Fúzióra készül az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári PártAz Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) arra készül, hogy a szombaton Csíkszeredában tartandó küldöttgyűlésén határozatot fogad el a Magyar Polgári Párttal (MPP) való fúzióról, és kijelöli a két párt egyesüléséhez szükséges lépések menetrendjét. Erről Csomortányi István EMNP-elnök, és Toró T. Tibor, a párt ügyvezető elnöke beszélt a párt csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján.

Csomortányi István kijelentette: a két párt tervezett politikai szövetsége, majd fúziója egy új erdélyi magyar egységnek a kiindulópontja lehet. Leszögezte: szükség van arra, hogy a 2020-as romániai önkormányzati és parlamenti választásokon az erdélyi magyar politikai szervezetek “ugyanabba az irányba húzzák a szekeret”. Ehhez az szükséges, hogy az erdélyi magyarság körében legnagyobb támogatottsággal rendelkező Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) is sikerüljön megegyezni. “Ha nem lesz megállapodás, annak mindannyian a kárvallottjai leszünk” – vélekedett az EMNP elnöke.

Csomortányi felidézte: az EMNP-nek a 2019-es európai parlamenti, majd elnökválasztásra is megvolt a javaslata a magyar szavazatok maximalizálására. Előbbinél a magyar pártok koalíciós jelöltlista-állítását, utóbbinál pedig a politikai szervezetek fölött álló jelölt állítását javasolták. Az RMDSZ azonban figyelmen kívül hagyta a javaslatukat, és ez meg is látszott az eredményeken.

Toró T. Tibor hozzátette: az EMNP és az MPP fúzióját várhatóan csak az év második felében jegyzi be a bíróság, ezért arra készülnek, hogy első lépésben politikai szövetségre lép a két párt, és e szövetség vesz részt a nyári önkormányzati választásokon. Ez azt is jelenti, hogy jelöltlistáiknak hétszázalékos küszöböt kell átlépniük.

Toró szerint az új egység, amelynek megvalósítására törekszenek, nem lehet már olyan, amilyen 1990-ben volt az erdélyi magyarság egysége. Az egypártrendszerhez szerinte már nem lehet visszatérni. Azt kell elérni, – jegyezte meg -, hogy a különböző szervezetek a közös érdekek mentén egy közös cselekvési terv szerint együtt dolgozzanak a közös célok eléréséért.

Újságírói kérdésre válaszolva Csomortányi István kijelentette: az EMNP kész támogatni az RMDSZ által nevesített Soós Zoltánt, Marosvásárhely magyar polgármesterjelöltjét, ha sikerül megállapodni abban, hogy pártok fölötti jelöltként vegyen részt a választásokon.

Toró T. Tibor úgy vélte: szükség lenne arra, hogy Romániában előrehozott parlamenti választásokat tartsanak, hiszen ez tisztítaná a jelenlegi zavaros politikai helyzetet. Kétségeit fejezte azonban ki azzal kapcsolatban, hogy a kisebbségben kormányzó, jobboldali Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) sikerül-e ezt a célt elérnie a parlamenti többséget alkotó baloldallal szemben. Úgy vélte: nem lehet sikeres a PNL azon igyekezete, hogy “erőből” érje el az előrehozott választásokat. Ez ugyanis a hatás-visszahatás elve alapján állandósítja a háborús helyzetet a romániai belpolitikában.

Toró T. Tibor arra is kitért, hogy az erdélyi magyarság valamennyi politikai szervezete ellenérdekelt abban, hogy megváltoztassák az önkormányzati választások törvényét. Úgy vélte: a magyar érdek azt diktálja, hogy a polgármestereket továbbra is egyfordulós választáson válasszák, a megyei önkormányzatok elnökeit pedig az önkormányzati testület válassza meg a saját soraiból.

Gazda Árpád / MTI

6 hozzászólás

  1. antal m.

    Kihívóságokkal kár foglalkozni! Meglehet egymás mellett is férni.Ma szabadon mindenki elmondhassa az értelemszerű véleményét! Sőt,– a jó vélemény teret kap, felkarolják!
    A pénzért, hát mindenki törekszik, de az mindenhol fogy is! Annak a szaporításai is, mindannyiunk gondja kellene legyen! Joe is a szeg fejére csapot!

    Válasz
  2. Tóducz

    Az egerek cincogása.

    Válasz
  3. ez van

    Az EMNP is elindult a lejtőn, akárcsak évekkel ezelőtt az MPP. Az alapító okiratokban foglaltakat nem sikerült elindítani sem, így egy dolog maradt, beolvadni a RMDSZ-be, feladva minden álmot és reményt arra nézve, hogy a választások spontánul, szabadon, meg még egy pár elhangzott szlogen szerint történjenek, a politika pedig a választók érdekeinek szintjén mozogjon. Az olasz hasonlattal élve, a maffia bekebelezte őket is. Kanadai barátunknak igaza van, a pénz beszél, a kutya ugat. S a kutya ugatását pénzzel el lehet hallgattatni.

    Válasz
    • joe

      Kedves ez van ur, a problema ott kezdodik,hogy a politika menetet nem erto emberek,tulzottan nagy remenyeket fuznek egyik-masik politikushoz,hogy az ahitott ilyen vagy olyan almokat az majd kitapossa,elrendezi eleri stb. Sokan nincsenek tisztajaban,hogy lehet egypart,vagy husz kissebb part,es azok ha ossze is fognanak (hamar azt mondjak,hogy egy kozos cel van) meg akkor sem lehet elerni a lehetetlent,mert ahoz nincs erejuk,es nem is volt tobb mint otszaz eve,es egyre inkabb tavolodnak tole. Igen a vilagot a penz,es a hatalom iranyitsa. Aztan lehet mellette,vagy ellene uszni az arral. Ki ki amit gondol. Mindenhol van egy allapot,es ha vaki okos akkor az adott lehetosegbol probal ezt vagy azt elerni,ez mindenhol igy mukodik. Aki(k) pedig csak azert vannak ottan,hogy csak hapogjanak,es a vizet borzoljak,hat azok is igy-ugy megelnek belole,de tobbre nem viszik. Az RMDSZ nagyon is jol politizal,mert mindig jo szakemberek vezettek,es vezetik a szervezetet,akik realis politikat folytatnak,mert ugy probalnak lavirozni,hogy a maximumot erjek el,ami elerheto. Aztan ez a nagyfuzzio ki ellen akar politizalni,es mi lesz a vegcelja? Mert az eddigi tevekenyseguk mindket prtnak olyan icipici hatassal van az orszag politikajahoz,mint egy homokszem ami a csapagyba kerul. A nagy csapagy felorli. Ahol a penz ott a hatalom!! Ahol a hatalom ott a penz!!! A tobbi csak ures duma.

      Válasz
      • Tóducz

        Joe, megint szakértett, és újból bebizonyította, hogy még a politikához is annyit ért mint a giliszta, akinek se gerince, se látása, csak a tapogatáshoz vannak fejlett genetikai készségei!

        Válasz
        • joe

          A továbbiakban nem engedek ki semmiféle olyan hozzászólást, amely nem az adott témával foglalkozik, hanem egy másik hozzászólóval. Elég volt! T.L.

          Válasz

Hagy egy Válaszot joe-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük