. Szóval csak csendben, magának sorolta el bűneit, amelyek közül egyet sem talált túlságosan súlyosnak. Piszlicsáré kis dolgokkal meg ugyan minek zavarná az ember az Istent? Hát, de nem?

No de az ördög ezen a napon is inszomniás tüneteket mutatott, s ha már ébren volt, kicsit összebogozta a szálakat. Mert úgy esett, hogy a ganézás után a tehén is elleni kezdett, s a borjat neki kellett kötéllel kihúznia. Aztán az egyik disznó eltörte a lábát, azt is le kellett vágni, meg kellett perzselni, szét kellett bontani. No, a kisborjú szépen aztán bekerült István gazda istállójába, a bontott disznó meg a mélyhűtőbe. Csak az idő szaladt el, de nagyon. Így esett, hogy a fürdésre már nem maradt idő. Úgy húzta fel hát a Jóska magára a szép fekete öltönyt, szartól, vértől, sártól, mocsoktól büdösen, s úgy szaladt az oltár elejibe.

No, a szertartás igen gyönyörű volt. Kivéve, hogy mikor a pap arról beszélt, hogy „Itt álltok, tisztán, ártatlanul és bűntelenül Isten színe lelőtt, hogy örök szövetséget kössetek…”, akkor ennél a résznél Jóska majdnem felröhögött. Csak újdonsült arájára nézve állta meg becsületből, hog fel ne nyihantson. Hiszen annak kissé már dagadó hasában ott lapult az új élet reménysége. Vagy az ő, vagy István gazda jóvoltából, de mindegy is. A lényeg, hogy példát kell itt már mutatni jó modorból, a kutya úristenit neki!

No de a lakodalom kárpótolta őt a napi fáradalmakért. S még az sem zavarta igazán, hogy egynémely nászajándékba István gazda neve és címe volt belegravírozva, az ajándék autó műszakija is István nevére volt kiállítva, de még az új asszony vénuszdombján is ott volt egy tetoválás, miszerint „Kászó Istváné e pöcök, senki másé”, szép folyóírással.

Amikor pediglen Jóska éjfél után magához ragadta a mikrofont, s az egybegyűlteknek bejelentette, hogy saját gazdaságot csinál, amibe vár mindenkit szeretettel, hát akkora éljenzés tört ki, mint ide Kolozsvár! Hogyne örültek volna az emberek, amikor Jóska megígérte, hogy nem lesz ottan semmi csalás, s mindenki bére rendesen fizetve lesz! Szegények hirtelen bele se gondoltak, hogy a Jóskának ugyan miből van pénze saját majorságra? Hát nyilván abból, amit Istvánnal együtt lopott el pontosan tőlük, mindannyiuktól.

De már az emberi természet csak ilyen. Lakodalomban az ember se nem gondolkodik, se nem bosszankodik. Ilyenkor a táncnak, a jókedvnek, az örömnek van itt az ideje. No és az új reménynek! Hogy ez majd jobb lesz. Hogy ez majd más lesz. Még akkor is, ha… a történet szereplői a régi történetből igazoltak át ebbe a vadonatúj tündérmesébe. Kívül szép ruhában, alatta talpig trágyalében.

Hát… ilyen csuda dolgok történnek biza a Mi Hazánkban.

Varga-Bíró Tamás