Romániában a tévécsatornákon, rádióállomásokon, nyomtatott és elektronikus sajtóban a fasizmus határát most már nem csak súroló, hanem itt-ott át is lépő magyarellenes uszítás folyik hónapok óta.
Az ellene fellépni hivatott állami hatóságok, szervek pedig szemet hunynak felette, és bűnös hallgatásukkal táplálják az egyre jobban elharapódzó gyűlölet lángját.
De ezen nincs amiért csodálkozni, hiszen az őket jelenleg irányító vagy majd irányítani akaró, levitézlett, hatalmon lévő vagy éppen felfelé törekvő román politikusok egymást túllicitálva szidnak minket. Ideológiai beállítottság, illetve párthoz való hovatartozás nélkül. A magyarok elleni gyűlöletkeltés terén ugyanis egységes a román politikum, és egyazon álláspontot képviseli.
A felsoroltak következtében kialakult helyzetet, érzelmi állapotot és gondolkodásmódot tekintetbe véve viszont már csak idő kérdése volt, hogy a mesterségesen felkorbácsolt indulatok mikor fogják a széles tömegek lelkét is megmérgezni. Így hát megbotránkozhatunk és felháborodhatunk rajta, azonban ne csodálkozzunk azon, hogy napjainkra a magyargyűlölet helyenként már nem csak szóbeli támadássá, hanem tettlegességgé is fajult. És nem csak az úgynevezett szórványban, hanem a magyar többségű Székelyföldön is, amint ezt az elmúlt napok történései is bizonyítják. Gondoljunk csak a román nemzetiségű nő Sepsiszentgyörgy központjában nyíltan elkövetett és büszkén vállalt aljas cselekedetére. A piros-fehér-zöld szalag koszorúról történő letépése, valamint kukába dobása ugyanis a magyar nemzet meggyalázását jelképezi.
A történelem ismétli önmagát, hiszen a fasizmus kibontakozása és térnyerése a két világháború közötti időszakban is a másság elutasításával és a többségtől eltérő nemzetiségűek szidalmazásával vette kezdetét. A jelképeik meggyalázásával és használatuk betiltásával folytatódott, majd fizikai bántalmazásukkal, valamint megsemmisítésükkel fejeződött be Európa-szerte. A vége pedig egy újabb világégés és soha nem látott pusztulás lett.
Éppen ezért szembe kell szállni a gyűlöletkeltőkkel, és gátat vetni az uszításnak, amíg ez különösebb áldozatok nélkül megtehető. Közös erővel ugyanis erre még képesek vagyunk.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó