A hatezer lejért kiásott kutat kövekkel tömték be a környéken lakó cigánygyerekek

Ablakon kidobott pénznek számít az a hatezer lej, amit a kézdivásárhelyi Szentháromság plébánia a katolikus temetőbeli kút kifúrásáért fizetett, ugyanis a temető szomszédságában lakó cigánygyerekek még a beüzemelése előtt feltöltötték kövekkel.

A suhancokra egyébként is sok a panasz, állandóan zavarják a temetéseket, és mostanában már a szentmisék alatt is zaklatják a híveket, alamizsnát kunyerálva.

A katolikus temetőt évszázadok óta a kőkerítés közvetlen közelében levő kis kút szolgálta ki, de az elmúlt évek során használhatatlanná vált, miután köveket dobáltak bele, és nem egyszer a láncot is ellopták róla. Éppen ezért a kantai plébánia úgy döntött, új kutat fúrat.

Ezzel el is készültek, viszont a befejezés előtt kellemetlen meglepetés érte őket.

Ft. Vargha Béla főesperes, a Szentháromság templom plébánosa érdeklődésünkre elmondta: miután kiderült, hogy a régi kúttal nincs mit kezdeni, úgy döntöttek, hogy a ravatalozóval átellenben egy újat fúratnak.

A munkát 6000 lejért elvégző vállalkozó annak rendje s módja szerint kifúrta az új kutat, és készültek, hogy a pumpát felszereljék, amikor rájöttek: a kútban található csövet a környéken lakó cigánygyerekek úgy megtömték kővel, hogy azzal már nincs mit kezdeni. Az incidens egyébként egy temetés előtt történt, szemtanúk vannak, akik akkor nem sejtették, hogy milyen kárt okoznak a gyerekek.

Az esperes kifejtette: mivel ez a napokban történt, ilyen rövid idő alatt nem tudnak új kutat fúratni, és mélységesen sajnálja, hogy pont a halottak napján nem lesz víz a temetőben. Más megoldás nincs, új kutat kell fúratni, ami ismét pénzkiadással jár – mondta az egyházi méltóság, hozzátéve, a rendőrségen jelentették az esetet, az ügy kivizsgálása folyamatban van.

Vargha Béla kifejtette: nem tudja, miként lehetne a temetésektől és a templomtól távol tartani a szemtelenül kolduló gyerekeket, sajnos, olyan is előfordult, hogy viselkedésük miatt meg kellett szakítani a szertartást.

Bartos Lóránt / Székely Hírmondó